mnb
MNB-alelnök: hiba alulbecsülni az infláció tartós megemelkedésének kockázatát
Hiba alulbecsülni az infláció tartós megemelkedésének kockázatát – hangsúlyozta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az Aegon Alapkezelő csütörtöki budapesti szakmai rendezvényén.A hitelmoratórium kapcsán vizsgálatot indít az MNB
Az MNB 16 pénzügyi intézménynél vizsgálja meg, hogy azok hogyan módosítják majd a törlesztési moratórium lejárta után az érintett lakossági hitelszerződések futamidejét. Felhívták ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy aki tehetni, annak célszerű elkezdeni újra a hiteltörlesztést, mivel a tőke a moratórium alatt is kamatozik.MNB: rövidesen még többféle zöld hitelt kínálhatnak a bankok
Az MNB kiterjeszti a hitelintézetek számára zöld vállalati és önkormányzati tőkekövetelmény-kedvezmény programját az elektromobilitás és a fenntartható agrárium fejlesztésének céljával – közölte a Magyar Nemzeti Bank szerdán.MNB: egyhangúlag döntött a monetáris tanács a kamatemelésről
A monetáris tanács egyhangú szavazással döntött a 30 bázispontos kamatemelésről a legutóbbi, kamatdöntő ülésen – derült ki az ülés szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvéből. A testület július 27-i ülésén emelte 1,20 százalékra a jegybanki alapkamatot, eközben a kamatfolyosón is változtatott, így az 0,25 százalék és 2,15 százalék közötti lett. A jegyzőkönyv megerősíti, hogy a tanács az árstabilitás biztosítása, a másodkörös inflációs hatások megelőzése és az inflációs várakozások horgonyzása érdekében a júniusban kezdett kamatemelési ciklust folytatja.Matolcsy: egy új, erősebb politikai támadást kell kivédenünk, miközben készülnünk kell a 2020-as évtized kihívásaira
2021 második felében már kötelező tervezni a 2020-as évtized gazdasági felzárkózásának vízióját, gazdaságpolitikáját, valamint az állami intézmények szerkezetét és együttműködését. A tervezés a környezet várható változásaiból indulhat ki – írta a Magyar Nemzeten megjelent legfrissebb publicisztikájában Matolcsy György.Matolcsy György: forint nélkül nem lehetett volna stabilizálni a gazdaságot 2010 után
A forint tette lehetővé 2010 után a magyar gazdaságpolitika új sikerképletének, az egyensúly és a növekedés képletének a beállítását és megőrzését - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank "75 éves a forint" című online konferencián hétfőn.Közel húszmillió forintos bírságot rótt ki az Erste Alapkezelőre az MNB
Az MNB 19,2 millió forint bírságot szabott ki az Erste Alapkezelő Zrt.-re az általa kezelt ingatlanalapokat érintő jogsértő eljárás miatt. A bírságösszeget többek között a szabálysértés súlya, kockázata és az alapkezelő piaci részaránya alapozta meg - derül ki az MNB szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.MNB-alelnök: folytatódik a határozott monetáris szigorítási ciklus
A három szigorító lépéssel – az alapkamat emelésével, a kamatfolyosó emelésével és a hosszú lejáratú fedezett hiteleszköz megszüntetésével – a Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a határozott monetáris szigorítási ciklusát – mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke egy online háttérbeszélgetésen, kedden.Ismét kamatot emelt az MNB, azonnal erősödni kezdett a forint
30 bázisponttal, 1,20 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. A testület a kamatfolyosón is változtatott, így az 0,25 százalék és 2,15 százalék közötti lett. Bejelentették: nem csupán egyszeri monetáris szigorításról van szó, kamatemelési ciklus kezdődött, amely addig tart, amíg az infláció vissza nem tér a fenntartható sávba.Ajánljuk még