molnár csaba
A DK tálcán kínálja a hazát Brüsszelnek
Molnár Csaba, Gyurcsány-párt EP-képviselője az Európai Bizottsághoz fordul, amiért a koronavírus-járvány elleni védekezésbe a kormány állami felügyelet alá vonta a Kartonpack Dobozipari Nyrt.-t, amelyben a Magyar Állam 61,9%-os mértékben részvényesi jogok gyakorolására jogosult.A Gyurcsány- párt EP képviselője tanácsokat osztogatna válságkezelésből
Molnár Csaba online sajtótájékoztató keretében kritizálta a kormány gigantikus gazdasági csomagját. A Demokratikus Koalíció oszlopos tagja megfeledkezve arról, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormányok már a világgazdasági válság előtt is a csőd szélére sodorták az országot, a megszorításokra épülő gazdaságpolitikájukkal pedig tömeges munkanélküliséget idéztek elő és cserben hagyták a devizahiteleseket is, úgy véli, a magyar kormány csak a probléma felszínét vakargatja és nem jól kezeli a koronavírus okozta krízist.Bezárt a DK irodája, Gyurcsány home office-ra váltott
Mivel a járványügyi szabályok mindenkire egyaránt vonatkoznak, nekünk is meg kell ezeket természetesen tartani, ezért néhány fontos elővigyázatossági intézkedést tettünk. Egyrészt bezártuk a DK központi irodáját a tegnapi napon, és valamennyi ott dolgozó kollégának elrendeltük az otthoni munkavégzést – mondta az ATV Híradójának Molnár Csaba, a Gyurcsány-párt EP-képviselője.A Fidesz keményen odaszólt Gyurcsányéknak
"Gyurcsánynak inkább a zavaros vagyonnyilatkozatának tisztázásához kellene segítő munkacsoportot felállítania, ha egyedül nem megy neki" – reagált a DK-s Molnár Csaba nyilatkozatára a Fidesz közleményben, pénteken."Segítsenek megállítani Orbánt!" – A hazaáruló Dobrevék agresszív levélben követelik a brüsszelitáktól a magyar kormányfő térdre kényszerítését
Újabb gyűlölködő és lázító levelet írt a brüsszeli európai parlamenti képviselőknek Dobrev Klára, amelyben Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Várhelyi Olivér biztosjelölt ellen uszítja a külföldi politikusokat – tudta meg a PestiSrácok.hu. "Segítsen megállítani Orbán Viktort" – rimánkodik Gyurcsányé a portálunk által megszerzett levelében, amelyet Dobrev mellett Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ara-Kovács Attila DK-s EP-képviselők is aláírtak. "Nem hagyhatjuk. Amíg Orbán a miniszterelnök, Magyarországnak nem szabad átadni a bővítési és szomszédsági portfóliót az Európai Bizottságban, nem szabad megengedni, hogy aláássák az unió helyzetét" – uszítanak Dobrevék az EP-képviselőknek szétküldött levélben.A gyurcsányista Molnár Csaba szerint Orbán és kormánya álkeresztény és a legjobb fogamzásgátló
Gyurcsány Ferenc jobbkezének megártott a nyár végi kánikula. Erre utal a Demokratikus Koalíció közleménye, amit a III. Budapesti Demográfiai Csúcson elhangzott hivatalos demográfiai adatok inspiráltak. Az Állami Számvevőszék a rendezvény kapcsán ismertette legfrisebb elemzésének adatait, amelyek szerint Magyarországon 2010 óta jelentősen megemelkedett a gyermekszületések száma, és ez nagymértékben a kormány családtomogató politikájának köszönhető. Molnár Csaba nem bírta lenyelni a békát, és közleményt adott ki, adatott ki arról, hogy szerinte meg a Fidesz intézkedéseinek köszönhetően rekordkevés gyerek született Magyarországon, mert az édesanyák jobbnak látják, ha a gyermekük inkább külföldön látja meg a napvilágot.Kocsis: A DK megkezdte az áskálódást Brüsszelben
A DK-s európai parlamenti (EP-) képviselők az első pillanatban megkezdték Brüsszelben az áskálódást saját hazájuk ellen – írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Molnár Csabának, a DK EP-képviselőjének címzett levelében – számolt be a Lokál.Kocsis Máté nem kicsit olvasott be a DK-s Molnár Csabának
A DK-s európai parlamenti (EP-) képviselők az első pillanatban megkezdték Brüsszelben az áskálódást saját hazájuk ellen - írta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője Molnár Csabának, a DK EP-képviselőjének címzett csütörtöki levelében.A DK szerint "Orbán démonjai" a migránsok, akik nem is léteznek
"Orbánt nekünk kell választáson legyőznünk, de segítséget ehhez kaphatunk Európától, ezért kellenek erős európai parlamenti képviselők, hogy ezt megkapjuk" - mondta a DK EP-listavezetője székesfehérvári fórumán. Kicsit később pedig már arról beszélt, hogy Brüsszelnek és az Európai Uniónak nincs hatásköre arra, hogy "az országát elszegényítő miniszterelnök" ellen fellépjen, azért van szükség az Európai Egyesült Államokra, hogy ez mégis megtörténjen. A DK EP-képviselőjelöltje, Rónai Sándor pedig úgy fogalmazott: Orbán Viktor évek óta démonjaival riogat bennünket, "hol bankokkal, hol bürokratákkal, hol migránsokkal, miközben ezek egész egyszerűen nem léteznek".Ajánljuk még
















