molnár csaba
A DK továbbra is kuncsorog az LMP-nél
A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke azt kérte az LMP-től, hogy szerdán folytassák a vasárnap megkezdett tárgyalásokat.Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba bepereli Vágó Gábort a tegnapi "részegezés" miatt
Vágó Gábor nem nevezte meg, hogy kire vonatkozott tegnapi igaztalan állítása, amelyet az ellenzéki pártok tárgyalása után tett. Az LMP politikusa vendéglátóiról beszélt. Ez csak Gyurcsány Ferenc és/vagy Molnár Csaba lehetett. Vágó Gábor, az LMP kecskeméti képviselőjelöltje újságírók előtt elmondta, hogy párttársaival úgy gondolják, a megbeszélés eredménytelenségéhez hozzájárult az is, hogy részegen várták őket a találkozóra.A Jobbik csak a hatalom miatt kell Gyurcsánynak, kormányozni nem akar Vonáékkal (PS-videó)
A Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke sikernek tartja, hogy meghívásukra válaszolva az LMP és az MSZP-Párbeszéd vezetői vasárnap leülnek tárgyalni. Molnár Csaba pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján Gyurcsány Ferenc előző napi szavait idézte, amelyek szerint a "haza számunkra megér egy tárgyalást".A DK nem kér a rasszistának és antiszemitának tartott Jobbikból
A Jobbikkal való együttműködés ellen foglalt állást a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában hétfőn Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke.„Orbán miatt fizetünk kétszeres árat a gázért” – A DK-ban már megint „lapos a föld”
„Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője kérdést intézett az Európai Bizottsághoz az orosz gázóriás, a Gazprom túlzott magyarországi piaci befolyásával kapcsolatban és aziránt érdeklődött, mennyivel növeli ez a befolyás a hazai gázárakat” – írják a párt sajtóirodája által szignózott beszámolóban."Orbán ki akar lépni az EU-ból" - Gyurcsány-fiúk freudi plakátfixációja nem mutat javulást
"Alig 3 héttel ezelőtt "Orbán vagy Európa?" címmel indítottunk országos óriásplakát-kampányt az európai Magyarországért. Már akkor is elmondtuk, hogy ezek a plakátok megfelelnek a fideszes plakáttörvénynek, hiszen a plakátok megrendelője és finanszírozója az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának DK-s nemzeti delegációja. Alig telt el egy hét, a kormányhivatalokban ülő fideszes pártkatonák a magyar törvényeket semmibe véve elkezdték letakarni a plakátokat." A Demokratikus Koalíció hivatalos pártközleményét Molnár Csaba és Niedermüller Péter jegyzi. Egyetlen megválaszolhatatlan felvetéssel egészítenénk ki a tatárt kiáltó két kriptobolsevik hangulatkeltését: ha népszavazással döntöttünk arról, hogy belépünk az EU-ba, akkor csak népszavazás útján dönthetünk a kilépésről is. Így a rettenetes Trollbán akarhat bármit, toporzékolhat, letépkedheti a parlamenti irodájának intarziáját, elmenekülhet Grázba Gyurcsány elől, akkor is csak a nép dönthet arról, hogy maradunk-e vagy sem. Ez akkor is így van, ha Molnár és Niedermüller elvtársaknak ez - természetükből adódóan - nem tetszik.A DK szerint törvénytelen a plakátjaik letakarása
A Demokratikus Koalíció EP-képviselői bíróságon támadják meg azokat a kormányhivatali határozatokat, amelyek értelmében országszerte le kell takarni az "Orbán vagy Európa? Válassz!" feliratú plakátjaikat.Amikor visszanyal a fagyi: önmagával harcban álló, skizoid Orbán Viktort vizionál Molnár Csaba
Orbán Viktor 2016 februárjában megszavazta a kötelező kvótákat. Ezt 2016 októberében Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke meg is erősítette a DK EP-képviselőjének küldött hivatalos levelében. Orbán tehát egy olyan döntés ellen pereskedik, amit később ő maga is megszavazott. Ilyen, amikor egy miniszterelnök végleg beleszédül a saját szélkakas-politikájába. Orbán tehát ne csodálkozzon, ha elveszít egy olyan pert, amiben a saját korábbi döntésével áll szemben - írja Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, ügyvezető alelnöke a párt hivatalos közleményében.Az LMP-s Hadházy Ákos szerint is enyhe ítélet született a Sukoró-perben
A Sukoró-ügy a kezdetektől egyértelmű volt: egy rossz földet cseréltek egy drága, velencei földre – jelentette ki Hadházy Ákos, az LMP társelnöke az Egyenes Beszédben. Molnár Csaba DK-alelnök szerint viszont ártatlan, becsületes embereket ítéltek el, akiknek csupán egyetlen bűnük volt: nem akartak hamisan tanúzni Gyurcsány Ferenc ellen.Ajánljuk még

















