molnár csaba
Deutsch: A balliberális képviselők ismét fegyelmezetten és lelkesen megszavazták az EP-ben Soros betelepítési programját
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője szerint a héten ismét a magyar polgárok ellen fordultak a Demokratikus Koalíció (DK), a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Párbeszéd EP-képviselői, mivel megszavazták az EP keddi strasbourgi ülésén a migránsvízum bevezetését célzó előterjesztést. Deutsch Tamás vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, "Gyurcsányék" és a szocialisták ezzel a döntésükkel ismét bebizonyították, hogy ha rajtuk múlna, szabadon beengednék Magyarországra az illegális bevándorlókat.A vágyvezérelt Molnár Csaba szerint bajban a magyar gazdaság, és ezt Orbán Viktor is beismerte
A Demokratikus Koalíció szerint mára Orbán is elismerte, hogy bajban van a magyar gazdaság – írta pénteki fogalmazásában Molnár Csaba, aki szerint jelenleg ezért fizetik „az európai magyarok az Orbán-csomag megszorításait”.Molnár Csaba: Minden megsemmisült a DK leégett irodáiban
Gyakorlatilag minden megsemmisült a Demokratikus Koalíció központi irodáiban a szombati épülettűzben - jelentette be a párt ügyvezető alelnöke.Az ügyészség szerint nem hazaáruló Niedermüller és Molnár, amiért megszavazták a Sargentini-jelentést
Méretes pofon a Fidesznek – kommentálta a Legfőbb Ügyészség döntését a hazánkat megalázó Sargentini-jeletést megszavazó DK-s Molnár Csaba és Niedermüller Péter, akik korábban saját magukat jelentették fel hazaárulás címszóval. Mint hétfői közleményükben fogalmaztak, „ideje, hogy Orbán Viktor is felfogja: hazaárulózhat reggeltől estig, de mi akkor is európai magyar polgárok vagyunk”.A DK-s Molnár szerint most pont ugyanolyan, mint 1956-ban volt
A Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke szerint ugyanazért kell küzdeni 2018-ban, mint 1956-ban, egy független és demokratikus jogállamért. Molnár Csaba sajtótájékoztatóján arról beszélt, most minden magyar állampolgár átérezheti, miért küzdöttek több mint hatvan évvel ezelőtt, mivel ugyanazok a szabadságok hiányoznak, mint 1956-ban.Nem asszisztál a Sargentini-partizánok bohóckodásához az ügyészség
Bűncselekmény hiányában elutasította a Központi Nyomozó Főügyészség az önmagukat hazaárulás miatt feljelentő európai parlamenti képviselők beadványát. A Keresztes Imre főügyész által aláírt közlemény szerint a képviselők a feljelentést arra alapozták, hogy szeptember 12-én megszavazták a Sargentini-jelentést, ezután a sajtóban megszólaló politikai közszereplők azt mondták, a jelentés támogatói lényegében hazaárulást követtek el, az önfeljelentők erre utalva kérték maguk ellen az eljárás megindítását.Pár száz hívével kezdte meg az "ellenállást" az ordítozó és fenyegetőző Gyurcsány (PS-videó, fotógaléria)
Kedd este pár száz tüntető vett részt Gyurcsány Ferenc és a DK tüntetésén, ahol Nemes Gábor, Molnár Csaba és Gyurcsány Ferenc válogatott szitkokkal igyekeztek hergelni a pár száz fős tömeget. Gyurcsány Ferenc háromnegyed órán át beszélt, és ugyan több DK szimpatizáns is hosszúnak találták a nagyrészt ordításból álló gyalázkodást, a tömeg nagy része vallásos áhítattal hallgatta a kivételes vezetőt. Az "ellenállásként" aposztrofált tüntetés csupán a Demokratikus Koalíció legelszántabb híveit mozgatta meg, azonban egyszerre volt jelen a pártemberek által mesterségesen keltett bizakodás az elkeseredett és beletörődő hangulattal. Magánemberként tiszteletét tette Demszky Gábor, Budapest volt SZDSZ-es főpolgármestere, valamint Horváth Csaba, az MSZP fővárosi közgyűlési vezetője is, utóbbi politikussal stábunk interjút is készített a helyszínen. Horváth elmondta kameránknak, hogy nem akarnak eljutni az 1956-os cselekedetekhez, azonban a hagyományos ellenállás szerinte már kevés. A Horváth Csabával készült PS-interjú videóját csütörtökön tesszük közzé.Hazaáruló-e, aki elárulja a hazáját, kárt okoz Magyarországnak?
Hazaárulás-e, hogy magyar állampolgárságú képviselők szerdán megszavazták a válogatott szidalmakkal és hazugságokkal teli Sargentini-jelentést és a hetes cikkely szerinti eljárás megindítását, amely végső soron hazánk uniós szavazati jogának elvételéhez vezethet? A kommunista kirakatperek és népbíróságok hangulatát idéző keddi lincselés és szerdai ítélethirdetés után van-e bármi keresnivalónk az Európai Unióban? Ezek most a legfontosabb kérdések.Újabb csapás Magyarországra – Nem kötne egyezséget Orbánnal Niedermüller
Az Európai Parlament Magyarországról szóló vitája kiábrándító volt, rossz irányba ment, ugyanis nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar miniszterelnökkel nem lehet egyezséget kötni, nem lehet kompromisszumra jutni – jelentette ki Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő magyar újságíróknak Strasbourgban a keddi vitát követő sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még

















