Így trükközhetett Molnár Gyula a lakásvásárlásnálPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 április 23. Furcsa körülmények között szerzett lakást Molnár Gyula még XI. kerületi polgármesterként – írja a 24.hu, amelynek egyik forrása szerint a leköszönő MSZP-s vezető egy akkori párttársának cége segítségével jutott egy ingatlanhoz. Erre a portál szerint azért volt szükség, mert különben a lakásvásárlással összefüggésben felmerült volna az összeférhetetlenség. Molnár Gyula ugyanakkor azt állítja, ennek ellenére is piaci áron vette az ingatlant.
Kunhalmi szerint MSZP nélkül nincs baloldal, az elnöki tisztségre is pályázikPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 április 21. Szövetségben, mégis külön frakcióban működik majd az MSZP és a Párbeszéd a következő Országgyűlésben. A Párbeszéd csak úgy alakíthat frakciót, hogy abban a párt képviselőin kívül Bősz Anett, a Liberálisoktól és Burány Sándor, az MSZP-től is helyet foglal majd. A jövőről szóló legfontosabb kérdésekben a szombati választmányi ülésen döntöttek. A szocialisták új pártelnököt június 17-én választanak majd.
Molnár Gyula: A DK és az LMP bundázott a választásonPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 április 11. Az elemzőknek bocsánatot kell kérniük a baloldali szavazóktól, mert elhitették, hogy a magas részvételi arány mögött az ellenzék sikeres mozgósítása áll – hangoztatta Molnár Gyula szocialista ex-pártelnök a Magyarország 2018-2022 című konferencián. Továbbá vádolta a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalmat, mivel állítása szerint felméréseik folyamatosan az ellenzék megosztottságát mutatták be. Molnár élesen kritizálta a DK-t és az LMP-t is, mivel „bundáztak, és nem 2018-ra, hanem már 2022-re készültek”.
Molnár Gyula MSZP-Párbeszéd frakciószövetséget szeretnePPestiSrácok.hu Forró drót 2018 április 11. Az MSZP leköszönt elnöke azt javasolja, hogy pártja és a Párbeszéd frakciószövetségként dolgozzon az Országgyűlésben. Molnár Gyula szerdán közölte azt is: a június 16-ra tervezett kongresszuson nem indul újra az elnöki posztért.
A parlamentből esetleg kieső Gyurcsány-párt helyére is kacsintgat az MSZPPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 április 6. A választás előtti napokban az MSZP-ben továbbra is arra számítanak, hogy legalább húszszázalékos eredményt érnek el a Párbeszéddel közösen, így fel sem merül, hogy a szövetség nem éri el a parlamentbe jutáshoz szükséges tíz százalékot – közölte elnökségi forrásaira hivatkozva a Magyar Idők. A magabiztosság hangoztatása mellett azonban kritikus megjegyzéseket is lehet hallani, ebben elismerték: a pártnak várhatóan kevesebb képviselője lesz a következő Országgyűlésben a jelenlegi huszonnyolchoz képest, ami „nem egy sikertörténet”.
Molnár Gyula, az MSZP elnöke a város leggyanúsabb politikusaPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 április 5. Több korrupciógyanús ingatlanügyben való aktív részvétellel, az általa támogatott sportegyesület szabálytalan önkormányzati támogatásával és tiltott kampányfinanszírozás elfogadásával is meggyanúsították Molnár Gyulát, az MSZP elnökét, dél-budai képviselőjelöltjét újbudai polgármestersége idején. Molnár eddig megúszta a felelősségre vonást, de nem lett a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. A Magyar Idők cikke szerint Molnár számos olyan támadási felületet adott volna a pártnak, amely csökkentette volna az MSZP népszerűségét, akár kikezdhette volna a parlamentbe jutás lehetőségét is.
Az MSZP besokallt a mindenkinek feltételeket szabó LMP-tőlPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 19. Az MSZP elnöke szerint teljesíthetetlen feltételek hangzottak el a vasárnapi, a választási együttműködésről tartott ellenzéki megbeszélésen. Molnár Gyula álláspontja átgondolására kéri az LMP-t és hétfőn az MTI-nek azt mondta, ezeken a mindenkinek feltételeket szabó tárgyalásokon „nem nagyon” kívánnak részt venni, nyitottak ugyan, de bizonyos határokat nem tudnak átlépni.
Ezt a teszkógazdaságos izét tűzte ki Molnár kokárda helyettPPestiSrácok.hu Forró drót 2018 március 15. Kommentár nélkül : Molnár Gyula, az MSZP elnöke beszédet mond saját pártalapítványuk díjátadásán. Kokárda helyett két keresztbe tett nemzeti színű szalagot biggyesztett mellkasára. Nem erőltette túl...
Embervadászat a cigánysoron: hálás téma, állami támogatássalPPestiSrácok.hu Az alvilág titkai 2012 május 8.
Malaca volt az MSZP-vel – A szövetségi elnök zsíros tanácsaiPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 szeptember 26.
A kecskén túl – Simicska Lajos és a Közgép-közeli üzlettárs terjeszkedése a BakonybanPPestiSrácok.hu Magyar ugar 2012 május 21.