momentum
A kormány is reagált a Momentum mai hisztiakciójára
Reménytelen helyzetben lévő politikusok kétségbeesett akciója, akik csak így bírják felhívni magukra a figyelmet – olvasható a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdai közleményében.Dömötör Csaba: így néz ki az ő sajtószabadságuk (Videó)
Dömötör Csaba sem hagyta szó nélkül a Momentum mai akcióját. A politikus a Karmelita előtt adott interjút az ifjú titánok pártjának kiscsoportos foglalkozása kapcsán, ami meglehetősen ironikus, hiszen a baloldali akciócsoport megpróbálta utasítani a média munkatársait arra, hogy milyen kérdéseket tehetnek fel nekik. Ilyen ugyanis a balos sajtószabadság, de mit vártunk egy olyan párttól, amelynek a volt elnöke bement egy portál szerkesztőségébe, mert ott nem azt írták, ami neki tetszik.Még az LMP szerint se lehet komolyan venni a Momentum új performanszát
Van az a pont, amikor már az ellenzéknek is kínos, amit a Momentum csinál. Lehet, hogy Donáth Anna pártja jelenleg a második legerősebb formáció a baloldalon, de Fekete-Győrék újabb kordonbontós akciója még a szebb napokat látott LMP-nek is ciki. Kanász-Nagy Máté a közösségi oldalán üzente meg az ifjú titánok pártjának, hogy nem kéne ennyire gyerekes akciókkal foglalkozni.„Ahelyett, hogy kapálnál, b*szd meg, itt szaladgálsz?” – mondta az államtitkár a kordonbontó Momentum elnökének
Gelencsér Ferenc a reggeli kordonbontás után váltott pár szót Fónagy Jánossal. A Momentum Hadházy Ákossal együtt elbontotta a Karmelita kolostor előtt található kordont – írja a Mandiner.Újra építési kordont bont a Momentum a Karmelitánál
Szerda reggel újra kordonbontással próbálkoznak az ellenzéki párt képviselői a Karmelitánál, amit a Telex élőben közvetít. Fekete-Győrék a kordondarabokat összeláncolták és ponyvával takarták le.Választás nélkül is vesztésre áll Budapesten a Momentum
Az ifjú titánok pártja zsugorodni kezdett: hiába vezet ugyanis tizennégy budapesti kerületet ellenzéki polgármester 2019 óta, a ciklus végére csak egy momentumos maradt köztük. Az ellenzéki összefogás felbomlásával felértékelődött, hogy kik birtokolják ezeket a biztosnak tűnő politikai pozíciókat, ha Gyurcsányékon múlik, akkor Soproni Tamás 2024 után is egyedül képviseli a Momentumot a Fővárosi Közgyűlésben. A Momentum most Donáth Annával az élen azon dolgozik, hogy legalább még egy polgármestert adhassanak Budapesten.Momentum: a kistérségi Backstreet Boys
Kordont bontott a Momentum. A Karmelita kolostor előtt. Micsoda hősök! A jogállamiság fellegváraiban, a Downing Street 10 vagy a Pennsylvania Avenue 1600 előtt eme hőstettet nem tudták volna véghez vinni. Előbbi az angol miniszterelnök főhadiszállása, utóbbi az amerikai elnöké (vagyis ez a Fehér Ház). Nálunk, ebben a nyomasztó, lábszagú diktatúrában viszont meg tudták csinálni. Az akciót Rákay Philip találóan jellemezte: „hülyegyerek tempó”.Megválasztják a legjobb európai parlamenti képviselőket a haladók – Cseh Katalin lesz az esemény házigazdája
„Hatalmas megtiszteltetés, hogy felkértek, legyek idén én az évente megrendezett legjobb európai parlamenti képviselőket díjazó MEP Awards házigazdája. Természetesen azonnal igent mondtam! A díjátadó nem pártpolitikai beállítottságot vizsgál, a díjazott kategóriák között szerepel a mezőgazdaságért, a digitális fejlődésért, környezetvédelemért, egészségügyért végzett munka – a szavazáson ezek alapján lehet értékelni az EP-képviselői teljesítményeket” – írja Cseh Katalin a Facebookon.Kocsmai igazságok – Vajon miket gondolhat az ellenzék a nemzeti forradalmunkra emlékezve?
Mire is gondol az ellenzék március 15-én? Mitől megy a gazdaság és mitől az infláció? És mitől nem működik az ellenzék? Továbbra is kétségbeesve keressük az ellenzék mondanivalóját bármiről. Ne épüljön semmi, mert az ártalmas, de legyen nagy a jólét, mert az meg jár. Szalai Szilárd és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Ajánljuk még

















