momentum
Most rehabilitálják Gyurcsányt... Nem kicsit, nagyon!
Számos oka, célja és eredménye van az ellenzéki összefogásnak és persze az előválasztásnak. Az Orbán-ellenes szavazók mozgósítása (aminek hatékonysága meglehetősen kétséges) mellett azonban méltatlanul keveset beszélünk arról a tisztítótűzről, amin Gyurcsány Ferenc megy át éppen. Mert nem csupán a Jobbik rasszista bűneit bocsájtotta meg a baloldal, hanem a Gyurcsány Ferenc által 2010 előtt elkövetett bűnöket is. A hazugságokat, az őszödi beszédet, a rendőrattakot, az államcsődöt, a megszorításokat. 2006-ot is. Gyurcsány Ferenc volt, van és lesz – köszönhetően a totális ellenzéki összefogásnak és az összefogást legitimáló előválasztásnak. Ezt pedig azoknak is érdemes végiggondolniuk, akik az elmúlt évben a Gyurcsány nélküli baloldalnak szurkoltak.Így próbálták kimagyarázni Cseh Katalin korrupciós ügyét a Momentum politikusai (Videó!)
A Mediaworks Hírcentrum tudósítója próbálta szóra bírni a Momentum politikusait Cseh Katalin korrupciós ügye kapcsán, azonban a következmények nélküli baloldal ismét nem volt hajlandó körülnézni a saját háza táján.A belső leszámolások után megkezdődött az ellenzéki előválasztás
Bár az ellenzéki összefogás minden eddiginél demokratikusabb előválasztást ígért, a körzetek felében egyáltalán nem lesz érdemi verseny, mert vagy csak egy, a pártok által támogatott jelölt áll rajthoz, vagy – jobb esetben – egyetlen kamujelöltet indítanak csak rá a helyi erős emberre, a színház kedvéért. Persze a szerepeket jó előre leosztotta bábmester az összefogás pártjainak, amiből több helyütt kisebb botrány is kialakult. Legutóbb például Veszprémben, ahol Gyurcsányék elkaszálták a DK-ból kilépő momentumos Katanics Sándor indulását. Ilyen belvillongásokkal tarkítva alakult ki a végső mezőny: hét miniszterelnök-jelölt, tizenhárom jelölő szervezet és kétszázhatvanöt jelölt került nyilvántartásba az ország százhat választókerületében.Az egész baloldal magasról tesz a pénzügyi szabályokra
A baloldal egyik kedvenc elfoglaltsága találgatni és kritizálni, hogy az Orbán-kormány hogyan bánik a pénzügyeivel. Azonban a megmondó pártok nagyja megbukott az Állami Számvevőszék vizsgálatán, mivel tesznek a pénzügyi szabályokra. Legutoljára a Magyar Kétfarkú Kutya Párt bukott el, de az igazi nagy törvénysértést a DK vitte végre, akik 2013 óta nem tartják be az előírásokat, a Jobbik pedig a Gyurcsány-párthoz hasonlóan alapítása óta magasról tesz a törvényre.Cseh Katalin visszaveri a tálibokat
Egészen ma kora délutánig azt hihették az elbizakodott tálibok, hogy ez sima ügy, húsz év türelmes várakozás után sitty-sutty visszaveszik az amerikai megszálláskor elvesztett uradalmukat. De aztán megjött Cseh Katalin, aki tenger sok eszével már eddig is a liberális EP-frakció alelnökségéig vitte. Nemhogy megjött, hanem egyenesen POSZTOLT! A Facebookra! Olyan súlyos üzenetet hozott össze, hogy azóta is azon gondolkozom, szabadon posztolgathat az oldalára, vagy a tartótisztje direkt rendelt mellé rettentően hülye szövegírót. Részleteiben megvizsgáltuk az EU-s pénzek lenyúlására szakosodott céghálóról hírhedtté vált baloldali politikusnő üzenetét.A Momentum támogatja, hogy transzneműek végezzék a magyar gyermekek szexuális felvilágosítását
Interjút adott telefonon a Hit Rádiónak Fekete-Győr András, aki beszélt pártja jelenlegi állapotáról, a DK és a Jobbik választási megállapodásairól, majd harcosan támogatta az LMBTQ-közösségek törekvéseit, a gyermekvédelmi törvény kritizálása után pedig azt is elárulta, hogy ő bizony beengedné a transzneműeket az iskolákba.Most a professzoroknak kijáró ingyenes parkolóhelyeket venné el a Momentum
A Momentum a napokban lengette újabb választási programját, az új ötlet nem más, minthogy megszüntetnék a professzoroknak kijáró ingyenes parkolási helyeket. A kezdeményezésre Kötter Tamás is reagált közösségi oldalán.Börtön? Az semmi a fideszeseknek! – Kőkemény levadászásra készülhet a DK és Vadai Ágnes (Karanténvlog)
Elvileg még nincs kampány, de az ellenzék folyamatosan emeli a tétet, lassan a halálos fenyegetések mindennapjait élhetjük át a "demokraták" segítségével. Ebben Gyurcsány és pártja mindig is élen állt, a Momentum igyekszik fenyegetni, de őket lassan senki sem veszi komolyan. A Karanténvlog sok brutális videót elemzett már, amelyet a komcsik és a libsik jegyeznek, de Szabó Gergő és vendégei, Dezse Balázs és Bokor Gábor is meghökkent, amikor Vadai Ágnest hallgatta, aki szerint a börtön egy visszafogott megoldás a fideszesek részére. A péntek esti Karanténvlogban Vörös Tamás, a józsefvárosi Fidesz–KDNP frakcióvezetője volt a vendég, aki testközelből élhette át a baloldal elképesztő rombolását a VIII. kerületben, hiszen Pikó Andrásék bő másfél év alatt ismét drogtanyává és szemétteleppé silányították a jobb sorsra érdemes kerületet. A srácok kendőzetlenül beszéltek Cseh Katalinról is, aki az édesapjával közös cégeivel trükkös módon szerzett közel 5 milliárd forintot, most mégis van bőr az arcán a korrupció ellen hadoválni, emelve a tétet, hiszen Kármán Irénnel karöltve készítettek videót, aki az egyik legnagyobb bűnöző, Portik Tamás régi kapcsolata volt és még a baloldal is szívből utálja. Végül a Karanténvlog résztvevői sírva nevettek a szocik újabb elmebeteg performanszán, akik térdig tapicskoltak a Velencei-tó iszapjában, miközben a tó állapotáért is Orbán Viktort tették felelőssé. Aki megnézi a Karanténvlogot, most sem csalódik!#SocialJusticeEmília – Ki csinál politikát az olimpiai sikerekből?
A sportnak nagyon fontos szerepe van a nemzettudatban, hiszen valahol kis háborúk ezek a küzdelmek, főleg, ha az éremtáblán össze lehet mérni az egyes országok teljesítményét. Az önértékelésünk fontos eleme, ha látjuk, hogy jobbak vagyunk másoknál valamiben. Amikor egy olimpián felcsendül a magyar himnusz, vagy érmet nyernek a sportolóink, sajátunknak érezzük a sikereket. És mivel ezek a pillanatok tényleg minden magyart érintenek, az ellenzék minden erejével próbál rájuk csimpaszkodni, olcsó népszerűséget szerezni belőlük. Fekete-Győr András rinocéroszt megszégyenítő arcbőrrel posztolja a magyar érmeket. Az a Fekete-Győr András, aki az egész pártját azzal alapozta meg, hogy elkaszálták a budapesti olimpiát.Ajánljuk még

















