momentum
Soproni Tamás a Pesti Riporterben: a korrupciógyanús ügyletek kivizsgálása propagandizmus
Soproni Tamás volt a szerdai Pesti Riporter első vendége. Terézváros momentumos polgármesterét arról kérdeztük, hogy az ellenzék miért a több százezer résztvevőre számító Békemenet közvetlen közelébe szervez ellentüntetést. Márki-Zay Péter teljesen betagozódott a baloldalba azzal, hogy szimbolikus helyszínen – a Síp utcánál – szervezett volna tüntetést a Békemenettel párhuzamosan, ahol Dobrev Klárával egy színpadon szónokolt volna. Szó volt ezek mellett arról, hogy mi lesz a lila párttal azután, hogy az elnökség leváltotta Fekete-Győr András ex-pártelnököt, vagy az történt, hogy FeGyőr elhagyta a Titanicot? Az elszámoltatás kapcsán pedig azt is megtudtuk, hogy a korrupciógyanús ügyletek kivizsgálása propagandizmus.Szintet lépett az összefogás Pécsen, kitették a momentumosokat a bizottsági helyeikről
A városvezetés helyett a pécsi "összefogás" is általában a saját belső ügyeivel foglalkozik. A helyi Márki-Zay Péterként tisztelt Péterffy Attila, a pártok felett álló, abszolút szakértő polgármester városvezetői teljesítményével leginkább Karácsony Gergelyt idézi a nemlétező, vagy az előző városvezetéstől örökölt "sikereivel". Az egykor Kis-Moszkvának csúfolt városban megy a kiszorítósdi a baloldali pártok között: most például az LMP vette át – vagy kapta meg – a Momentum helyét, illetve az elosztható konc egy kis darabkáját.Ennyi mindent köszönthetünk Fekete-Győr András elmúlt öt évének
Elég hamar eljött a Momentum elnökénél az úgynevezett burnout-szindróma, legalábbis, ami a politikát illeti, hiszen miután végre ő is maga mögött tudhat egy kétharmados többséget (legalábbis, ami a távozását sürgetők arányát illeti), úgy döntött, lemond a pártelnöki posztról. Ám mielőtt fájdalmas búcsút vennénk Fegyőrtől, emlékezzünk meg arról, hogy mennyi mindent „köszönhetünk” neki, a tej árának lenyomásától a napelemek atommá minősítésén át az elektromosrollerek szakszerű mosdatásáig.A torta újraosztása: a Publicus Intézet szerint mélypontra kerül a Jobbik és a Momentum
A baloldalhoz kapcsolódó Publicus Intézet a Népszava megbízásából október elején ezer fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvélemény-kutatásban vizsgálta a pártok támogatottságát. A felmérésből kiderül, bár egyébként józan ésszel is sejthető, hogy az elmúlt időszak legnagyobb vesztese a Jobbik és a Momentum. A Publicus Intézet a Jobbikot az összes megkérdezett körében öt százalékra, a Momentumot csupán négy százalékra mérte.Hallgat a felszín, fecseg a mély – Jakabék bukása, avagy elemzés a Gyurcsány-show margójára
Napok óta zajlik az előválasztás eddigi történéseinek elemzése jobbról is és balról is. Úgyszintén folyik a versenyben maradt miniszterelnök-jelöltek kampánya, amelyben elhangzott már minden és mindennek az ellenkezője is. Miután ezt akárki nyomon követheti, akit érdekel, ezért írásomban nem erről szeretnék szólni. Inkább ennek az egésznek a többszörös hitelességi deficitjét próbálom meg leleplezni és felmutatni.Ez Fekete-Győr: impexes szülőkkel, Gyurcsány ölébe bújva váltana korszakot a bombázó Mr. 3 százalék
A szivárványkoalícióban állítólag a Momentum képviseli a fiatalokat. Megtisztítják a közéletet, eltörlik a korrupciót és megállítják Orbán gyűlöletpolitikáját. No igen, ego azért van! Fekete-Győr András - aki '18-ban füstgránátot "ejtett" a parlamentet védő rendőrök közé - , a politika nagyképű bajnoka továbbra is „új arcokat” ígér, annak ellenére, hogy most már csak a pártszédelgő Szél Bernadettel és Hadházy Ákossal hasít. Röhej, de korrupció elleni harcot hirdet - de kivel, hát az uniós pénzek lenyúlására szakosodott céghálót szövő párttársával, Cseh Katalinnal. A hazaárulásban fogant momentumos bikaborjak bármennyire is trendik voltak az elmúlt egy évben, Donáth Annával és az inkvizícióra készülő Libe-bizottság támogatásával együtt is pofára estek. Gyurcsány Ferenc megette vagy inkább megitta őket is reggelire, Fekete-Győrt pedig egészben lenyelte.Az idősek világnapját a nyugdíjasok támogatásának megvonásával ünnepli Újpest baloldali vezetése
Ki így, ki úgy ünnepli az idősek világnapját. Orbán Viktor miniszterelnök például ma jelentette be, hogy a jól alakuló gazdasági számoknak köszönhetően a nyugdíjasok megkapják a nyolcvanezer forintos prémiumot, amely akár a százezer forintot is elérheti. Az Újpestet vezető baloldali tömörülés pedig úgy döntött, hogy megvonja a támogatást a kerületi nyugdíjasoktól. A momentumos polgármester, Déri Tibor és sleppje döntése azért is felháborító, mert egy csaknem tízéves, pártpolitikától független konszenzust dobott a kukába. A helyi Fidesz gyalázatosnak tartja a döntést és azt javasolja, hogy térjen vissza kerület a korábbi, jól bevált támogatási rendszerhez. Mindeközben Déri a közösségi oldalán köszönti az időseket, akiket mulatós zenével kárpótolna.Beköpte a Momentum az MSZP-t, a szocialisták szavazatokat vásárolhattak Kecskeméten
Szavazatvásárlással vádolja az MSZP-t Kecskeméten a Momentum. Bodrozsán Alexandra, a Fegyőr-párt kecskeméti előválasztási képviselőjelöltje számolt be arról, hogy szombaton tömegével buszoztatták az embereket a szavazósátorhoz, valamint 2000 vagy 4000 forintért próbálták őket rábírni, hogy szavazzanak az MSZP-s jelöltre. Ezzel egy időben Ózdon is hasonló csalás folytatódott: a gyanú szerint a jobbikos Farkas Péter Barnabás használja ki az elszegényedett helyiek helyzetét, hogy voksokat gyűjtsön.Ajánljuk még

















