Pesti Srácok

Félmilliárdos adócsalás, pénzügyi machinációk – Lassan haladnak az ellenzéki pártok elleni NAV-nyomozások

Félmilliárdos adócsalás, pénzügyi machinációk – Lassan haladnak az ellenzéki pártok elleni NAV-nyomozások

Továbbra is folyamatban vannak a nyomozások az ellenzéki pártok gazdálkodását érintő büntetőügyekben. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számvitel rendjének megsértése miatt indított eljárást a Gyurcsány-párt ügyében, mivel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénzügyi szabálytalanságokra bukkant. A Momentum esetében jóval súlyosabb cselekménnyel összefüggésben zajlik a NAV-eljárás: Fekete-Győr Andrásék ötszázmillió forintos költségvetési csalás miatt kerültek az érdeklődés középpontjába. Gyanúsítások egyelőre nem történtek.

A Momentum, illetve a Demokratikus Koalíció (DK) ügyében elrendelt NAV-nyomozás folyamatban van még – ez olvasható ki a Fővárosi Főügyészség portálunknak írt válaszából. Az ügyek felderítési szakban vannak, azaz gyanúsítotti kihallgatás egyik esetben sem történt.

Ismert: 2019 őszén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának vizsgálati osztálya a Momentum Múzeum körúti székhelyén tartott kutatást és adathordozókat foglalt le. Később kiderült: a NAV a párt kampánytámogatása ügyében ötszázmillió forintosköltségvetési csalás miatt folytat nyomozást. A Momentum politikai támadásként értelmezte ezt, és azzal kürtölte tele a nemzetközi kommunikációs platformot, hogy a Fidesz akarja ellehetetleníteni őket azért, mert sikeresen szerepeltek a helyhatósági választáson. Az igazság ugyanakkor az, hogy az Állami Számvevőszék a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során megállapította, hogy a Momentum Mozgalom mintegy ötszázmillió forint költségvetési támogatás törvényes felhasználását nem igazolta, ezért az ÁSZ 2019 januárjában, bőven az önkormányzati választások előtt, a törvényi kötelezettségének eleget téve feljelentést tett. Azóta Cseh Katalin céges ügyei miatt is indult egy NAV-eljárás, gyanúsítás egyelőre abban az ügyben sem történt még, igaz, csak pár hónapja kezdődött a vizsgálódás.

Ugyancsak pártjuk gazdálkodása miatt, számvitel rendjének megsértése gyanújával rendeltek el nyomozást Gyurcsányék ügyében, szintén az ÁSZ jelzése alapján (de Tényi István is feljelentést tett). Szerintük a DK nem igazolta a 2017–2018. évi gazdálkodásáról közzétett adatok valódiságát, pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével pedig a párt a saját tagságát is megtévesztette. A Demokratikus Koalíció 2017-ben 132 millió, 2018-ban pedig összesen 367,7 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.