mongólia
Tüntetők törtek be a mongóliai kormányzat épületébe
Tüntetők törtek be hétfőn a mongóliai kormányzat épületébe és felgyújtották az ulánbátori főtéren álló fenyőt. Az akció résztvevői a főtérre vezető utakat is megkísérelték eltorlaszolni. Az akció résztvevői egy vámellenőrzés megkerülésével lefolytatott kínai szénexporttal kapcsolatos ügyben indított nyomozás menetével elégedetlenek.Szijjártó: Magyarország harminchárom lélegeztetőgépet adományoz Mongóliának
Magyarország harminchárom lélegeztetőgépet adományoz mongóliai kórházaknak – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Batmunk Batceceg mongol külügyminiszterrel közösen tartott ulánbátori sajtótájékoztatóján csütörtökön, a készülékek átadását követően.Szijjártó: Mongóliába és Georgiába is szabadon utazhatnak a beoltott magyarok
Mongóliával és Grúziával is létrejött a megállapodás, így a hét végétől karantén- vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a magyarok ezekbe az országokba – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán csütörtökön délelőtt.Orbán Viktor Mongólia elnökével tárgyalt
A koronavírus-járvány volt az egyik kiemelt téma Orbán Viktor miniszterelnök és Khaltmaa Battulga mongol köztársasági elnök pénteki tárgyalásán, amelyet videokonferencia keretében tartottak meg. A magyar miniszterelnök méltatta Mongólia intézkedéseit, amelyeknek köszönhetően sikerült minimális szinten tartani a fertőzések számát, majd beszélt arról, hogy a pandémia után megünneplik a két ország diplomáciai kapcsolatának hetven éves évfordulóját – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Ha nem lenne elég a koronavírus, Észak-Kínában megjelent a bubópestis
Óvintézkedéseket vezettek be az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen, miután a hétvégén egy bubópestis-fertőzöttet azonosítottak – számolt be internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.Szijjártó: 57 millió dolláros megállapodást írt alá Magyarország Mongóliával
Csütörtökön 57 millió dolláros megállapodást írt alá Magyarország Mongóliával, amelynek értelmében egy magyar vállalat állatvakcina-előállító gyárat és labort épít majd a közép-ázsiai országban - közölte a külgazdasági és külügyminiszter az MTI-vel, miután videókonferencián tárgyalt Damdín Cogtbatar mongol külügyminiszterrel.Mongólia fél a koronavírustól: bezárták az iskolákat és televízión keresztül folyik az oktatás
Mongóliában bezárták az iskolákat és az állami televízió sugározza a tanórákat és diákok emailben küldik el a leckét tanárainak. Erről olvasónk számolt be, aki ösztöndíjjal tartózkodik az országban, és éppen belecsöppent a koronavírus járványba. Az emberek maszkot viselnek, de még nincs kijárási tilalom, úgy mint Kína egyes részein. De a mongolok az ott készült képek szerint nagyon félnek, habár maszkot azért nem visel mindenki.Ajánljuk még















