mszp-párbeszéd
A fideszesek vagyonainak elkobzásával kezdené Magyarország felvirágoztatását Karácsony Gergely (VIDEÓ)
Április 8-a után immár bizonyosan vége lesz a világnak, legalábbis erre utal az az ígéretcunami, amelyet Karácsony Gergely tett szombaton Budapesten, amikor egy profi termékbemutatón ismertette a „Szociális demokrácia 10 pontban” elnevezésű programját, amelyek megfogalmazása szerint az ő vállalásai, amennyiben tavasszal kormányfővé választják. Az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje már a Lurdy házban megrendezett előadás felvezetőjében megcsillogtatta szellemességét, amikor az Együtt pártos Tordai Bence hoppmesterrel kiötlötték, hogy Orbán Viktor azért nem mer vitatkozni Karácsonnyal, mert Karácsony egy magas ember, Orbán meg ugye nem. Az említett tíz pont között néha-néha csapongó aspiráns mondandójának alapja a már unalomig mantrázott „aFideszlopcsalhazudikMészárosTiborczEliosoktatásegészségügy” biztos paneleket nyújtó témája volt, Karácsony „Mi a f.sznak hagytam magam rábeszélni” Gergely azonban egy profi TV-Shop kereskedő mintájára azonban újdonságoknak látszó bónuszokat is becsempészett kihagyhatatlan ajánlatába. Diáktünti vol. 2 – Az ellenzék is beszállt az iskolások kudarcos politizálásába (PS-videó!)
Ismét összeverbuválódott a diákság színe-java, reprezentálva magukat az elnyomó orbanisztáni diktatúra ellen, ami majd ellehetetleníti őket a életben, ha egyszer kikerülnek az iskola padjaiból. A Deák térről indult meg körülbelül 1000-1500 ember a Parlament felé, két, már megszokott panelt skandálva: "Semmit rólunk, nélkülünk", valamint "Szabad ország, szabad oktatás". A tüntetők között nem csupán diákok, idősebbek is felvonultak, illetve az elmaradhatatlan Ligetvédők, és Deviza-hitelesek is felütötték a fejüket, mondván, vagy együtt buktatják meg az Orbánt, vagy sehogy. A Kossuth térre érkezve a teret majdnem félig ellepő "gigatömeg" a színpad köré gyűlt, és hallgatták az újdonságokkal érdemben nem szolgáló felszólalók buzdító beszédeit, amik leginkább azt sérelmezték, miért nem képes őket komolyan venni a kormány. Az FDP porondmestere egyébiránt beszédeivel és lelkesedésével inkább hasonlított egy kirekesztett figyelemhiányos kisiskolásra, aki bár nem dohányzott, a tanórák közti szünetekben mégis kisurrant az osztály krémjével, hogy a háttérből hallgathassa, miről beszélgetnek a "menő cigisek". Persze mindig kiemelik, fontos, hogy ne vigyék bele a politikát az oktatásba, ennek ellenére március 12-ére vitaestet szerveztek Vona Gábor, Szél Bernadett és Karácsony Gergely képviseletével az oktatási rendszerről. Kasszandraként megjósolták, valószínűleg a kormány erre a tüntetésre sem fog érdemben reagálni, így következő tüntetésük időpontját is bejelentették március 15-ére, az Operaháznál. A remény rabjai: pártja szétesésére akár MSZP-elnök is lehet Kunhalmi Ágnes
Készen van az MSZP listája, és választási programja. A hétvégi pártkongresszussal kapcsolatban Kunhalmi Ágnes arról beszélt az ATV Start című műsorában, hogy nagyszerű beszédek hangzottak el. A szocialisták budapesti elnöke úgy látja, a Párbeszéd és az MSZP nagyon rímel egymásra, megegyeznek a szolidaritásban, a társadalmi igazságosságban, a harcban az egyenlőtlenség ellen, sorolta. A műsorban megkrdezték a politikust, hogy vállalná-e az MSZP elnökségét, ő azonban azt mondta: most az a legfontosabb, hogy a jelenlegi rezsimet leváltsák, szerinte minden más irreleváns.