mszp
Karácsony: „A Jobbik Simicska Lajos lopott pénzén azzal kampányol, hogy ő egy antirasszista párt"
Karácsony Gergely a Magyar Narancsnak adott interjújában arról beszélt, hogy a Jobbikban továbbra is jelen vannak a párt gerincét jelentő neonácik, hungaristák, csak most, adott helyzetben, a jelenlegi politikai utóvédharcokban nem villanthatják fel a nyilaskeresztes karszalagokat, mert a kampány végjátékának idejére Vona a sarokba állította őket. Az utódpárt miniszterelnök-jelöltje még mindig bízik a pesti utcában (bár a párt ünnepi produkciója, az ott megjelenő teljes DK-szavazóbázis jelentősen alulmúlta a mentálhigiénés szolgálatot teljesítő Kétfarkú Kutya Párt „Békemenetét” is), abban, hogy a tömeges népharag, az elégedetlenek, az elnyomottak százezreinek üvöltése végül bedönti Babilon falait. Majd egy hosszú és fáradságos elszámoltatás, tisztogatást követően Orbán Viktor rendszere, a NER totálisan megsemmisül, kiszakad a néplélekből és talán, valahogy mégis visszatalálhatunk az ígéret földjére, a Kádár-rendszer szociális demagógiájának éterien súlytalan apaölébe. Ők újra megpróbálnák. Az átlagszavazó számára tanulság rövid: „ezek ugyanazok”.Puzsér Róbert keményen megtaposta az MSZP-t (videóval!)
Puzsér Róbert legújabb videójában precíziós módszerekkel foglalta össze a szociális demagógia, a legújabb kori vulgármarxisták venezuelai sikertörténetét, vagyis mindent, amiért a harmadik világ gerillái, a nagy közös jóllakottságért harcoló forradalmárok valaha is elpusztultak. De nem hagyta ki a gulyás és gyomorsav-szagú kommenizmus dögkútjából felbukkanó a Horn-pufajkások élcsapatának ékét: a zéró-páciens Lendvai Ildikó DNS-éből sorozat-gyártott csini botoxgólemet, és az ezzel a murnaui iszonyattal pároztatott karácsonygergőség legfontosabb, egyben legirritálóbb attribútumait, azaz a vasárnapi nagyszülős ebédek kisunoka-státuszát, azt az irritáló kis pöcsedéket, akinek még mosogatnia sem kell maga után, mert olyan kedvesen, tehetségesen somolyog a törni való szemüvege alatt. Valamint a késő-kádárizmus politikai termékét a “ne sajnáld magadtól a sok jót“, röviden: a milliárdosok szocializmusának életeszményét.Alakulnak a háttéralkuk? Tucatnyi helyen léptetné vissza jelöltjeit a Jobbik a Blikk szerint
A Blikk kiszivárgott belső információkra hivatkozva azt írja, hogy a Jobbik tucatnyi helyen léptetheti vissza jelöltjeit, hogy megakadályozza a fideszes képviselőjelölt győzelmét. A választások közelgő időpontjának nyomására nem csak Vona pártjában, hanem a baloldalon is lesznek visszalépések a lap szerint, akár a pártközpont jóváhagyása nélkül is. Ilyen taktikai lépésre lehet számítani a Blikk állítása szerint többek között Lázár János választókerületében, ahol, ha az MSZP-s és a jobbikos jelölt egyszerre indul, akkor Lázár lesz a nyertes. Ezért a szocialista visszaléphet az esélyesebb jobbikos javára. Szekszárdon pedig az MSZP és az LMP között lehet együttműködés, ahol Harangozó Tamás elnökségi tag és Hadházy Ákos, az LMP társelnöke állapodnak meg végül. Azt írják összesen 12 körzetben hajlandó hátralépni a jobbikos jelölt.Az MSZP besokallt a mindenkinek feltételeket szabó LMP-től
Az MSZP elnöke szerint teljesíthetetlen feltételek hangzottak el a vasárnapi, a választási együttműködésről tartott ellenzéki megbeszélésen. Molnár Gyula álláspontja átgondolására kéri az LMP-t és hétfőn az MTI-nek azt mondta, ezeken a mindenkinek feltételeket szabó tárgyalásokon „nem nagyon” kívánnak részt venni, nyitottak ugyan, de bizonyos határokat nem tudnak átlépni.Keressük azt az ellenzéki pártot, amelyikkel Karácsony Gergely még nem nőtt össze
Az MSZP-nek sikerült a magyar politikai élet legnagyobb kalandorát lízingelnie miniszterelnök-jelöltnek. Nem nagyon van már olyan ellenzéki párt, amelyiknek a sajtófala előtt még ne mosolygott volna Karácsony Gergely. Egy olvasónktól kapott képösszeállításunkban végig követhető, ki mindenkinek volt már megbízható barátja Karácsony. Van ugyan egy pici hiányérzetünk, de még három hét rendelkezésére áll, hogy kipipálja a jobbikos sajtófalat is.Publicus: Újra a Jobbikot előzi az MSZP
Stabil Fidesz-előnyről, erősödő szocialistákról és LMP-ről és a bejutási küszöbön táncoló DK-ról számol be a Publicus vasárnap publikált közvélemény-kutatása - írja a mandiner.hu."Megint be van rúgva" - nem mindenki lelkesedett Kunhalmi Ágnes beszédéért (PS-videó!)
A Jobbikkal semmi esetre sem, de igen, de mégsem - tudhatta meg az MSZP-Párbeszéd március 15-i kampányeseményének közönsége a Fővám téren. A retorikailag a teljes összefogást szorgalmazó pártszövetség rendezvényének legnagyobb sikerét a tetszésnyilvánítás mértékét a szimpatizánsok hangerejéből levezetve műsort felvezető Pa-dö-dö aratta, és még az egyetlen, tömegesnek álmodott Orbán takarodj!-rigmus is az első strófa felénél elhalt.Ajánljuk még
















