mszp
Az összefogás-operettnek még messze a vége: nincsen megállapodás a közös listáról az MSZP és a DK között
A közös egyéni jelöltekről sikerült megállapodni az MSZP-nek és a DK-nak, és Gyurcsány Ferencék azt is jelezték, hogy el tudják fogadni miniszterelnök-jelöltként Karácsony Gergelyt. Közös listáról azonban nincs egyezség - írja az Index.Ellenzéki összefogást akar az MSZP
A demokratikus ellenzék összefogásának fontosságát hangsúlyozták a felszólalók az MSZP országgyűlési választási programjának miskolci ismertetőjén hétfőn.Karácsony: csak közös lista esetén vagyok miniszterelnök-jelölt
Karácsony Gergely azt állítja, hogy csak közös listás indulás esetén lesz miniszterelnök-jelölt. A Párbeszéd társelnöke egy hétfői háttérbeszélgetésen azt mondta, arra készül, hogy februárra megvalósul az összefogás, ezért vészforgatókönyvet nem készít, a DK csatlakozására pedig az utolsó lehetséges pillanatig kész várni.Vállalkozó szellem: nemcsak fogyasztotta, hanem árulta is a drogot a bukott MSZP-s, Simonka Csaba
Bár a Simonka Csabán elvégzett gyorsteszt negatív lett, később a véréből kimutatták, hogy fogyasztott kábítószert, sőt másoknak is értékesített ismeretlen forrásból származó drogokat – olvasható a hétfői Magyar Időkben. Az MSZP óbudai önkormányzati képviselőjét vasárnap a Budai Központi Kerületi Bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte zsarolás, ügyvédi visszaélés és kábítószer-kereskedelem gyanújával.Publicus: Mélyponton az MSZP és a Jobbik támogatottsága
A Fidesz támogatottsága egy százalékpontot csökkenve 26 százalék, az MSZP tábora nem változott, 9 százalék, míg a Jobbik tábora egy százalékpontot csökkent szinten 9 százalékra, mindkét párt idei mélypontján van – írja a Publicus Intézet decemberi felmérésére hivatkozva. A Vasárnapi Hírek megbízásából készített közvélemény-kutatás szerint az Együtt, a Kétfarkú, valamint a Momentum támogatottsága egy százalék. Az Párbeszéd és az MLP ebben a hónapban sem érték el az egy százalékot.Rácsok mögött karácsonyozik a zsarolással és kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított MSZP-s
Harminc napra rács mögé kerül Simonka Csaba – tudta meg a 24.hu. Mint megírtuk, az ügyvédként is tevékenykedő MSZP-s képviselő, fenyegetéssel érte el, hogy egy ingatlan tulajdonjogát egy harmadik személynek áron alul átruházzák. Közölte az örökössel, hogy ne akarjon úgy járni, mint az elhunyt, és ha nem írja alá az adásvételi szerződést, akkor semmisé teszi az öröklési szerződést és nem kap semmit. A későbbi házkutatást követően kábítószerfogyasztás, és az azzal való kereskedelem gyanúja is fölmerült Simonkával szemben, aki tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el. Az ügyészség közleménye szerint tanúk és SMS-üzenetek is igazolhatják a kábítószer-kereskedelem tényét.Már jótékonykodni is együtt jár Kunhalmi és Karácsony
Van értelme a szolidaritásnak, az együttműködésnek és az emberiességnek - hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a Karácsony Gergellyel, az MSZP és a Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltjével együtt tartott szombati pécsi sajtótájékoztatón. Karácsony Gergely úgy vélekedett, hogy az elmúlt hét évben a magyar társadalom Európa egyik legigazságtalanabb társadalmává vált.Karácsony Gergely folyamatosan titkolózik saját pártja előtt is
A Párbeszéd előtt is titkolózott Karácsony Gergely arról, hogy a miniszterelnök-jelöltségről tárgyalt az MSZP-vel – értesült a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a Párbeszéd másik társelnöke, Szabó Tímea, és elnökségi tagja, Váradiné Naszályi Márta nem akar a szocialistákkal közös listán szerepelni. Közben a párt belsős Facebook-csoportjából törölték azokat, akik ellenvéleményt fogalmaztak meg Karácsony és az MSZP paktumáról.Ajánljuk még
















