mszp
Elvtársa vette fel Karácsony Gergely „igazságbeszédét”
Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja, a surranópályán az MSZP miniszterelnök-jelöltségét elvállaló PM-es Karácsony Gergely eddigi szövetségese vette fel a zuglói polgármester napokban nyivánosságra került, elhíresült beszédét – tudta meg az Origo baloldali forrásból. A kiszivárogtató személye egyelőre kérdéses.Megelőzték az MSZP-t Gyurcsányék, egyre erősödik a kormánypártok támogatottsága
A Fidesz–KDNP támogatottsága negyvenkét százalékra nőtt novemberben a biztos pártválasztók körében az októberben mért harminchét százalék után, míg négyszázalékos növekedéssel a pártkoalíció a teljes lakosság egyharmadának szimpátiáját tudhatta maga mögött a múlt hónapban az októberi huszonkilenc százalékkal szemben – derül ki az IDEA Intézet friss, kedden közzétett kutatásából, amelyet az ATV publikált. A felmérés szerint a Jobbik jelentős veszteséget könyvelhetett el a múlt hónapban, mert a biztos szavazóinak tábora az októberi tizennyolc százalékhoz képest tizenöt százalékra csökkent. A teljes népesség körében két százalékpontot vesztett a legnagyobb ellenzéki párt a múlt hónapra az októberi tizenhárom százalékos támogatottságukhoz viszonyítva."Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt" - Nézze meg, korábban hogyan ekézte az MSZP-t Karácsony Gergely (videóval!)
Még fél évvel ezelőtt is utálta a szocikat, mára azonban az MSZP miniszterelnök-jelölt aspiránsa Karácsony Gergely, Zugló párbeszédes polgármestere. A PestiSrácok.hu csokorba gyűjtötte, az MSZP által nagyon akart Karácsony korábban miket nyilatkozott mostani hódolóiról, videonkban pedig azt is megnézheti, a politikus hogyan egyértelműsítette, hogy az MSZP és a DK ágyazott meg a Fidesz kétharmadának, ezért ezekkel a pártokkal nem lehet szövetségre lépni és hogy az MSZP és a DK a két legelutasítottabb párt Magyarországon.Párbeszédesek az MSZP-listán?
Már-már a klasszikus helyzetkomédiákat idézi az MSZP miniszterelnök-jelölti castingja. Felmerült korábban több név is, Botkától, Dobrev Klárán át Balázs Péterig, de előbb-utóbb valahogy mindenki visszavonulót fújt. A legfrissebb variáció, hogy a Párbeszéd politikusa, a zuglói polgármester, Karácsony Gergely lenne a szocialisták miniszterelnök-jelöltje- írja a Hirado.hu.Molnár Gyula az Együttnek: ezt a stílust be kellene fejezni!
Valójában megcsináltuk azt a forgatókönyvet, amelyet Botka akart, csak Botka nélkül- mondta Molnár Gyula az ATV-ben. Az MSZP elnöke a kiszivárgott hangfelvétellel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: Karácsony Gergely szavai „egy értelmiségi ember dilemmájáról szólnak”.Szigetvári: nem az Együtt szivárogtatta ki a felvételt
Nem leszek rosszban a demokratikus politikusokkal, még ha más utat is választanak, mint mi. Nincs idő lelkizésre - ezt mondta Szigetvári Viktor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A politikus arról is beszélt, hogy nem az Együtt kezéből került ki a Karácsony Gergelyes felvétel.A Fidesz-KDNP jelöltjét választották Solymár új önkormányzati képviselőjévé
Dalos Attilát, a Fidesz-KDNP jelöltjét választották a Pest megyei Solymár 6. számú egyéni választókerülete önkormányzati képviselőjévé a vasárnapi időközi voksoláson.Beindult a miniszterelnök-jelölt kölcsönzés a baloldalon
Galló Béla politológus szerint az MSZP súlyos válságban van a személyiségeket tekintve is, ezért kényszerül arra, hogy egy másik párttól próbáljon miniszterelnök-jelöltet "kölcsönözni". Az elemző az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje is.Pszichológus: Karácsony Gergely maga a politikai egoizmus
A politikai egoizmust a zuglói polgármester testesíti meg: mindegy hogy hol, de minden áron elől lenni. Így vélekedett Karácsony Gergelyről egy neve elhallgatását kérő pszichológus a hirado.hu-nak. A portál azután kérte ki a szakember véleményét, hogy a Párbeszéd társelnöke és Molnár Gyula MSZP-elnök eddig folyamatosan cáfolták azt a sajtóban néhány napja felröppent hírt, miszerint Karácsony lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje, majd ma, az MSZP programismertető rendezvényén egyszer csak bejelentették a hírt.Ajánljuk még

















