Pesti Srácok

Karácsony: teljes a káosz a baloldalon

Karácsony: teljes a káosz a baloldalon

Teljes káosz van az ellenzéki oldalon ,az emberek nagy része kormányváltást akar, de az ellenzék képtelen ezt az igényt megtestesíteni - nyilatkozta Karácsony Gergely a Népszavának. A Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor úgy véli, „még bőven benne van a pakliban” a kormányváltás.

Az elmúlt napok történéseiről és a választásokig hátra lévő néhány hónap terveiről kérdezte a Népszava Karácsony Gergelyt. A politikus az Együttel való szakításról elmondta: a cserbenhagyás érzése kölcsönös, hiszen bízott abban, hogy az Együtt meggondolja magát és hajlik majd az együttműködésre, már csak azért is, mert „hátborzongatóak” a közvélemény-kutatási adatok.

- mondta Karácsony Gergely, aki hozzátette, hogy a Párbeszéd sok áldozatra kész volt annak érdekében, hogy létrejöjjön egy minél szélesebb körű baloldali összefogás. Amikor azonban erről őszintén beszélt, „az Együtt valamelyik elnökségi tagja titokban hangfelvételt készített, és nyilvánosságra hozta”.

PestiSracok facebook image

Az MSZP-vel való együttműködésről azt mondta Karácsony Gergely, hogy racionális gondolkodásra vall, ha egy szövetségben indul a legnagyobb támogatottságú baloldali párt, és az a politikus, aki a felmérések szerint a legnépszerűbbnek számít.

- fogalmazott a politikus, aki továbbra is állítja, hogy csak a bejelentés napján, vagyis szombaton értesült arról, hogy Molnár Gyula őt ajánlja majd a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének.

Karácsony Gergely szerint az ellenzéki pártoknak legkésőbb a jelöltállításig, azaz január vége, február elejéig meg kell állapodniuk arról, hogy milyen felállásban indulnak. A Párbeszéd társelnöke elsősorban a DK-t és az Együttet várja az egyeztetésekre. A „politikai elvtelenségből világcsúcsot döntő” Jobbikkal nem akar együttműködni, de a párt szavazóinak ajánlatot tesz - fogalmazott a politikus.

Forrás: Népszava, fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.