mszp
Elindult a lavina: Döbbenetes szoci összefonódások a Czeglédy-botrányban
Mint arról elsőként beszámoltunk, szerdán a Human Operator Zrt. három munkatársát, három nőt vettek őrizetbe a NAV nyomozói a Czeglédy-féle iskolaszövetkezeti botrányban. Mindhárman a cég szombathelyi irodájában dolgoztak, már amíg meg nem szűnt. Czeglédy Csaba városába érve azt tapasztaltuk, hogy nyoma veszett a Human Operátor Zrt. székhelyének. Az irodák kiürültek, a cégtáblákat is lefejtették a falakról. Néhány méterrel távolabb a helyi MSZP-irodában, de az azzal szomszédos Oberbankban sem fogadtak bennünket szívesen.Molnár Gyula: benne van a pakliban, hogy még mélyebbre süllyed az MSZP támogatottsága
Ha a ballib értelmiség lázas messiáskeresésében eljutott Vona Gáborig, ahhoz csak gratulálni tud Molnár Gyula. A szocialisták elnöke eddig másodhegedűs volt, Botka László visszalépése után viszont ő viszi majd a prímet a pártban - mindezekről a szocialisták vezetője beszélt a Heti Válasznak.Tarjányi Péter a Polbeatben: A Jobbik nem lehet a baloldali összefogás és ellenzék része
Egységgel, a baloldali pártok összefogásával, Gyurcsány Ferenccel, de egy civil miniszterelnök-jelölttel és nem pártpolitikussal le lehet győzni az Orbán-kormányt 2018-ban - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, akit a magyar sajtóban Lattmann Tamással együtt Botka László „megbuktatójaként” emlegetnek. Tarjányi visszautasította, hogy ő, vagy ők buktatták vagy puccsolták meg Szeged MSZP-s polgármesterét, de azt leszögezte, hogy Botka László személye és politikája csapdahelyzetet teremtett a baloldalon, ezért változásra volt szükség.Kezdünk komolyan aggódni az MSZP valósághoz fűződő viszonya miatt
Az MSZP folytatja szembesítő kampányát és részországgyűléseket is tart, de a választásokig nem kezdeményez a parlamentben vitanapot, nem vesz részt ötpárti egyeztetéseken, nem fordul a köztársasági elnökhöz és az Alkotmánybírósághoz (Ab) - közölte az ellenzéki párt frakcióvezetője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. Tóth Bertalan azt mondta, az MSZP legfontosabb célja, hogy a Fideszt leváltsa 2018-ban, a szocialisták ezért indítottak a parlamentben és azon kívül is szembesítő kampányt.Az MSZP vagy a Fidesz csapja be a nyugdíjasokat?
Az MSZP szerint szándékosan visszatartott pénzt kapnak meg a nyugdíjasok most nyugdíjemelés és nyugdíjprémimum formájában. A Fidesz szerint az MSZP most is be akarja csapni a nyugdíjasokat, akiktől korábban elvettek egyhavi nyugdíjat, hagyták, hogy az elértéktelenedjen és nem fizettek nyugdíjprémiumot sem.Királycsináló, vagy sírásó? - Tarjányi Péter, az "MSZP pitbullja" a mai Polbeatben (élő 19 órakor!)
Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő, a zoom.hu (újra)alapító tulajdonosa, Botka László "megbuktatója" lesz Huth Gergely és Szarvas Szilveszter vendége a mai Polbeatben. Az élő közvetítést a szokott módon este 19 órától kezdjük itt, a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből, az egy órás adás alatt és előtt várjuk hozzászólásaikat, kérdéseiket, amelyeket vendégünkkel is megtárgyalunk!Simicska a Jobbik éjszakai feladatokat vállaló aktivistája lett – Erről vitáztak az Országgyűlésben
Simicska Lajosban a Jobbik nemcsak mecénásra, de egy éjszakai pluszfeladatokat vállaló aktivistára is szert tett – hangzott el az Országgyűlés hétfői ülésén, ahol szokás szerint csípős megjegyzésekkel szórakoztatták egymást a képviselők. A Fidesz szerint Botka távozásával a baloldal most „az őszödi Pinokkiónál húz sorszámot”, aki ráadásul a diákmunkásokat megkárosító szocialista Czeglédynek is pénzügyi mentőővet dobott. Az LMP szerint a nagybirtokok a vidék elnéptelenedéséhez vezetnek, míg Vona Gábor azzal vádolta meg Orbánt Viktort, hogy be akarja tiltani a Jobbikot. A Parlament mai munkájából szemezgettünk…Ajánljuk még

















