mszp
Gyurcsány úgy próbálta megalázni Botkát, hogy Orbánhoz hasonlította őt
Gyurcsány Ferenc megpróbálta a saját világképe szerinti legnegatívabb hasonlattal illetni Botka Lászlót: Orbán Viktorhoz hasonlította őt hétfőn a Hír TV-ben. Ám megengedően azt azért hozzátette, nem vonja kétségbe Botka „demokratikus elköteleződését”. Molnár Gyula ugyanezen a csatornán arról beszélt: az MSZP-t és Botkát „meghekkelték”, ám nem akarja kinyomozni, hogy kik, mert szerinte ennek már nincs jelentősége. Molnár a Mediánt is okolta Botka visszalépéséért mondván: túlságosan alul mérte a pártot. Ujhelyi István az ATV-ben előadta: az ellenzék bénázásáról nem az atomjaira hullott, egymás torkát marcangoló ellenzék tehet, hanem a Fidesz, amely beépített közéjük embereket, és Putyin stratégiáját követi. (Ez lenne a Putyin-terv?)Fodor Gábor szerint nincs Soros-terv, liberális megoldás viszont van
Soros-terv nincs, liberális megoldás viszont van a bevándorlással kapcsolatosan - szögezte le hétfői sajtótájékoztatóján Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke.Nem meglepő a botrányokkal teli Botka bukása
Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő - kommentálta a Fidesz-frakció Botka László lemondását az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról.Molnár Gyula: „Nagyon szomorú pillanat ez. Ezt a menetet elvesztettük, de a csatát megnyerjük”
Aki ma ünnepel, aki ma pezsgőt bont, az nem barátja a szocialista pártnak, nem barátja a demokráciának, nem kellőképpen ellenfele a jelenlegi rendszernek, és nem méltó arra, hogy bármilyen formában együttműködjünk vele – közölte Molnár Gyula MSZP-elnök hétfői, rendkívüli sajtótájékoztatóján Botka László lemondása kapcsán. Molnár arról is beszélt, nem keresnek új jelöltet a párton belül, hanem feltehetőleg egy civil jelöltben gondolkodnak, aki elfogadható a többi „demokratikus” ellenzéki pártnak is, amelyekkel napokon belül megkezdik az egyeztetéseket. Azt is mondta: „Van élet Gyurcsányon kívül”.Botka után Ujhelyi István az MSZP alelnöke is lemondott
Lemondott az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról Botka László hétfőn. Ezt maga Botka László közölte közleményben. Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint döntéséről értesítette pártja vezetőit, és azokat a szövetségeseit is, akik már eddig felsorakoztak mellé "a kormányváltó szövetségbe”. Lemondását újabb lemondás követte, ugyanis Ujhelyi István szintén lemondott az MSZP alelnöki tisztségéről. Az ügyben többek közt a Magyar Progresszív Mozgalom vezetője, Tarjányi Péter is megszólalt, aki nem érez felelősséget Botka lemondásáért. Fodor Gábor szerint belülről tették tönkre az MSZP miniszterelnök-jelöltjét.Botka feladta a harcot, lemondott a miniszterelnök-jelöltségről (Frissítve!)
„Ma lemondtam az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről” - írja az Index Botka László egy körlevélére hivatkozva.MSZP-s nagy öregek szerint is az utolsókat rúgja a szocialista párt
Aggódással teli, heves nyilatkozatokkal próbálják jobb útra téríteni az összeomlás felé tartó MSZP-t a párt egykori emblematikus arcai, sokat látott nagy öregjei. – A legkevesebb, amit megtehetnek a baloldaliak, hogy csendben összeállnak, és meghozzák azt a döntést, ami alkalmassá teszi őket a győzelemre – mondta az Mno.hu-nak Suchman Tamás.Ajánljuk még

















