mszp
Botka helyett Hunvald állt ki a csalással vádolt Czeglédy mellett
Az egész MSZP-ben és a baloldalon megütközést keltett, hogy Botka László rögtön etikai vizsgálatot rendelt el saját ügyvédje, a párt szombathelyi frakcióvezetője, Czeglédy Csaba ellen – írja a Magyar Idők. Emlékezetes, a politikust nemrégiben költségvetési csalás gyanújával helyezték előzetes letartóztatásba.Trollkodás felsőfokon: A szombathelyi MSZP-iroda falán köröztették Czeglédy Csabát
Egy neve elhallgatását kérő olvasónktól kaptuk az alábbi fotókat. Annak ellenére, hogy Czeglédy Csaba csütörtökön társaival együtt előzetes letartóztatásba került, az esti órákban többen mégis látni vélték a szocialista politikust Szombathelyen.Az MSZP is törvényjavaslatot nyújt be az egyenlő kampányról
Az MSZP törvényjavaslatot nyújt be a tiszta és egyenlő kampányért, amikor pedig kiderül, hogy mikor lesz a plakáttörvény miatti rendkívüli parlamenti ülés, ötpárti egyeztetést kezdeményeznek.Elrendelték az MSZP-s Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását - Pártkasszába mehettek a milliárdok
Délelőtt 10 óra óta tartanak az előzetes tárgyalások a Szegedi Járásbíróságon a Czeglédy Csaba-féle iskolaszövetkezet ügyben. A NAV dél-alföldi nyomozói a keddi napon csaptak le a munkaerő közvetítéssel foglalkozó bűnszervezetre, amely Czeglédy Csabához, az MSZP és DK ügyvédjéhez, szocialista politikushoz köthető. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség ügyészei és a NAV nyomozói összesen 9 főt vettek őrizetbe és hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben. Czeglédy és társai előzetes letartóztatását elrendelte a szegedi Járásbíróság nyomozási bírája.Totális kudarc Botka kampánya, menekülnek az MSZP-sek
Egyre mélyebbre süllyed az MSZP, a szocialista párt mostanra lényegesen rosszabb helyzetben van, mint időarányosan ugyanekkor a 2014-es választás előtt, és Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének első fél éve egyértelmű kudarc - olvasható a Nézőpont Intézet PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott legfrissebb elemzésében. Az intézet szerint Botka László kampánya vakvágányra futott, az MSZP miniszterelnök-jelöltje baklövések sorozatát követte el, ilyen például a magyar bevándorláspolitika támadása, a kerítésbontó ígéret, Brüsszel és Soros György kegyeinek keresése és a kormánypárti média bojkottja.Botka szerint már csak néhány dolog kell a kormányváltáshoz – Például pár százezer szavazó
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje biztos benne, hogy lesz baloldali összefogás, noha egyre keményebben üzengetnek egymásnak Gyurcsány Ferenccel. A DK elnöke szerinte azért ideges, mert nem sikerült bekebeleznie az MSZP-t. Botka László arról is beszélt, hogy kormányra kerülve alaposan átalakítaná a jelenlegi családtámogatási rendszert, és a munkavállalók adójából levonható kedvezmény helyett a minden családnak alanyi jogon járó családi pótlékot növelné.A Fidesz szerint megdöbbentő, hogy az MSZP és Bárándy Péter egy terroristát véd
A Fidesz alelnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy az MSZP egy tíz év börtönbüntetésre ítélt "terroristát", Ahmed H.-t menteget és hogy a szír férfi védelmét Bárándy Péter, a Medgyessy-kormány igazságügy-minisztere látja el.Ajánljuk még

















