Pesti Srácok

mszp

Lebukott a polgármesteri ambíciókat szövögető momentumos Havasi Gábor (Videóval frissítve!)

Magyar ugar 2024 március 22.
A Momentumnál mindennek is van következménye, ezt már régóta tudjuk. Ahogyan azt is, hogy szigorú következetességükben egyszer heveny hányingert kapnak a DK-tól, az MSZP-től és a "régi baloldaltól", aztán meglepetésszerűen összefognak velük. De azt azért örömmel jelentik ki, hogy az ő soraikba bizony nem jöhetnek olyanok, akik régen a szocialistákkal vagy Gyurcsánnyal csinálták meg a szerencséjüket, a 2010 előtti Gyurcsány-korszakkal és a szocikkal ők bizony nem vállalnak közösséget. Legalábbis szóban – ezt mindig érdemes odabiggyeszteni a Momentum gerinces társaságának nagy lózungjai után –, hiszen a XXII. kerületben, Budafok–Tétényben a múltkori bukást követően ismét polgármesteri székért induló momentumos Havasi Gáborról kiderült, amit eddig minden felvetéskor tagadtak: Havasi 2010-ig a zuglói MSZP tagja volt, ezt pedig a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott kilépési dokumentum bizonyítja. Abban az évben Havasi azonban dobbantott, aztán megtalálta a helyét a NOlimpia csapatánál, ahol ismét megérezte az MSZP–SZDSZ fanyar ízvilágát, ami annyira hiányozhatott neki. Érdekes, hogy a legsötétebb Gyurcsány-érában az MSZP tagja volt, a süllyedő hajót aztán elhagyta. Emlékszünk, hogy húsz évvel korábban, 1990-ben is hasonló példákat láthattunk, amikor az elvtársak hirtelen a demokrácia elkötelezett hívei lettek, sőt, ők oktattak ki mindenki mást a népképviselet rejtelmeiből. Most Havasi oktat.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.