mszp
MSZP: Magyarország a szocialistáknak köszönheti az uniós és NATO-csatlakozást, ezt Orbán most szét akarja verni
„Az MSZP tevékenyen járult hozzá ahhoz, hogy hazánk az Európai Unió tagja legyen. Az MSZP kormányának vezetői írták alá az EU-s csatlakozási szerződést, és MSZP-s vezetők kezdeményezték, hogy Magyarország csatlakozzon a világ legerősebb védelmi szervezetéhez” – emlékeztette Magyarországot a szocialisták érdemeire Hiller István pénteki, ünnepi beszédében. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke ugyanitt arról beszélt: „idén az európai parlamenti választások tétje, hogy Orbán a szélsőjobboldali erőkkel szövetkezve leépítheti-e a szociális és jóléti Európát, illetve meg tudja-e akadályozni az integráció elmélyítését, az EU reformjait.”Több mint hat év börtönre ítélték első fokon a VI. kerület volt MSZP-s alpolgármesterét
A bíróság kedden bűnösnek találta első fokon Fürst Györgyöt, a VI. kerület volt alpolgármesterét különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben. Halmazati büntetésként 6 év 6 hónap börtönt és 25 millió forint pénzbüntetést szabtak ki rá - írja az Index.Döbbenet, mit tehetett az MSZP volt minisztere, Baja Ferenc és országgyűlési képviselője, Molnár Zsolt, aki még a mentelmi jog mögé bújhat (videó)
Már két éve arról suttogtak politikusi és üzleti körökben, hogy a szocialista Molnár Zsolt országgyűlési képviselő korrupciós ügybe keveredhetett Baja Ferenccel, az MSZP volt miniszterével karöltve. Ma kiderült: nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Molnár mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlésben. Az indokolás szerint Molnár és Baja a BKV körüli mutyik során követhettek el korrupciós bűncselekményt: konkrétan tízmilliókat kérhettek a BKV informatikai fejlesztési tenderén induló kft vezetőjétől. Baja 30, Molnár 40 milliót kért az eddigi adatok szerint.Kiderültek a részletek az újpesti gyerektáborban történtekről, amiért az MSZP-s cégvezető lemondott
Az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett táborban két kiskorú gyermek között szexuálisan félreérthető magatartás történhetett, amiért a céget vezető MSZP-s Belán Beatrix lemondott posztjáról és az MSZP-ben betöltött tisztségéről is. Most kiderült, hogy mit csinált egymással a két gyerek.Alpolgármesteri széket ígérhettek a szexuális zaklatási botrányba keveredett újpesti MSZP-elnöknek, fél éven keresztül eltussolták az esetet
Azonnali hatállyal lemondott pozíciójáról és még az MSZP-ből is kilépett Belán Beatrix, az újpesti önkormányzati kulturális cég vezetője, a helyi MSZP elnöke. A lemondás mögött egy megdöbbentő közlemény áll, amelyből kiderült, hogy Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett nyári táborban „szexuálisan félreérthető” magatartás történhetett egy kiskorúval szemben. Hogy mindez csak fél évvel később került nyilvánosságra, különösen érdekes annak fényében, hogy értesüléseink szerint az önkormányzati választásokra való készülődés során a botránnyal megbukó Belánnak is alpolgármesteri széket ajánlott Trippon Norbert."Szexuálisan félreérthető magatartás történhetett" két kiskorú között egy újpesti önkormányzati cég táborában – Lemondott egy MSZP-s politikus
Sajtóértesülések szerint az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetőjéről van szó, aki nemcsak a cég vezetéséről, hanem MSZP-s tisztségéről is lemondott. Az ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy a két kiskorú között valójában mi történhetett.Kunhalmi bedobta a korszakalkotó, hatékony és teljesen új csodaötletet: ha az ellenzék összefog, elsöprik Orbánt
A Wunderwaffe, azaz a csodafegyver sokakat megtréfált már a múltban, hiszen Adolf Hitlernek sem jött be, de a magyarországi baloldali ellenzék is hasonlóan járt az utóbbi tizennégy évben. Pedig mindig beharangozták és mindig lebőgés lett a vége. A magyar emberek nem kértek a víziók nélküli harácsológépekből, akiknek se ötlete, akarata, se lelke. Pedig mindig volt egy következő nagy megmérettetés, amikor azt mondták a takaréklángelmék, hogy "most már biztos összejön". Nem jött össze. Ott volt 2014, aztán a nagy fogadkozások és a lehengerlő, teljes baloldali összefogás, az Orbán-rezsim végleges sárba tiprása 2018-ban. Ja, nem. Végül elérkezett 2022, amikor aztán tényleg csak pöccinteni kellett egyet a haldokló fasiszta diktatúra kártyavárán, hogy összedőljön. Nos, az a pofon egy könyörögve kért eutanáziával ért fel a baloldal számára. Nem sikerült külön-külön sem, amikor kidomborították különbözőségüket, és akkor sem, amikor a csodás sokszínűséget összegyúrták. Hiába emelték a tétet a végletekig, már nem volt hova lépni, csak a szokásos szakadékba. Vége lett. De most jött Kunhalmi újabb ötlete. Össze kell fogni. Ilyen még nem volt, alig várjuk.Fordulat? Nem ítéltek el mindenkit a csepeli kettős gyilkosság miatt? (Videó)
Nagyon súlyos politikai ügynek nevezte Kun Tamás az általa elkövetett csepeli kettős gyilkosságot. A tényleges életfogytiglani fegyházbüntetését töltő egykori biztonsági őr börtöninterjújában utalt arra, hogy akik részt vettek a gyilkosságokban, még mindig aktív politikusok. Vajon kikre gondolhatott Kun, aki a Magyar Szocialista Párt politikusaival volt úgymond jóban? Igaza lehet Kun felbujtójának, Deme Gábornak, a szocialisták országosan ismert helyi politikusának? Deme arra utalt – szintén börtöntinterjúban –, hogy a csepeli MSZP és az érdi ingatlanmaffia közötti konfliktusnak esett áldozatul a csepeli iskola igazgatója és egyik tanára.Lejárt a pedagóguslemez – Az MSZP máris megtalálta, kiknek kellene még emelni a fizetését
A közművelődésben dolgozók bérének infláció feletti emelését sürgette hétfőn, a magyar kultúra napján az MSZP választmányi elnöke, aki szerint a magyar közoktatás színvonalának emeléséhez nélkülözhetetlen, de nem elégséges feltétel a pedagógusbérek emelése.Ajánljuk még

















