mszp
A Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja az MSZP-iroda visszabérlési ügyében tett feljelentést
Hömpölygő lavina indult el a jelek szerint a múlt hétvégén a Magyar Szocialista Pártban, ami a február 15-ei, pénteki választmányi ülésre tervezett interpelláció kiszivárogtatásával kezdődött. Pénteken jelentettük meg a dokumentumot, amelyet állítólag Fekete Zoltán Pest megyei elnök jegyez. Az interpelláció - ami végül nem hangzott el - évekkel ezelőtt történt súlyos gazdasági visszaélések miatt kéri számon a párt elnökét. Megtudtuk, hogy az ügyben költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése és okirathamisítás miatt valaki büntetőfeljelentést is tett. A Központi Nyomozó Főügyészség megkeresésünkre megerősítette a feljelentés tényét: jelenleg annak elbírálása zajlik. Információink szerint a visszaélés az MSZP irodáinak visszabérlése kapcsán történhetett. A láncolatba egy Lengyelországban működő civil szervezetet is beépítettek, hogy így milliós tételeket vehessenek ki a pártkasszából. A kiszivárgott interpelláció is kitér rá, hogy az ügyről 2016 óta tud a párt vezetése - ami újabb kérdést vet fel. Vajon miért most és miért ilyen elánnal került elő a dolog, egyértelműen belső forrásból? Közrejátszhatnak pénz- és pozícióosztások, illetve fennáll annak a lehetősége is, hogy egy jelenleg is pozícióban és döntéshozó helyzetben lévő kör puccsot készít elő, amelynek az eredménye egy, a tervezettnél jóval korábbi tisztújítás - még az Európai Parlamenti választások előtt - és a szerepek újraosztása lehet.Botrány törhet ki az MSZP-ben a választmányi ülésen történtek miatt - Saját alapszabályukat is felrúgták és csalhattak is az EP-lista megszavaztatásánál
Egyre hangosabb a zúgolódás az MSZP-ben, és a párt meghatározó szereplői, vezetői is egymásnak feszültek a hétvégi választmányi ülés, illetve kongresszus után. A felháborodást az okozza, hogy Tóth Bertalan az alapszervezetek megkerülésével, kvázi a párttagság támogatottsága nélkül került az EP-lista első helyére. Az elnökségi ülésen ugyanis nem az a névsor került elfogadásra, amiről a helyi alapszervezetekkel szavaztattak - tudta meg a PestiSrácok.hu. De nem ez az egyetlen probléma. A választmányi ülésen készült felvételeket visszanézve derült ki, hogy csalhattak is a szavazáskor. Belső informátorunk állítja: akkora a fejetlenség a pártban, amire még nem volt példa - felrúgták saját alapszabályukat, szervezeti és működési szabályzatukat, most pedig éppen arra készülnek a Párbeszéddel való együttműködés jegyében, hogy a már a kongresszuson, azaz legfelsőbb szinten elfogadott listát megváltoztassák."A Jobbik listázott? Nem, a Fidesz listázott embereket" - Tóth Bertalan MSZP-elnökkel szócsatáztunk
Belefér az MSZP-nek a zsidók listázása? - kérdeztük Tóth Bertalantól, az MSZP elnökétől, aki portálunk kérdésére azzal vágott vissza, hogy a Fidesz és egy kormányközeli újság listázott embereket, a kormánypártok például több száz embert. "A Fidesznek a saját háza táján kellene antiszemitizmus ügyében söprögetnie" - gördítette el a Jobbikkal való együttműködés elől az akadályokat az MSZP elnöke. Tóth Bertalan azon kérdésünkre, hogy hogyan kategorizálná a Jobbikot - nácinak, vagy balliberálisnak nevezné-e -, Tóth Bertalan úgy reagált: hogy a Jobbiknak egymillió szavazója van, és nem hiszi, hogy egymillió náci élne Magyarországon.A szocialisták belesültek akciójukba: nem sikerült helyesen leírni a fojtani szót
Az Országgyűlés Mentelmi bizottsága tárgyalja több ellenzéki képviselő ügyét; a két szocialista, Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó egy-egy papírlappal érkezett, amelyet a bizottság előtt is felmutatnak. A "fojtani" szót azonban nem sikerült leírniuk helyesen.Szocialista társkereső
Szépkorú, ám most is fiatalos, mindenre nyitott szocialisták keresik hasonló érdeklődésű, bevállalós társukat. Vállalhatatlan múlt nem akadály, minimum négy évig kitartó hozomány előny. Jelige: „hamar elválunk”.Deutsch: Timmermans az EP-választási győzelemért még a "rasszista, antiszemita Jobbikkal" összeborulást is elfogadja
Deutsch Tamás szerint Frans Timmermans, az Európai Bizottság szocialista alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje az európai parlamenti (EP) választási győzelemért "elfogadja és tudomásul veszi, hogy a magyarországi szocialisták összeborulnak a rasszista, antiszemita Jobbikkal".Tóth Bertalan, az MSZP listavezetője: Nem megyek Brüsszelbe
"Nem megyek Brüsszelbe" - mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a HVG.hu-nak. Tóth vezeti az MSZP EP-listáját, amelyről hamarosan szavaz a párt kongresszusa. A második Ujhelyi István, őt Szanyi Tibor követi.Csak hatalmas vita után döntötte el az MSZP, hogy Tóth Bertalan legyen a listavezető
A váratlan események és fordulatok után kétórás csúszással, 19 órakor kezdődött meg az MSZP választmányi ülése pénteken. Bár eredetileg titkos szavazásra készültek, végül nyílt szavazáson bocsátották a választmány elé az elnökség által a kora délutáni órákban összeállított EP-listát. Informátorunk szerint a döntést a választmányban is hatalmas vita előzte meg. Abban ugyan egyetértés látszik, hogy Ujhelyi a botrányai miatt kompromittálható és veszélyes lehet a pártra, Tóth Bertalant viszont sokan nem tartják elég karakán és ismert politikusnak ahhoz, hogy listavezető legyen. A javaslatot végül mégis elfogadták. Az MSZP EP-listáját ennek értelmében Tóth Bertalan vezeti. A második helyre került Ujhelyi István, a harmadik Szanyi Tibor.A Jobbik-barát politika nem nagyon tetszik a sorosista Timmermans úrnak
Frans Timmermans egyértelműen szembement az MSZP Jobbik-barát politikájával és elítélt mindenfajta antiszemitizmust. Ezt bizonyítják az MSZP hoppmesterei akarata ellenére a politikustól kicsikart nyilatkozatok. Az európai szocialisták csúcsjelöltje az MSZP szombati kongresszusára jött Budapestre.Ajánljuk még

















