mtva
Ellenzéki Oscar-gála, vagy brutális képviselőverés? – Hajnal Miklós, Balogh Gábor és Deák Dániel a Polbeatben (Élő 19 órától)
Az elmúlt napokról sok mindent el lehet mondani, azt azonban nem, hogy eseménytelenek voltak. Múlt héten az ellenzéki képviselők anarchiába próbálták fullasztani a túlóratörvénnyel kapcsolatos szavazást, és miután nem sikerült a voksolást megakadályozni, utcára hívták néhány ezer hívüket. Azóta folyamatosan zajlanak a tüntetések a város több pontján, tegnap pedig egy tucat képviselő megpróbálta elfoglalni az MTVA székházát, és mindent megtettek, hogy atrocitás érje őket. Szerencsére ez nem jött össze. A ma esti Polbeatben Ambrózy Áron és Dezse Balázs beszélget az R56 Szabadságharcos Sörözőben az elmúlt napok különös eseményeiről Balogh Gáborral, a Jobbik portálja, azaz az Alfahír újságírójával és Hajnal Miklóssal, a Momentum politikusával, illetve Deák Deániellel, a Figyelő főmunkatársával. Nézze az ÉLŐ ADÁST ITT, KEDD ESTE HÉT ÓRÁTÓL, vagy látogasson el a helyszínre!Halász János: Az ellenzéki politikusok akár erőszakra is képesek a hatalom megszerzéséért
Az ellenzéki politikusok a hatalomért mindenre képesek, erőszakra, közintézmények elfoglalására és a parlament működésének megbénítására is - mondta a Fidesz-frakció szóvivője kedden Budapesten újságíróknak.Hordágyon játszotta el a hattyú halálát, ma már az ATV-ben villogott Varju László
Szegény, szegény Vadai Ágnes, micsoda borzalmas perceket okozott neki tegnap este Varju László DK-s képviselő, akit "annyira megvertek" a csúnya biztonsági őrök, hogy hordágyon vitette el magát a mentősökkel. Vadai azonnal meg is kapta az Arany Málna-díját a rögtönzött krokodilkönnyekért, a neten pedig továbbterjedt Varju alakítása; többek szerint idegösszeroppanással is kezelni kellett. A magyar egészségügynek hála, sikeresen összeforrasztották egy este alatt a "péppé vert képviselő szétzúzott csontjait", így ma reggelre már teljes pompájában szerepelhetett az ATV Start című műsorában.Íme a mai nap összefoglalója egyetlen videóban
És akkor következzék a mai nap összefoglalása egy videóban.Bangóné: "Kurva erős kép lenne, ha lefeküdnénk a lépcső elé tarkóra tett kézzel" – Így manipulál az ellenzék
Folytatódik az ellenzéki képviselők ZS-kategóriás szappanopera-sorozatának forgatása az MTVA-székházból. A silány színi képességekkel megáldott képviselők szinte folyamatos élő közvetítést biztosítanak, ennek köszönhetően Bősz Anett Facebook-élőzését is figyelemmel kísértük. A felvételen jól hallható, ahogy a Liberálisok képviselője odamegy Bangóné Borbély Ildikóhoz, aki figyelmezteti, hogy kapcsolja ki a kamerát. Anett azonban véletlenül bekapcsolva hagyta az élő közvetítést, így hallhattuk a kulisszák mögött, mire buzdítja Bangóné képviselőtársait: "Hé, Anett, kurva erős kép lenne, ha lefeküdnénk a lépcső elé és tarkóra raknánk a kezünket". A videófelvétel utolsó három percében hallható a félrecsúszott manipuláns elszólás, az ELÉG oldala pedig készített egy összevágást arról, hogy Bangóné képes volt a gyerekeit is belekeverni a manipulatív fetrengős műsorába.Papp Dániel az MTVA ostromáról: Az ellenzéki országgyűlési képviselők visszaéltek hatalmukkal
Nyilatkozatban reagált a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a köztelevízió székházában történtekre, amelynek során ellenzéki politikusok megpróbálták zavarni az adást és a televízió munkatársait. Ellenzéki országgyűlési képviselők képviselői jogukra hivatkozva egy tüntetés után, késő este bejutottak az MTVA székházába – idézte fel a vasárnap este történteket Papp Dániel vezérigazgató. A székházban a biztonsági vezető a képviselőknek elmondta, hogy a képviselői jog nem egyenlő azzal, hogy a kollégákat zavarják a munkában – tette hozzá.Tordai szerint a hatalom összecsinálta magát – Délután hattól folytatódik a botrány az MTVA székházánál (VIDEÓ)
Az új ellenzék megszületett, erejére és tudatára ébredt, mára erősebbé váltak, mint a hatalom, amely „összecsinálta magát”, védekezésre kényszerült és hamarosan meg fog bukni – sorolta Tordai Bence, a Párbeszéd akcionistája az MTVA épületében tartott összellenzéki sajtótájékoztatón. Niedermüller Péter, DK-s EP képviselő ugyanitt arról beszélt, az EP-frakciók meg vannak döbbenve, hogy egy EU-s tagállamban fegyveres őrök tartják távol az ellenzéket a médiától és a nyilvánosságtól.Akár a rendőrség segítségével dobhatják ki az ellenzéki képviselőket az MTVA székházából
Akár a rendőrség segítségével vezethetik ki az MTVA Kunigunda utcai székházából azokat az ellenzéki képviselőket, akik vasárnap este óta erőszakkal próbálják megakadályozni a köztévé működését, és petíciójukat akarják beolvasni élő adásban. A helyszínen ezekben a percekben ismertetik az óbudai jegyző határozatát, amelyben birtokvédelmet állapított meg az intézmény területére. Ez egyebek mellett azt jelenti, hogy az épületben, illetve a közintézmény minden érintett területén vissza kell állítani a törvényes rendet, illetve a munka folytatásához szükséges körülményeket. A birtokvédelmi határozatot Papp Dániel, az MTVA megbízott vezérigazgatója kezdeményezte, érintettje pedig Kunhalmi Ágnes, az MSZP országgyűlési képviselője, aki társaival együtt tettlegesen is igyekezett megakadályozni a köztévé működését, és birokra kelt az intézmény rendjét biztosító szolgálat dolgozóival. Az épületből délelőtt dobták ki a vasárnap este óta ott szabotázsakciókat végrehajtó Hadházy Ákost és Szél Bernadettet; a többiek, Kunhalmi Ágnes, Varju László, Tordai Bence, Bangóné Borbély Ildikó még az épületben vannak. A PestiSrácok.hu értesülése szerint a helyszínre tart Gyurcsány Ferenc is; a DK szóvivője, Rónai Sándor egy másik eseményen portálunk érdeklődésére elmondta, hogy a tiltakozáshullám egyáltalán nem a túlmunkáról szóló törvény módosítása miatt kialakult vitáról szól, hanem akcióik egyetlen célja a kormány megbuktatása.Amit az ellenzéki politikus-terroristák a köztévében elkövettek, az bűncselekmény
E sorok írásakor néhány ellenzéki politikus-terrorista a köztévé székházában randalírozik, erőszakkal be akarnak hatolni tévéstúdiókba egy ötpontos, ostoba követeléslistát beolvastatni. Azt állítják, nekik ehhez joguk van, mert ők képviselők. A biztonsági őrökkel dulakodnak, provokálják őket, diktatúráznak. Őrjöngenek. Hogy mihez van joguk valójában? A jogszabályok szerint akár kettőtől nyolc évig tartó szabadságvesztéshez, ahhoz.Ajánljuk még
















