Pesti Srácok

Hordágyon játszotta el a hattyú halálát, ma már az ATV-ben villogott Varju László

Szegény, szegény Vadai Ágnes, micsoda borzalmas perceket okozott neki tegnap este Varju László DK-s képviselő, akit "annyira megvertek" a csúnya biztonsági őrök, hogy hordágyon vitette el magát a mentősökkel. Vadai azonnal meg is kapta az Arany Málna-díját a rögtönzött krokodilkönnyekért, a neten pedig továbbterjedt Varju alakítása; többek szerint idegösszeroppanással is kezelni kellett. A magyar egészségügynek hála, sikeresen összeforrasztották egy este alatt a "péppé vert képviselő szétzúzott csontjait", így ma reggelre már teljes pompájában szerepelhetett az ATV Start című műsorában.

A tegnapi nap nem csupán Bangóné Borbély Ildikó parádés elszólásától, vagy Kunhalmi Ágnes piruettjétől volt különleges, rendesen kivette a részét a buliból Varju László DK-s parlamenti képviselő is. Első alkalommal akkor, amikor állítólag ütötték, verték a tévészékház rendjét biztosító őrök (a valóságban Varju közéjük ugrott, rángatózott, amit érthető módon senki nem tudott hirtelen mire vélni), másodszorra már sajnos "nem tudta rögzíteni a bántalmazást" ( :lol: ), de fekve jelentkezett be egy olyan folyosóról, ahol bizony engedély nélkül tartózkodott. Ekkor provokálja a körülötte álló biztonságiakat, akik szemmel láthatólag nem nagyon foglalkoznak az értelmetlen, színpadias vergődéssel.

Mentővel viszik el Varju Lászlót

Pár órával később jött a slusszpoén, Varju László hordágyon vitette el magát drámai jelenetek kíséretében. Vadai Ágnest annyira megérintették a történtek, hogy menten sírva is fakadt:

PestiSracok facebook image

Mindezek után nem lehetett könnyű éjszakája Varju Lászlónak, képviselőtársai drámai elmondása alapján legalábbis minimum életveszélyes állapotban szállíthatták el a helyszínről. S most lepődjünk meg mindannyian: Varju ma reggel az ATV Start című műsorának vendége volt, a maga egészében, teljes épségben. Ekkor pedig két lehetséges opció marad: vagy a magyar egészségügyi ellátás képes pár óra leforgása alatt csodákat tenni, vagy a hazai ellenzék újabb csúfos kamuvergődését láthattuk. Tessék választani.

Vezető kép: ATV

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.