müller cecília
Operatív törzs: karácsony második napján érkezik Magyarországra az első adag koronavírus elleni vakcina (visszanézhető)
Az országos tisztifőorvos a szerdai tájékoztatóra biztató hírekkel érkezett; hangsúlyozta, hogy csökken az új fertőzöttek, a kórházban kezelt és a lélegeztetőgépen lévő betegek száma is. Müller Cecília elmondta, hogy az ünnepek alatt érkezik hazánkba az első adag oltóanyag; első körben az egészségügyi dolgozók kaphatják meg a védőoltást.Müller Cecília: Óriási lépés történt a járvány elleni védekezésben
A járvány platózott Magyarországon, és tendenciózus csökkenést tapasztalunk az új fertőzöttek számában – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos az operatív törzs tájékoztatóján. Beszélt arról is, hogy vasárnaptól ötezer egészségügyi dolgozót oltanak be a Pfizer vakcinájával, az oltást három héttel később meg kell majd ismételni. Köszönetet mondott azért, hogy már több mint 300 ezren regisztráltak a koronavírus elleni védőoltásra.Kezdődhet a tömeges oltás: engedélyezték a BioNTech és a Pfizer vakcináját
Az Európai Unió gyógyszerügyi hatósága engedélyezte a Pfizer/BioNTech vakcinát. Ezzel megnyílt az út az oltások elkezdésére a közösségen belül. Az oltásokat december 27-től lehet beadni – írja a politico.eu. A vakcinát tizenhat éves kortól lehet beadni.Müller Cecília biztonságra int az ünnepi bevásárlások alkalmával
A higiénés szabályok folyamatos betartására és az év végi ünnepek előtti biztonságos bevásárlás fontosságára hívta fel a figyelmet az országos tiszti főorvos vasárnap az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Müller Cecília hangsúlyozta, tudja, hogy az emberek elfáradtak a korlátozó intézkedések betartásában, de a karácsonyi időszakra jellemző, növekvő találkozásszám miatt mindenkinek még felelősségteljesebben kell viselkednie, ebből a szempontból pedig sajnálatosnak tartja, hogy a nagy bevásárlóközpontok zsúfolásig tele vannak.Müller Cecília: meg kell őrizni a bizalmat a védőoltások iránt Magyarországon
Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. Az országos tisztifőorvos az operatív törzs pénteki tájékoztatóján kiemelte, hogy már kijelölték azokat a pontokat, ahol elkezdődik az egészségügyi dolgozók oltása; először a Dél-pesti Centrumkórházban indul az oltás. Elmondta, hogy az oltást kétszer kell beadni majd, háromhetes különbséggel. Hangsúlyozta: nagyon precíz tájékoztatást kap majd mindenki, hogy élni tudjon az oltás lehetőségével.Operatív törzs: A járvány lassítása a további cél!
Hétfőn ismét sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb adatokról és arról, hogyan áll a védekezés, valamint mikor várható vakcina hazánkban. Mint ismert, mára kiderült, 3470 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid-19), ezzel 283 870 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 165 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 7130 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 82 546 fő, az aktív fertőzöttek száma 194 194 fő. Az aktív fertőzöttek 19%-a, az elhunytak 21%-a, a gyógyultak 23%-a budapesti. 7667 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 605-en vannak lélegeztetőgépen.Ezért a rajzért nem díj, hanem megvetés és megfelelő jogkövetkezmény jár a Lovas István Társaság szerint
Ez a karikatúrának nevezett valami alapvetően sérti a keresztény emberek méltóságát, hiszen a legszentebb érzéseiben és hitében gyalázza meg a keresztény közösséget – olvasható a Lovas István Társaság közleményében. A társaság tagjai úgy vélik, a Jézus kereszthalálával viccelődő népszavás karikaturista nem kitüntetést, hanem megvetést és jogkövetkezményt érdemel.Müller Cecília: nem tűnik exponenciálisnak a fertőzésszám növekedése
A koronavírussal fertőzöttek számának növekedése nem tűnik exponenciálisnak; bár a napi növekmény tartósan magas, remélhetőleg bekövetkezik a "platózás" – nyilatkozta az országos tisztifőorvos a közmédiának vasárnap, hozzátéve, hogy türelmesnek kell lenni, annak ellenére, hogy már sok van mögöttünk, így egyre nehezebb elfogadni a helyzetet, betartani a szabályokat.Operatív törzs: minden kórházban kezelnek koronavírusos beteget, az összes helyen rendelkezésre állnak a megfelelő kapacitások
Pénteken újra online sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb járványügyi helyzetről és ismertették a rendőrségi statisztikákat is. Mára kiderült, hogy az elmúlt 24 órában meghalt 189, többségében idős krónikus beteg, és újabb 6212 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A kormányzati portálon azt írták: 238 056-ra nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 5513-ra emelkedett, a gyógyultak száma 68 525. Az aktív fertőzöttek száma 164 018. Az aktív fertőzöttek 20 százaléka, az elhunytak 22 százaléka, a gyógyultak 25 százaléka budapesti. Kórházban 7812 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 639-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 53 238-an vannak, a mintavételek száma 1 894 753-re emelkedett.Ajánljuk még















