müller cecília
Müller Cecília szerint még maszkban is kockázatos a plázákban céltalanul sétálgatni
Az országos tiszti főorvos a keddi tájékoztatón többek között arról beszélt, hogy bár a krónikus betegek nagyobb veszélynek vannak kitéve, ennek ellenére az elmúlt 24 órában az elhunytak között olyan személyek is voltak, akiknek esetében nem azonosítottak semmilyen más betegséget. Elmondta, hogy jelenleg 78 hazai kórház lát el koronavírusos pácienseket. A karácsonyi ajándékok beszerzésével kapcsolatban azt javasolta, ha nem online rendeljük meg a szeretteinknek szánt meglepetéseket, céltudatosan menjünk vásárolni és kerüljük a zárt és zsúfolt helyeket.Müller Cecília: Magasabb a gyógyultak száma, mint az új fertőzötteké
Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. Magyarországon 78 intézményben látnak el koronavírusos betegeket. A leginkább leterhelt helyek között van a debreceni, a miskolci és a nyíregyházi kórház, valamint a Semmelweis Egyetem is. A hétfői tájékoztatón Müller Cecília hangsúlyozta, hogy rajtunk múlik, milyen lesz a karácsony, ezért a szabályok fokozott betartására kért mindenkit és azt javasolta az időseknek, hogy ne menjenek tömegbe, a saját érdekükben, ha tehetik a számukra kijelölt idősávban vásároljanak. Jó hírrel is szolgált az országos tiszti főorvos, mikor arról számolt be, hogy hazánkban több a gyógyultak száma, mint az új fertőzötteké.Veszélyes a plázákban céltalanul fel-alá járkálni a járvány miatt Müller Cecília szerint
Tudatos vásárlásra kéri a lakosságot az országos tisztifőorvos az adventi időszak beköszöntével a koronavírus-járvány miatt. Müller Cecília vasárnap a közmédiának azt mondta, hogy a plázákban céltalanul fel-alá járkálni veszélyes, ezért aki teheti, vásároljon az interneten, aki pedig mégis személyesen veszi meg az ajándékokat, otthon találja ki, mit szeretne, hogy tudatosan, a lehető legrövidebb idő alatt el tudja intézni a vásárlást. Az országos tisztifőorvos emellett fontosnak tartja azt is, hogy az emberek időben kezdjék el a bevásárlást, amíg még nincs tömeg.Operatív törzs: folytatódik a tömeges tesztelés
Folytatódik a tömeges tesztelés, ami az emberek védelmét és az egyes szakmák átfertőzöttségének megállapítását segíti – hangzott el a járvány elleni védekezést irányító operatív törzs csütörtök délutáni tájékoztatóján. A tesztelés folytatódik, a szükséges védőeszközök rendelkezésre állnak, a résztvevők pedig fegyelmezetten végzik a dolgukat. Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy az elmúlt napon nem volt olyan meghalt személy, akinek ne lett volna valamilyen krónikus betegsége. Egész Európában az egészségügyi ellátórendszer nagy teher alatt van, és Magyarországon is – fogalmazott.Operatív törzs: hétfőtől megkezdődött a tanárok tesztelése is (FRISSÜL!)
Elkezdődött hétfőn a tanárok tesztelése, amely péntekig tart, és mintegy 190 ezer főt érint – hangzott el az operatív törzs hétfői sajtótájékozttóján. Az eredmények az összes teszt beérkezését követően, jövő héten várhatóak. A szociális szférában dolgozók körében már pénteken megkezdődött a tesztelés. Müller Cecília többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a tesztelés nem kellemes, de a helyes eredmény miatt ki kell bírni. Az országos tisztifőorvos kitért arra is, hogy a mintavételi pontokra csak akkor induljon el valaki, ha az Országos Mentőszolgálat munkatársa erre ad utasítást. Mint arról beszámoltunk, míg vasárnap még 4000 fölött, addig hétfőre virradóra "csak" 3334 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19). A beazonosított fertőzöttek száma 177 952 főre nőtt, elhunyt 91, többségében idős krónikus beteg.Ismét Müller Cecíliát ekézik – ezúttal az Index igyekszik mocskolni a tisztifőorvost
Úgy tűnik, hogy a lejáratási szándék és az elemi rosszindulat csúcsra jár az ellenzéki média felületein. Bár Müller Cecília már számtalan alkalommal vált a frusztrált balliberális tábor céltáblájává, úgy tűnik, hogy mindig van lejjebb. Ezúttal az Index kezdett hiánypótló tényfeltárásba az országos tisztifőorvos személyét illetően, amikor is azt a döntő felfedezésüket publikálták, hogy Müller Cecília nem újított meg olyan képesítéseket, amelyekre jelenlegi munkája során nincs szükség.Országos tisztifőorvos: már mindenhol jelen van a vírus az országban
Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett – mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán vasárnap.Operatív törzs: a járvány lassítása a cél
A csütörtöki tájékoztatón Müller Cecília kiemelte: új javaslatokat tesznek le a kormány elé a jövő héten bevezetendő intézkedésekkel kapcsolatban. Hozzátette: csoportos gyorstesztelések indulnak, ami komoly logisztikát igényel. Ismertetése szerint 120 ezer aktív fertőzöttnél is több van már Magyarországon, és megint csaknem százan elhunytak a koronavírusos betegek közül.Operatív törzs: Budapest mellett az osztrák határnál van a legtöbb fertőzött Magyarországon
Szerdán ismét online sajtótájékoztatót tartott a járvány elleni védekezést koordináló operatív törzs, ahol beszámoltak a legfrissebb adatokról és intézkedésekről. Mint ismert, mára kiderült, hogy 4290 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 156 949 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 99, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 3380 főre emelkedett, 34 846-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 118 723 fő. 7499 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 581-en vannak lélegeztetőgépen.Ajánljuk még














