münchen
"Bevették" az iszlamisták München főterét, a Mária teret (Videóval!)
Több száz iszlám hívő lepte el szombaton München legszebb terét, a Marienplatz-ot. Magyarul Mária teret. Azért nevezik így a német város sétálóutcájával határolt, turisták tömegei által látogatott teret, mert közepén, a régi városháza mellett állították fel Szűz Mária arany szobrát, hogy oltalmazza a várost. A Ramadán utolsó napjának nem mindennapi megünneplése a müncheni iszlámhívőktől nem kis felháborodást váltott ki a helyi lakosságban, akik egyelőre még többségben vannak. Sokan kifejezetten provokációnak tekintik, hogy éppen a keresztény kultúra jelképénél gyűltek össze. Többen is megosztották a Youtube-on, ahogy egy muzulmán fiú énekel a főtéren, az iszlám jövőjéről, kiteljesedéséről. A Facebookot is elözönlötték a kommentek, tiltakozó bejegyzések. Voltak, akik azt írták, nem ismernek rá a saját hazájukra. Akadt, aki úgy fogalmazott, az ő hazája és az ő kultúrája elveszett, nincs már sehol.Itt a Fidesz, hol a Fidesz: Azt hazudja a haladó sajtó, hogy a néppárt már meg sem hívta Orbánékat Münchenbe
Felült a haladó ellenzéki sajtó a 444.hu Orbán Viktoron és a Fideszen kajánkodó hullámvasútjára, majd azzal a lendülettel óriásit hazudva azzal kürtölte tele a világhálót, hogy az Európai Néppárt már meg sem hívta a Fideszt a június 6. és 8. között Münchenben rendezett migrációról szóló konferenciájára és tanácskozására. A haladó sajtó ezzel is azt kívánta bizonyítani, hogy az Európai Néppárt már közösséget sem vállal Orbán Viktorral és politikustársaival. Ezzel szemben a tény az, hogy a müncheni tanácskozáson a fideszes EP-frakció fele részt vesz, Szájer József, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese például tegnap kérdést is feltett a konferencián előadó és felszólaló Angela Merkel német kancellárnak. Szájer Józsefen kívül Gál Kinga, Járóka Lívia, Deutsch Tamás, Schöpflin György, Deli Andor és Hölvényi György fideszes EP-képviselők is részt vesznek a néppárt müncheni tanácskozásán. Schöpflin György ráadásul fel is szólalt a konferencián.No-go zónává, a „félelem parkjává” vált München híres botanikus kertje
„No-go” zónává vált München egykori legszebb parkja, a régi botanikus kert a főpályaudvar és a Stachus között. A botanikus kertet eddig a béke oázisaként emlegették a németek, azonban most már azt tanácsolják: jobb, ha elkerülik a hétköznapi emberek, mert igencsak veszélyes területté vált – írja a német Bild.Pszichésen zavart német állampolgár követte el a müncheni késes támadást
A bajor rendőrség őrizetbe vett egy 33 éves német állampolgárságú férfit a szombat reggeli müncheni késes támadások ügyében - közölte a rendőrség. A hatóságok azt feltételezik, hogy a támadó zavart elmeállapotban követte el tettét.A rendőrség elfogta a müncheni késes ámokfutót
A bajor rendőrség különleges erői elfogták azt a késes támadót, aki több embert megsebesített szombat délelőtt a dél-németországi Münchenben - a hírt a Bild című lap közölte internetes oldalán.Ajánljuk még
















