munka
Első világ, harmadik helyek
Miközben a már túl drága autóban ülve a számunkra megfizethetetlenné váló Balatonra tartva azon keseregtünk, hogy mind éhen fogunk halni, észre sem vettük, hogy bepanaszkodtuk magunkat a Sauvy-féle trichotómia szerinti második világból az elsőbe. Természetesen gazdasági és kulturális értelemben, nem földrajzilag. Ez önmagában eredmény, hiszen jelen korunkban e hármas felosztás már nem politikai, hanem gazdasági státuszhatározó, amely keretrendszerben természetes a néptömegek vágyódása az első világ felé. Magyarországon ezt az eredményt sikerült helyből, népvándorlás nélkül elérni, kulturális és gazdasági értelemben integrálódtunk az első világba. Azonban ez azt is jelenti, hogy szépen fokozatosan veszítjük el a harmadik helyeinket. Egyre több ember életét veszélyezteti a WOKE őrület
A normálisan gondolkozó emberek egy ideje próbálják figyelmeztetni az abberrált kisebbségeket, hogy nem, lesz jó vége annak, ha kizárólag bőrszín, vélt, vagy valós nemi identitás, vagy más mentális betegség alapján osztogatnak komoly pozíciókat embereknek, ahelyett, hogy a tényleges képzettség és gyakorlat lenne a mérvadó. Bármennyire is próbálja titkolni a világ WOKE médiája, eljött az idő, amikor sajnos azt kell mondanunk: igazunk lett, a neokommunista őrület már áldozatokat is szed és embereket veszélyeztet napi szinten. És ezt most tényleg nem esik jó leírni, de mi megmondtuk. Egy egész generáció hiszi azt, hogy dolgozni időpocsékolás – Dezse Vű
Azt mondják a Z Generációról, hogy ők egy nagyon kritikus generáció, hogy ők teljesen máshogy képzelik el az életet, és egyébként csak ezért nem értik őket sokan, de amúgy semmi baj nincs velük. Ezt elhiszem, ahogy azt is, hogy ők teljesen máshogy képzelik el a munkát is, mint az előttük világra érkezők. Valahogy úgy érzik, nekik minden jár, és nagy arányban vannak köztük azok, akik abból akarnak élni, hogy instagramoznak. De erről vajon a szüleik tehetnek, akik többnyire a mostani 40 évesek? Megsértődtek a Starbucks dolgozói, mert léteznek vendégek, akik kávét akarnak inni – The Right Brothers
Egy új internetes trend van kialakulóban, mégpedig a hisztiző baristák mozgalma, amelyben főleg a Starbucksban dolgozók vesznek részt, akik azért szállták meg az internetet, mert el szeretnék panaszolni, hogy nekik naponta akár többször is kávét kell készíteniük, sőt, vendégek is betérnek időnként az üzletekbe. Ez ismét felveti a fiatalok munkához való hozzáállásának kérdését, illetve azt, hogy ki hogyan és milyen formában képzeli a mindennapjait. Fontos kérdés az is, helyes-e megsértődni, ha a főnökünk feladatokat bíz ránk? De egy másik furcsaság is vírusszerűen terjed a neten, mégpedig egy transznemű férfi (vagyis egy nő) története, aki a nemváltó műtétek után rájött, hogy milyen nehéz is egy férfi élete, és nem tetszik neki, hogy szexuális ragadozóként tekintenek rá az emberek.