muszlimok
Bulgária: Európa rémisztő jövője (PS-Mozi és Galéria!)
Vajon mi történne, ha nálunk is élne néhány millió ember, akikkel bár kiegyensúlyozott lenne a viszonyunk, de nem keverednénk velük, és akik kulturálisan kicsit sem próbálnánk alkalmazkodni hozzánk? Erre és ehhez hasonló kérdésekre kereste a választ a PestiSrácok.hu és a Magyar Demokrata közös stábja Bulgáriában, abban az országban, amely a kontinensen talán először veszítheti el a népességét. Az ország, amelyet tengerpartján kívül nem igazán ismerünk, az elmúlt években már elveszített kétmillió embert, és közel ugyanennyien vannak, akik itt élnek, de nem bolgárok. A számokat csak találgatni lehet: körülbelül háromszázezer pomák él itt, mindegy egymillió török, és van egy csomó roma, akiknek számáról nincsenek adatok.Nőket erőszakoló muzulmánokról tudósított, elítélték. Ezrek a londoni utcán
Elítélték Tommy Robinsont, jobboldali aktivistát, újságírót, akinek azért kell 13 hónapra börtönbe vonulni, mert tudósítani akart muzulmán erőszakoló bandák tárgyalásáról. Szombaton több ezer tüntető vonult utcára Londonban, hogy tiltakozzanak a jogtalan ítélet ellen. A mainstream médiában természetesen nincs szó az ügyről.Burkába öltözött férifak zavarták meg Karácsony Gergely rendezvényét (videóval!)
Burkába öltözött férfiak zavarták meg Karácsony Gergely és az MSZP tegnapi rendezvényét. Az álruhások, akik Karácsony Gergely beszéde alatt sétáltak be a terembe, hangosbeszélőn arról beszéltek, hogy Karácsony mecsetet építtetett Zuglóban, ahol a shariáról tartottak előadást. Karácsony Gergely áltüntetőknek nevezte a berohanókat, akiket végül a szervezők kikísérték a rendezvényről. Kiderült, az Identitás Generáció tagjai voltak a burkába öltözött tüntetők. A PestiSrácok.hu felkereste a szervezetet, amelynek szóvivője, Bódi Ábel elmondta, az akcióval arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy nincs rendben, hogy egy budapesti mecsetben shariát promótálnak.Egy keresztény család négy tagját mészárolták le az utcán húsvéthétfőn Pakisztánban
Egy keresztény család négy tagját mészárolták le az utcán húsvéthétfőn a délnyugat-pakisztáni Kvettában, Beludzsisztán tartomány székvárosában. A helyi rendőrfőnök terrorcselekménynek minősítette a gyilkosságot. A támadás elkövetését az Iszlám Állam vállalta magára.Európában kudarcot vallott a muszlimok integrációja
Európában kurdarcot vallott az elmúlt ötven év iszlám integrációs politikája, és komoly társadalmi feszültségek alakultak ki a muszlim és nem muszlim népességek között - mondta Incze Nikoletta, a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja kutatója vasárnap az M1 aktuális csatornán.Bakondi: kétségtelen tény, hogy megnőtt a terrorveszély
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint „kétségtelen tény”, hogy a bevándorlás - legyen az akár kvóták szerint, akár illegálisan a határokon keresztül - növeli a terrorveszélyt.Muszlimok segítségével próbált csalni a jobb eredmény érdekében az olasz baloldal
Az olasz Demokrata Párt (PD) igazi demokrata, baloldali módszerekhez folyamodott, hogy a vasárnapi választáson jobb eredményt érjen el: szavazás-szakkört tartott muszlimoknak a milánói Iszlám Központban úgy, hogy a teszt-szavazólapon csak az ő pártjuk szerepelt. A nagyon "demokratikus" akciót Pietro Bussolati, a párt milánói vezetője és Sumaya Abdel Qader, a városi tanács elnöke vezényelte le.Indiai muszlimok pelenkákat égettek, mert a rajtuk lévő cicát Mohamednek nézték... (Videóval!)
Muszlimok gyújtogatnak pelenkákat Indiában. Viccesen hangzik, pedig nem az: a fejvesztettség oka, hogy a termékre festett macska orra, szája, bal szeme és a bajusza(!) együtt állítólag pont úgy néz ki, ahogy urdu és arab nyelven a prófétát írják. A buliba persze az aktivisták is beszálltak, egy Darsgah Jihad-o-Shahadat nevű szervezet pedig feljelentette a hatóságoknál a Procter & Gamble termékét, és azt követelik, hogy azonnal távolítsák el azt az áruházak polcairól. Ez is biztos csak egy segélykiáltás, mert senki nem akar velük együttélni...Zajlik az integráció: muszlim vallásra oktatnak angol gyerekeket Londonban
London egyik előkelőnek számító negyedének óvodájában angol gyerekeknek azt tanítják, hogyan kell muszlim módjára imádkozni napi ötször - hívta fel a PestiSrácok.hu figyelmét egyik olvasónk, aki fotót is mellékelt egy tájékoztató füzetről, amit a szülőknek szántak annak bizonyítékául, mennyire hasznosan töltik az intézményben az időt gyermekeik.Ajánljuk még

















