mvm
Hosszabb időre záratná börtönbe az MVM Zrt. volt vezetőjét az ügyészség
Kevesli a fellebbviteli főügyészség a Kocsis Istvánra és vádlott-társaira kirótt büntetést, ezért súlyosítást indítványozva fellebbeztek az úgynevezett MVM-perben hozott másodfokú ítélet ellen. A vádhatóság szerint a vádlottak bűnszövetségben követték el a bűncselekményeket.Országosan száztíz naperőművet épít az MVM jövőre
Mintegy 48 milliárd forintból országosan 110, ebből Kecskemét környékén 4 naperőművet épít az MVM-csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Hungarowind Kft. a jövő év végéig - jelentették be szerdán Kecskeméten.Villám- és gyorstöltőkből álló elektromos töltőállomás csomópont létesült az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft. együttműködésében
Egy több töltőből álló, az e-autósok igényeit példaértékűen kiszolgáló állomást – ún. HUB-ot – létesített az MVM Partner Zrt. és a Reál Hungária Kft. az üzletlánc Kondorosi úti telephelyén a fővárosban. Az energetikai társaság ezzel letelepítette harmadik villámtöltőjét is. Az így kialakított több töltőből álló csomóponton egyszerre akár 6 gépjármű is tölthető – derült ki a cégek 2018. február 22-i, budapesti sajtótájékoztatóján.Véradóbarát munkahely lett a Magyar Villamos Művek
Véradóbarát Munkahely címmel tüntette ki az Országos Vérellátó Szolgálat az MVM Magyar Villamos Művek Zrt-t. Az elismerést a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat Budapesten megrendezett véradók napi ünnepségén adta át.Családbarát Munkahely lett az MVM
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. „Gyerekbarát iroda kialakítása a székházon belül” projektje nyert az Emberi Erőforrások MinisztériumaCsaládbarát Munkahely pályázatán. A társaság célja, hogy a nyertes projekt megvalósításával megfelelő körülményeket biztosítson kisgyermekes dolgozói számára. Ennek érdekében olyan alternatív munkaállomásokat alakít ki, ahol munkavállalói gyermekeiket maguk mellett tudva dolgozhatnak.Otthon melege: a mikroklímák inspirálták a fantasztikus magyar találmányt, a POIZO-t
Az otthon XXI. századi melegét hozza el a POIZO névre keresztelt rendkívüli magyar találmány, amely az első hazai energetikai startup pályázat, az MVM EDISON Light Up! Személyes és háztartási szintű energiatermelés és felhasználás kategória abszolút nyertese lett. Egy szoborra vagy nagyobb vázára emlékeztető futurisztikus, letisztult kütyü egy smart mobil infra-fűtőtest, amely a legegészségesebb fűtési technológiát, a távoli infravörös hullámokat alkalmazza. De ha fantasztikus formatervezés és a különleges technika nem elég, akkor jöhet a ráadás, ugyanis a POIZO 360 fokban megjelölt területekre irányítja a hőmérsékletet, amelyeket a felhasználó választhat ki. Így gyakorlatilag kiküszöbölhető bizonyos területek felesleges fűtése. A gép folyamatos kapcsolatban van használójával, érzékeli pozícióját, irányítható akár mobiltelefonnal is. Az innovatív találmányról Miklósi Ádám, a POIZO egyik feltalálója mesélt a PestiSrácok.hu-nak.Kiléptek a fényre: Íme az első hazai energetikai pályázat döntősei (VIDEÓ)
Kihirdették az első hazai energetikai startup pályázat, az MVM EDISON Light Up! nyerteseit. A program első lépéseként meghirdetett startup verseny március 29-ei eredményhirdetése az eseménynek otthont adó Terem Budapestet egy este erejéig a jövő színterévé tette. A high-tech díjátadón fényre lépő tizenkét nyertes pályázatot fejenként egymillió forinttal honorálta a zsűri, valamint belépést nyertek a második forduló inkubációs mentorprogramjába, amely végén a tizenkét pályázatból négy végső nyertes maximum 50 millió forint összegű magvető befektetésre és inkubációs/akcelerációs szolgáltatásainak igénybevételére kap lehetőséget, hogy a jövő meghatározó vállalkozásává váljon.Hatályon kívül helyezte Kocsis István volt MVM-vezér felmentését a Pécsi Ítélőtábla
Másodfokon hatályon kívül helyezte Kocsis István volt MVM-vezér elsőfokú felmentő ítéletét a Pécsi Ítélőtábla kedden, egyúttal vele és három társával - a másod-, heted- és nyolcadrendű vádlottal - szemben új eljárás lefolytatását rendelte el - írta az MTI.Ajánljuk még