Erdogan megint lenácizta Merkelt, nehogy kijöjjön a gyakorlatbólPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 március 19. Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnapi televíziós beszédében „náci praktikák” bevetésével vádolta meg Angela Merkel német kancellárt az ellen tiltakozva, hogy Németországban több helyütt betiltották a török népszavazási kampányeseményeket.
Az AfD politkusa a "szégyen emlékművének" nevezte a berlini holokauszt emlékművetPPestiSrácok.hu Forró drót 2017 január 19. A németországi szélsőjobbos párt, az AfD politikusa a "szégyen emlékművének" nevezte a berlini holokauszt emlékművet egy pártrendezvényen. Björn Höcke ex-történelemtanár szerint itt az ideje abbahagyni a szégyenkezést a náci Németország bűnei miatt.
Lenácizta Orbán Viktort és Magyarországot a Zsidó Világkongresszus elnökeSzarvas Szilveszter Magyar ugar 2016 július 18. Magyarország a gyűlölet bölcsője Európában - jelentette ki az amerikai Observer című lapnak adott interjúban Ronald Lauder, a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke. A WJC vezetője kifejtette, Magyarország elkezdett "Horthy-szobrokat felállítani, aki ugye náci volt", ráadásul a magyar kormány az alaptörvény szövegezéséből is kivette a holokauszt szót. Lauder nem először ment neki Orbán Viktornak és kormányának. Korábban arról beszélt, hogy Magyarország veszélyes, antiszemita és romaellenes úton jár, de Lauder Budai Gyulát is leantiszemitázta.
A jogos határvédelem nem nácizmus - Az amerikai zsidó vezetők is kiborultak Faymann-tólSMSusánszky Mátyás Forró drót 2015 szeptember 22.
Magyarország küzdelmét nácizmusnak nevezni sértő - az Egységes Magyar Izraelita Hitközség reagált Faymann kijelentéseireSMSusánszky Mátyás Forró drót 2015 szeptember 13.
Népszavazást javasol a CÖF az európai bevándorlásról – demonstrációt tartottak a Magyar Narancs szerkesztősége előttSMSusánszky Mátyás Forró drót 2015 szeptember 13.
Morbid – a buchenwaldi haláltáborban is helyeztek el migránsokat a németekSMSusánszky Mátyás Forró drót 2015 szeptember 13.
Ezernél több nácit alkalmaztak az amerikai titkosszolgálatok a hidegháború idejénMPMészáros Péter Forró drót 2014 október 28.
Az USA különmegbízottja szerint náci típusú antiszemitizmus van MagyarországonMPMészáros Péter Forró drót 2014 július 23.
Magyar Péter a rendőrökkel akarta elvezettetni Toroczkait Forró drót augusztus 19. A Tisza Párt országjárásán, Dorogon Magyar Péter szembetalálta magát Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével.
Merz barnaságával, Leyen hatalmával és Meloni fiatalságával froclizta Trump a hívatlan vendégeket Forró drót augusztus 19. A Fehér Házhoz menni a pofonért.
Háborús készültségbe lép Németország Forró drót augusztus 19. Belföldi és kelet-európai háborúra készül Németország?
Magyar Péter a közmédiában is szívesen látná, hogyan alázta Trump az uniós vezetőket Forró drót augusztus 19. Magyar Péter szerint jó lenne, ha a közmédia is levetítené, hogyan égette szénné Leyenéket a Fehér Házban.
Trump nem finomkodott Zelenszkijjel – Az elfoglalt területek térképe fogadta az ukrán elnököt a Fehér Házban Forró drót