nacionalizmus
Tusványos '30 - A haladók mindenhol otthon érzik magukat, ahol van Starbucks
Hazánkban és Európában is sokszor felmerült mostanában a nacionalizmus kérdése. Ezt a témát próbálták körbejárni Tusnádfürdőn a "Hazaszeretet: szabad-e nacionalistának lenni?" című rendezvény résztvevői: Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Megadja Gábor, a Századvég Alapítvány vezető kutatója, Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese, illetve Weisz Péter, a Barankovics Izraelita Műhely Egyesület elnöke. A feladat persze nem könnyű, ugyanis a XX. században sokat csűrték-csavarták a nacionalizmus jelentését; a résztvevők azonban egyetértettek abban, hogy a diktatúrák előbb hullanak el, mint a hazaszeretet, és nem elég néhány brüsszeli bürokrata ahhoz, hogy lerombolják, amit ezer év alatt a magyarság felépített a Kárpát-medencében.Brit filozófus Tusványoson: Felépülhet egy kereszténydemokrata Európa
A negyven évig Európában eluralkodó szélsőséges liberalizmus - ha úgy tetszik, a liberális projekt - elhomályosítja a történelmi emlékezetet, és alapvetően a nihilizmusra, illetve egy, a nihilizmuson alapuló, de csak az eliteknek kedvező gazdasági fejlődésen alapult - jelentette ki Tusnádfürdőn tartott előadásában Phillip Blond, filozófus, elemző, David Cameron brit miniszterelnök volt tanácsadója. A brit konzervatív politikus ugyanakkor kiemelte: az a kereszténydemokrata politika, amelyet újabban Orbán Viktor és mások képviselnek Európában, kulturális, társadalmi és gazdasági téren is magában hordozza a koherenciát, szolidarítást, nagyon határozott módon integrálja a kisebbségeket. Márpedig Európa polgárai mindezek teljesítését várják el jelenleg a politikusoktól.Migránsvédő szervezetek szerveztek tüntetéseket a "nacionalisták" ellen Európa nagyvárosaiban - kevés résztvevővel
Az európai parlamenti választások előtti vasárnap ezrek vonultak fel Európa nagyvárosainak utcáin a nacionalizmus ellen tüntetve.Weber: Idén megvédjük Európát a nacionalizmustól
Maastrichtban tartanak ma vitát az Európai Bizottság elnöki székébe vágyó csúcsjelöltek, ám Manfred Weber, a poszt legvalószínűbb örököse nem lesz ott az eseményen. Az Európai Néppárt bajor parlamenti frakcióvezetője a hét végén mindenesetre elindította a német uniópártok kampányát, és Európa keresztény örökségének védelmére tett ígéretet amellett, hogy a nacionalizmust veszélynek minősítette, amitől meg kell védeni Európát – írja a Magyar Nemzet.Sokadik isiász: Juncker szerint háborúhoz vezet Orbán Viktor politikája
Félrehajította a pajzsot és felfedte csupasz mellkasát Jean-Claude Juncker: nem védi többé magát, egy-két konyak mellett simán elviseli, ha őt támadja a gaz fasiszta Orbán, csak a menekülteket ne bántsa senki. Az olasz köztelevízióban adott interjújában ezen kívül azt is megtudhatta Európa váteszétől a nagyvilág, hogy Orbán Viktor politikája háborúhoz vezet majd. Korábban azt javasoltuk volna Junckernek, hogy üljön át inkább a baloldal soraiba, azonban az Európai Néppárt jelenlegi hozzáállását tekintve nincs is rossz helyen a magával meghasonlott pártcsaládban az isiászos politikus, aki mindenkire tekintettel van, kivéve az európai őslakosokat.Timmermans az MSZP kongresszusán a nacionalizmust ostorozta, és szabadságot követelt a sajtónak és a civil szervezeteknek
Az igazságos béreket, a nők és férfiak bére közötti különbség nullára csökkentését nevezte a legfontosabb céljainak az Európai Bizottság (EB) szocialista alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltje szombaton, az MSZP budapesti kongresszusán.Már több tízezren szerepelnek az ukrán nacionalisták halállistáján
Már több tízezer, ukránellenesnek bélyegzett ember adatai szerepelnek az ukrán Mirotvorec nevű listázó honlapon – mondta Fedinec Csilla, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa szombat reggel az M1 tévécsatornának adott interjújában.Aláírták az új német-francia együttműködési és integrációs szerződést
A növekvő populizmussal és nacionalizmussal szemben szükség van az aacheni szerződésre - mondta Angela Merkel német kancellár kedden az új német-francia együttműködési és integrációs megállapodás ünnepélyes aláírásának alkalmából tartott beszédében.Populizmussal, nacionalizmussal és a nácizmus példájával riogat az ENSZ-főtitkár
A nemzetközi közösség ma számos ponton néz szembe fenyegetéssel, és tanulnia kellene az elmúlt évszázad eseményeiből - állapítja meg António Guterres ENSZ-főtitkár abban a beszédében, amelyben felvázolja: szerinte melyek a 193 tagországból álló világszervezet legfontosabb feladatai az idei évben.Ajánljuk még