nagy blanka
Ilyen lesz a Trianon-emlékmű, és ilyen a baloldali szellemiség
Egyre közelebb kerülünk ahhoz az évfordulóhoz, amelyet szeretni egyáltalán nem lehet, de önmagát áltatja az is, aki el akarja felejteni az egészet. Trianon megkerülhetetlen: nemcsak lelki és érzelmi, de társadalmi és gazdasági szempontból is a trianoni Magyarországon élünk. Ez nem a magunk mögött hagyott múlt, hanem a jelenkorunk. Ezért van szükség emlékműre, mert a százéves évfordulón már igazán kezdeni kell valamit ezzel a felmérhetetlenül nehéz örökséggel. A tervek szerint az emlékmű 2020. május 31-én, négy nappal az évforduló előtt állni, azaz inkább feküdni fog. És Nagy Blanka is megszólalt.Saját ügyvédje leplezte le a betegen tévévitázó, bukásra álló Nagy Blankát
Új jelentést adhat a „bukott baloldal” kifejezésnek Nagy Blanka, ezzel bizonyítandó, hogy az ellenzék valóban képes a megújulásra. Kiderült ugyanis, hogy az ékesszóló diáklány valóban igen gyatrán áll tanulmányaival. A dolog külön pikantériája, hogy ügyvédje rántotta le róla a leplet, mikor bemutatta a bíróságnak a lány ellenőrzőjét. A szájb*szós okoskáról megtudtuk továbbá, hogy nemcsak jegyei mutatnak borzalmas képet, de hiányzásait is elég szabadosan kezeli - derül ki a Ripost összefoglalójából.Félelmetes erősítésbe kezdtek az Európai Szocialisták – Szombaton Timmermans-Nagy Blanka csúcstalálkozó Budapesten
Az Európai Szocialisták csúcsjelöltjével találkozik Nagy Blanka az MSZP kongresszusán. A találkozót Frans Timmermans kezdeményezte – írta a Népszava. Az ellenzéki tüntetők csalogánya elfogadta a meghívást, az azonban egyelőre hétpecsétes titok, hogy a baloldali politizálás varázslóinak egyeztetéséből milyen újabb mesterterv kerekedhet ki.Nagy Blanka, az ellenzéki szuperfegyver - Most a Magyar Narancs sztárolja
„Nagy Blanka, diákaktivista, szónok.” Ezzel a felütéssel közölt interjút a minap a Magyar Narancs a káromkodós diáklányról, melyben egy szerencsétlen véletlen folytán felkapott, a retorika tudományának alapjait abszolút nélkülöző lányt állít be a balliberális média Kossuth és Széchenyi szellemi örökösének.„Trágárka” kihúzhatja magát: új szocialista ügyvédje révén díszes társaságba keveredett
Minden demokrata föllélegezhet: ezentúl a sok százmilliós kárt okozó korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított szocialista Czeglédy Csaba barátja és ügyvédje, Litresits András lesz a jogi képviselője az ellenzéki tüntetések mosdatlan szájú tinisztárjának, Nagy Blankának (alias Trágárka). Az a Litresits, aki eközben becsületsértésért beperelte Budai Gyulát, amiért Czeglédy „védőügyvédjének” titulálta őt. Ha lenne a pitiánerségnek mértékegysége, azt litresitsnek kéne nevezni...Az MSZP ügyvédje védi az ellenzék ifjú csalogányát, Nagy Blankát
Litresits András, az MSZP ügyvédje látja el Nagy Blanka védelmét, amit a párt elnöke, Tóth Bertalan ajánlott fel a Tóthék szerint „szókimondó kiskunfélegyházi fiatalnak” azután, hogy a „propagandagépezet összehangolt támadást indított” a diáklány ellen.Deutsch Tamás – Tessék választani!
Ironikus bejegyzésében elevenített fel két esetet hétfőn Deutsch Tamás arról, hogy mennyire álszent az ellenzék hozzáállása ahhoz, hogy mikor büntetendő, és mikor magasztos tett kemény szavakkal illetni egyes közjogi méltóságokat. A Fidesz EP-képviselője rámutatott: míg egy – amúgy igaz, és alapos – 2002-ben elhangzott beszólásból bírósági ügy lett, addig ma az ellenzék sivalkodva sirat és védelmez egy olyan szereplőt, akinek minősítései kizárólag a trágárkodást, uszítást szolgálják.Mit tegyünk, ha a lányunk ménkű buta, mocskosszájú fruskává vedlik?
Elsősorban is: dőljünk bele a kardunkba. Hiszen borzalmas szülők voltunk, ha egy ilyen vállalhatatlan lényt szabadítottunk a Kárpát-hazára. Egyúttal szégyelljük magunkat. Senkinek sem kívánom az érzést, mikor szembesülnie kell leszármazottja ilyetén lezüllésével. De hogy bárkivel előfordulhat, azt az ellenzéki hérosz, Nagy Blanka példázata mutatja, aki alig jutott túl a pubertáson, máris „bajszos f*sznak” nevezte Magyarország államfőjét, és fölszólította őt, hogy „b*ssza arcon magát”. Az obszcén hölgy aztán Bayer Zsolttól megkapta a magáét – igaz, a publicista elkövetett egy hibát...Ajánljuk még
















