nagy jános
Vádat emeltek Nagy János volt helyettes államtitkár ellen korrupció miatt
Vádat emeltek Nagy János és társai ellen. Nagy tavaly még az agrártárca helyettes államtitkára volt, most házi őrizetben tölti a mindennapokat. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség két rendbeli – egy esetben társtettesként megvalósított –, az előnyért hivatali helyzetével visszaélve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével vádolja az egykori hivatalos személyt – írta a Központi Nyomozó Főügyészség. Érdemes megjegyezni, hogy egy nyomozás egyszer már megszűnt Nagy János ügyében, de maradt egy másik, ami miatt bilincsben vitték el tavaly a munkahelyéről, az Agrárminisztériumból.Hivatalos: Szigetszentmiklós baloldali polgármestere jogellenesen távolította el DK-s alpolgármesterét – Gyurcsányék a kormányhivataltól kértek segítséget
A Pest Megyei Kormányhivatal hivatalosan is jogellenesnek minősítette a nemrégiben még a teljes baloldali összefogás által támogatott Nagy János szigetszentmiklósi polgármester azon határozatát, amellyel megfosztotta tisztségétől a DK színeiben politizáló Jószai Attila alpolgármestert. Mint ismert, Nagy János is egyike volt azon baloldali politikusoknak, akik a kormány által biztosított rendkívüli jogrend intézményét a vírus elleni védekezés helyett inkább egyéni politikai érdekek szolgálatába állította, így tudta a képviselőtestület megkerülésével elmozdítani helyéről a Gyurcsány-párti szövetségesét. A Demokratikus Koalíció csütörtökön közleményben reagált a Kormányhivatal határozatára, egyúttal követelik, hogy a polgármester tartsa be a korábbi választási megállapodást és szüntesse meg a jelenlegi jogellenes állapotot.Tovább bomlik a szigetszentmiklósi szivárványkoalíció
Nagy János, Szigetszentmiklós baloldali polgármestere (b) nemrég egyszemélyi döntéssel eltávolította posztjáról Jószai Attila DK-s alpolgármestert. Most a helyi MSZP elnökének is ott kellett hagynia városházi feladatkörét, vélhetően azért, mert előzőleg kiállt az elküldött alpolgármester mellett.Recseg-ropog a roncskoalíció Szigetszentmiklóson is
Úgy tűnik, a baloldali városvezetők nemcsak cégek létrehozására, új szerződések megkötésére és felbontására használják a koronavírus-járvány okozta rendkívüli jogrendet – amelynek értelmében egyedül hozhatnak döntéseket –, hanem egymás likvidálására is. Így történt ez a minap Szigetszentmiklóson is, ahol a baloldali összefogás polgármestere, Nagy János (b) egy tollvonással távolította el a vele egy csapatban játszó alpolgármesterét, Jószai Attilát.Az Agrárminisztérium helyettes államtitkára az őrizetbe vett minisztériumi tisztségviselő
Bejárta a sajtót a hír, ami szerint egy magas rangú minisztériumi tisztségviselőt vettek őrizetbe a hatóságok egy összehangolt akció során. Az Agrártárcának az MTI-hez eljuttatott közleményéből kiderül, hogy az ügy érintettje a földügyekért felelős helyettes államtitkár, akinek azonnal kezdeményezte felmentését az agrárminiszter.Agrárminisztérium: Évtizedes birtokpolitikai adósságokat törleszt a törvényjavaslat
A magyar agrár-birtokpolitika elmúlt 30 évének legjelentősebb változásait, illetve a magyar gazdák felé fennálló évtizedes birtokpolitikai adósságokat törlesztő, nagy jelentőségű törvényjavaslatról szavaz hamarosan az Országgyűlés. A törvényt Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára és Cseszlai István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) stratégiai igazgatója mutatta be április 15-én, szerdán az OrientPress Hírügynökség műsorában.Jelentős siker az osztatlan közös földtulajdon felszámolásában
Kiemelkedően sikeres volt az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején indult földértékesítési programjának első üteme. A program lényege, hogy az állami tulajdonban álló, kisméretű – 3 hektár alatti –, osztatlan közös tulajdonban fennálló állami tulajdoni hányadokat és a nehezen hasznosítható földeket értékesíteni tudja az érintett tulajdonosok és a helyben lakó gazdák javára egy nyilvános eljárás keretében – ismertette Nagy János földügyekért felelős helyettes államtitkár.Ajánljuk még














