Pesti Srácok

Hivatalos: Szigetszentmiklós baloldali polgármestere jogellenesen távolította el DK-s alpolgármesterét – Gyurcsányék a kormányhivataltól kértek segítséget

null

A Pest Megyei Kormányhivatal hivatalosan is jogellenesnek minősítette a nemrégiben még a teljes baloldali összefogás által támogatott Nagy János szigetszentmiklósi polgármester azon határozatát, amellyel megfosztotta tisztségétől a DK színeiben politizáló Jószai Attila alpolgármestert. Mint ismert, Nagy János is egyike volt azon baloldali politikusoknak, akik a kormány által biztosított rendkívüli jogrend intézményét a vírus elleni védekezés helyett inkább egyéni politikai érdekek szolgálatába állította, így tudta a képviselőtestület megkerülésével elmozdítani helyéről a Gyurcsány-párti szövetségesét. A Demokratikus Koalíció csütörtökön közleményben reagált a Kormányhivatal határozatára, egyúttal követelik, hogy a polgármester tartsa be a korábbi választási megállapodást és szüntesse meg a jelenlegi jogellenes állapotot.

A Pest Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásában jogellenesnek minősítette Nagy János polgármester határozatát Jószai Attila (képünkön) alpolgármester megbízatásának visszavonásáról, és kötelezte őt a határozat hatályon kívül helyezésére. Az indoklás szerint a megbízatás visszavonása a veszélyhelyzettel semmilyen összefüggést nem mutat, a polgármester jogellenesen használta azt a vészhelyzeti jogintézményt, amely a képviselő-testület feladat- és hatáskörét a polgármesterre ruházza át. Ahogy egy korábbi cikkünkben már mi is beszámoltunk róla, a szigetszentmiklósi önkormányzat idén januárban a honlapján jelentetett meg egy határozatot, amelyben Nagy János polgármester a veszélyhelyzetre hivatkozva 2021. január 19-i hatállyal visszavonta a vele elvileg egy csapatban játszó Jószai Attila főállású alpolgármester megbízását. A hírre a kirúgott alpolgármester akkor a közösségi oldalán reagált, ahol többek között azt írta:

Azonban az ügy februárban tovább folytatódott és tovább amortizálódott a szigetszentmiklósi roncskoalíció. Nagy János személyzeti politikájának következő áldozata már a helyi MSZP-elnök Fazekas-Verba Szabolcs volt, aki valószínűleg azzal vonta magára a polgármester haragját, hogy kiállt a menesztett alpolgármester mellett. A helyi szocialisták hivatalos Facebook-oldalukon tiltakoztak a polgármester egyszemélyes döntése ellen, nem sokkal később a poszt eltűnt, majd Fazekas-Verba Szabolcs már a következőket írta:

PestiSracok facebook image

A Pest Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívására a Demokratikus Koalíció azt követelte Nagy János polgármestertől, hogy helyezze hatályon kívül a jogellenes határozatot és tartsa be a közös ellenzéki megállapodást. A párt a következőket írta hivatalos közleményében:

A belső küzdelem tehát ezzel egy újabb állomásához érkezett. Azt nem tudjuk pontosan, hogy meddig fog elhúzódni és mi lesz a végkifejlet, az azonban tisztán látható, hogy a helyi szivárványkoalíció számára a belső hatalmi harcok megvívása egyértelműen prioritást élveznek a város vezetésével szemben.

Forrás: MTI/PS/ Facebook; Fotó: Facebook