nagy márton
Elfogadhatatlan a Ryanair vezérigazgatójának a stílusa a gazdasági miniszter szerint
A Ryanair vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetnivalót – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán, aki azt is hangsúlyozta, hogy a multinacionális cég a profitot védi, nem pedig a magyar családokat. Közleményében a miniszter kiemelte: "bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal".Nagy Márton: döntöttünk az extraprofitadó kivetéséről, de a kormány önmagán végzi majd a legnagyobb spórolást
A kabinet a soproni kihelyezett kormányülésen döntött a rezsi- és honvédelmi alap felállításáról, illetve az azt finanszírozó extraprofitadó kivetéséről, aminek összege 2022-ben meghaladja a 800 milliárd forintot, jövőre pedig eléri az 1000 milliárd forintot – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.Kormányinfó: jön a reklámadó, átütemezik az állami beruházásokat, csak magyar rendszámú autó kap árstopos üzemanyagot! (Videó!)
Csütörtökön megtartották a kormány megalakulása utáni első Kormányinfót, amelyen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mellett megjelent Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter. A sajtótájékoztató fő témája elsősorban a gazdasággal kapcsolatos volt. Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be Facebook-oldalán, hogy a jelenlegi válság kezelésének érdekében elvonják a nagyvállalatok és bankok extraprofitját, és így védik meg a lakosságot a többletköltségektől. Ezek mellett bejelentették, hogy péntektől csak magyar rendszámú gépjárműbe lehet árstopos üzemanyagot tankolni, valamint részleteket is elárultak azzal kapcsolatban, mit is takar az extraprofit megadóztatása.A kereskedők nem tehetik meg, hogy az élelmiszerárstop alá tartozó termékeket nem forgalmazzák
Az élelmiszerárstop jól illeszkedik a kormány antiinflációs politikájába, amely a családokat védi. A korábban meghozott intézkedések – a rezsicsökkentés, az üzemanyagárak befagyasztása, a kamatstop – ugyancsak ezt a cél szolgálták – mondta a Világgazdaságnak Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója.Nagy Márton: Magyarország gazdasági teljesítménye helyreállt, akár 7 százalékkal is növekedhet a GDP mértéke
A második negyedévben a gazdaság visszatért a járvány előtti teljesítményhez – kommentálta Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó a csaknem 18 százalékos GDP-növekedést jelző statisztikai adatokat a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán. Kiemelte: csak Svédországban, Lengyelországban és Romániában állt helyre a gazdaság teljesítménye még Magyarország mellett, így ebben az éllovasok között van az ország.Fékezhető az építőanyag árrobbanása
Komoly árcsökkentő hatásuk lehet az építőanyag-piacon tervezett állami beavatkozásoknak. Cél, hogy az építőanyag-kínálat a lakossági és gazdasági igényeket szolgálja, ne pedig a külföldi tulajdonú piaci szereplők extraprofitját növelje – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Nagy Márton, a miniszterelnök főtanácsadója.Akár 1,6 milliót is visszakaphatnak a családok az szja-visszatérítéssel
Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója az M1 szerda esti műsorában részletezte a miniszterelnök által bejelentett, a gyereket nevelő szülőknek járó szja-visszatérítést, amely 2022 elején lesz esedékes, a tavaszi parlamenti választások előtt, ha 5,5 százalék felett lesz a GDP növekedése – írja a Portfolio. Az esti műsorból kiderült, hogy másfélmillió kereső dolgozót érint a lépés, és jövedelemtől függetlenül mindenkinek jár ez a pénz jövőre, de a visszatérítés mértékének van egy felső határa, amely nyolcszázezer forint fejenként.Nagy Márton: a válság után újra a régió éllovasa lehet Magyarország
Idén a gazdasági növekedés elérheti akár a hat százalékot, jövőre pedig már a hat-hét százalékos dinamika sem zárható ki, ezzel a teljesítménnyel pedig Magyarország háta mögött hagyhatja a szomszédos országokat, újra a régió éllovasa lehet – mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az InfoRádió Aréna című műsorában hétfőn.Ajánljuk még