nagykoalíció
Nem szereti a nagykoalíciókat a Jobbik frakcióvezetője
Lukács László Györgyöt kérdeztük Tusványoson arról, hogy mit gondol a brüsszeli pártpolitikai mozgásokról kívülállóként. Majd megtudhattuk tőle, hogy a nagykoalíció rossz dolog (erre nem tért ki, de a jelek szerint ezért örül, hogy 2022-ben elvesztették a választást, és elkerülte, hogy egy ilyenbe kerüljön. A frakcióvezető meglepően szuverenista álláspontot fogalmazott meg az európai kérdésekben.Berlusconi nagykoalícióval, Salvini választásokkal akarja leváltani a Conte-kormányt
Az egyetlen járható útnak a minél előbbi választásokat nevezte Matteo Salvini, a Liga vezetője csütörtökön, szövetségese, Silvio Berlusconi javaslatára reagálva, miszerint a Hajrá Olaszország a belpolitikai stabilitás érdekében kész akár egy új kormánytöbbséget támogatni a járvány utáni gazdasági vészhelyzet megoldására.Ismét közel lehet a bukáshoz Merkel
Felgyorsíthatja az egy éve hatalmon lévő német nagykoalíció szétesését a hétvégi hesseni tartományi választás, ha a CDU és az SPD olyan gyenge eredményt ér el, mint amit a felmérések mutatnak. A voksoláson a bevándorlásellenes erők ismételten nagyon jól szerepelhetnek, így pedig már mind a 16 német tartományban képviselve lesznek. Angela Merkel számára sorsdöntő voksolás következik, de a kedvező gazdasági helyzetben lévő Hessenben is nagyon sokaknak elege van a kancellár vergődéséből - írja az Origo.Valamit nem csinál jól Merkel és koalíciója
Rekordalacsonyra süllyedt Angela Merkel német kancellár konzervatív-szociáldemokrata kormánykoalíciójának támogatottsága - ezt tükrözi a Bild am Sonntag című német hetilapban vasárnap közzétett felmérés eredménye.Német közszolgálati média: Merkelék nem értik az állampolgárok aggodalmait
A legfrissebb közvélemény-kutatás alapján a németek úgy látják, hogy az SPD nem alkalmas a kormányzásra - írja a 888.Éjfélkor zárul az SPD belső szavazása a német nagykoalícióról
Péntek éjfélkor véget ér a tagok szavazása a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) a CDU-val és a bajor testvérpárt CSU-val kidolgozott koalíciós szerződésről. Az SPD akkor folytathatja a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU pártszövetséggel, ha a 463 723 szavazásra jogosult párttag legkevesebb 20 százaléka részt vesz a szavazáson, és a többség a szerződés elfogadására voksol.Magyarázkodik Angela Merkel
Bár egyre nagyobb a zúgolódás a német Kereszténydemokrata Párton (CDU) belül a tavaly szeptemberi választásokon elért rossz eredmény, illetve a szociáldemokratákkal (SPD) kötött nagykoalíciós szerződés tartalma miatt, a konzervatív pártot 2000 óta irányító Angela Merkel kancellár továbbra is a posztján marad, s szándéka szerint ki is tölti a jelenlegi parlamenti ciklus végéig, azaz 2021-ig szóló mandátumát – írja a Magyar Idők.A németek alig egyharmada támogatja a nagykoalíció folytatását
Az egyharmados arányt sem éri el az újabb nagykoalíció gondolatának lakossági támogatottsága Németországban egy szerdán ismertetett felmérés alapján, amely a Bild című lap megbízásából készült. A lap szerint az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióban (CDU) már mérlegelnek is egy "B-tervet" arra az esetre, ha kudarcba fullad a nagykoalíció folytatása.Merkel már a német szociknak sem kell?
Ellenállás formálódik a Német Szociáldemokrata Pártban (SPD) a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével tervezett koalícióval szemben, a hét végén az egyik tartományi szervezet elutasította, hogy a szociáldemokraták ismét együtt kormányozzanak a jobbközép pártszövetséggel, és több vezető SPD-s politikus bírálta a koalíciós tárgyalások alapjának szánt megállapodást. Indoklásuk szerint a szocdemek megújulásának elengedhetetlen feltétele, hogy ellenzékben maradjanak.Ajánljuk még