nancy pelosi
A demokrata többségű amerikai képviselőház Donald Trump alkotmányos felelősségre vonására szavazott
Az amerikai képviselőház csütörtökre virradóra megszavazta, hogy Donald Trump elnököt felelősségre vonják az ellene felhozott mindkét vádpontban, a hatalommal való visszaélés és a kongresszus munkájának akadályozása miatt, és ezzel döntött az elnök elmozdítását célzó alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) lefolytatásáról.Az amerikai képviselőház elnöke bejelentette a vádirat összeállítását Trump ellen
Az amerikai törvényhozás alsóházának elnöke, Nancy Pelosi bejelentette csütörtökön, hogy arra kérte a képviselőház igazságügyi bizottságának elnökét, hogy állítsa össze a vádiratot, amelynek alapján megindíthatják az alkotmányos felelősségre vonási eljárást Donald Trump elnök ellen.A Nixon elleni eljáráshoz hasonlította Nancy Pelosi a mostani meghallgatás-sorozatot
Az 1974-ben lemondott Richard Nixon amerikai elnök ellen folytatott alkotmányos felmentési eljáráshoz hasonlította Nancy Pelosi házelnök az amerikai képviselőház három bizottságában most folytatott meghallgatás-sorozatot.Donald Trump puccsnak minősítette az őt fenyegető alkotmányos vádemelési eljárást
Donald Trump amerikai elnök puccsnak minősítette az őt fenyegető alkotmányos vádemelési eljárást egy héttel azután, hogy a demokrata többségű képviselőház megkezdte az eljárással kapcsolatos vizsgálatokat.Trump találkozni akar azzal, aki kiszivárogtatta az ukrán elnökkel folytatott beszélgetését
Találkozni akar azzal, aki kiszivárogtatta az ukrán elnökkel folytatott beszélgetését – írta Donald Trump amerikai elnök vasárnap este közzétett Twitter-bejegyzései egyikében.Pelosi: A Trump-Zelenszkij telefonbeszélgetés leirata igazolja az impeachment szükségét
Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő július 25-i telefonbeszélgetésének szerdán közzétett leirata igazolja az alkotmányos felelősségrevonási-eljáráshoz (impeachment) szükséges vizsgálat megindítását az amerikai elnök ellen – közölte Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke.Trump-párti, ukrán eredetű oldalakat zárolt a Facebook
A Facebook közösségi oldal nyilvánosságra hozta, hogy eltávolított több olyan oldalt platformjáról, amelyek amerikai szempontból kedvező véleményeket fogalmaztak meg Donald Trump amerikai elnökről, ugyanakkor Ukrajnából üzemeltették őket.Túl bonyolult lenne leváltani Trumpot egy évvel az amerikai választások előtt
Nancy Pelosi, az amerikai Képviselőház demokrata elnöke megindította a Donald Trump amerikai elnök elmozdítására irányuló, úgynevezett impeachment eljárást. A hisztéria előzménye, hogy a demokraták szerint Trump nyomást gyakorolhatott az ukrán államfőre, hogy nyomozást indítson lehetséges ellenfele, Joe Biden volt amerikai alelnök fia ellen, miközben a Fehér Ház visszatartotta az Ukrajnának szánt katonai segélyt. Az impeachment egyébként egy hosszú és bonyolult procedúra: eddig sohasem sikerült leváltani vele elnököt, sőt, valójában senki sem tudja, hogy miként kellene pontosan lezajlania egy ilyen eljárásnak. De akkor mire jó az egész? Valószínűleg a szavazók megijesztésére, politikai hangulatkeltésre, hiszen a demokraták is legfeljebb azt érnék el, hogy Mike Pence lenne az Egyesült Államok elnöke, ez pedig a választási kampány közepén senkinek sem érdeke.Egymást támadják a demokraták – Zűrzavar a baloldalon Donald Trump "Twitter-botrányát" követően
Zűrzavar uralkodott el a Donald Trump megjegyzéseit elítélő demokraták körében - majd az egész képviselőházban - kedden, amikor szavaztak a Donald Trump Twitteren közzétett megjegyzéseit elítélő határozatról. Elemzők szerint Trump durva stílusa akár politikai számításból is fakadhat.Ajánljuk még