nav
Milliárdos adócsalás miatt letartóztatták a nagybani piachoz köthető egyik legnagyobb cég tulajdonosát, egy volt NAV-os még szökésben
A PestiSrácok.hu információi szerint milliárdos költségvetési csalás gyanújával letartóztatták a fővárosi nagybani piachoz köthető egyik legnagyobb cég, a Rózsaker Kft. tulajdonosát. A NAV által folytatott eljárásnak legalább tíz gyanúsítottja van, de az ügybe egy volt NAV-os alkalmazott is belekeveredett, ő szökésben van, ellene elfogatóparancsot adott ki a bíróság. Jelenleg vizsgálják, hogy a férfi kapott-e korábbi hatósági kapcsolatainak köszönhetően bármilyen segítséget. Úgy tudjuk, a NAV volt munkatársa kapcsolatban állt és segítséget nyújtott egy olyan bűnözőnek is, aki – valótlanul - arra hivatkozva szedett össze százmilliókat különböző vállalkozóktól, hogy a zsebében van egy megyei főügyész, illetve a pénz egy részét a Belügyminisztérium „fekete kasszájába” gyűjti. Karácsony milliárdos tao-csalóra bízná az ország becsületét
"Három évi pereskedés után, felszámolási eljárás után sem láttunk egyetlenegy forintot sem, mert nem volt miből. Minden pénz eltűnt, miközben Bródy Gábor utolsó cége, a Jégszínház Kft. több, mint 1 milliárd forint tartozást halmozott fel. És most ez az ember várja azt, hogy képviselőnek megszavazzák és közpénz közelébe engedjék" – így elevenítette fel a belváros-lipótvárosi ellenzéki képviselőjelölt és támogatói által a jelek szerint már feledésbe merült jégrevü-tao botrányt az egyik károsult. Ráadásul a Jégszínház Kft. nem az első cége volt Bródynak, az MSZP kultúrpolitikusának, a belvárosi ellenzéki polgármester-jelölt, Tüttő Kata melletti képviselőjelöltnek, amit bedöntött. Még NAV-vizsgálat is folyt ellene; egykori üzlettársa – nem véletlenül – még az országból is elmenekült. Majoros Gábor fénytechnikusnak 1,5 millió forintja bánja, hogy összeakadt Bródyval; ahogy több kollégája, ő is hónapokon át dolgozott ingyen, miközben az igazgató úr új Audival járt és luxuséletet élt. A belvárost Bródy képével kitapétázott ellenzéki pártok persze úgy tesznek, mintha mindez meg sem történt volna. Bródynak még az MSZP honlapján elérhető életrajzában sem szerepel egyetlen szó sem az éveken át országszerte turnéztatott jégshow-król. Nem véletlenül. Majoros Gábor fénytechnikus és károsult társai drámáját hallgatva mosolyogtató csak igazán Karácsony Gergely V. kerületi jelöltbemutatása, aki úgy fogalmazott: "Ők az ország becsületéért is indulnak ebben a választási küzdelemben". Ajánljuk még
Negyvenöt percnyi rövidzárlat után nagyon kevés esélye maradt a Fradinak – Labdarúgó BL-selejtező: Ferencváros–Qarabag 1–3 (1–0)
Varga Barnabás gyönyörű góljára a második félidőben hárommal válaszoltak az azeriek, amellyel megnyugtató előnnyel várhatják a visszavágót. Megszakadt a győzelmi sorozat: kikapott Ajkán a Honvéd
A kispestiek idegeit most nemcsak az eredmény és a mutatott játék bosszanthatta. Magyar–Foci–Túra – II. rész: A régi sikerek messze vannak, de idén felfelé törne a Loki (exkluzív)
A magyar élvonal csapatait bemutató riportsorozatunk következő részében a Debrecen mérkőzésére látogattunk ki. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.