nav
A reptéren fogták el a NAV-osok a számlagyár vezetőjét (VIDEÓ)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) országos akcióban számolt fel egy több, mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat – írja a 24.hu. Az éppen "nyaralásból" hazatérő bűnszervezet vezetőit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kapták el a nyomozók.Több, mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a NAV (videóval)
Több, mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A bűnszervezet mintegy négymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. A hivatal csütörtöki közleményében azt írta, hogy a több tucat, strómanok által vezetett, láncolatba szervezett budapesti céget azért hozták létre, hogy valós teljesítés nélküli számlákat állítsanak ki vevőiknek, akik így fizetendő áfájukat csökkenteni tudták.Fegyőr Andrásék koppantak egyet a bíróságon
Bosszantó napot zárt tegnap Fekete-Győr András és kecskeméti samesza, Vancsura István, akik egy NAV elleni perben tették tiszteletüket a Kúrián. Hogy a kecskeméti Momentumban politizáló Vancsura mit keresett ott, az érthető, lévén ő volt a felperes: volt adóellenőrként egykori munkáltatójával pörlekedik immár kilenc éve. Fekete-Győr viszont valószínűleg azért vonult föl a bíróságon, hogy demonstratív jelenlétével nyomást gyakoroljon a Kúriára. Ám végül mindketten hoppon maradtak...Vizsgálja a NAV a szocialisták titkos pénzügyeit
Az MSZP homályos pénzügyeivel kapcsolatban vizsgálódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügy előzménye, hogy a pártból nemrég kilépő Szanyi Tibor arról beszélt, hogy az MSZP elnöke “homályos eredetű forrásból köti magához a pártvezetés kétharmadát”.Közel egymilliárdos vagyonelkobzást kért Simonkára az ügyészség
A börtönbüntetésen túl 850 millió forintos vagyonelkobzást is kért az ügyészség Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ügyében – írja a 24.hu a vádiratra hivatkozva.Rendőrségi nyomozás célkeresztjében a Párbeszéd, Karácsony esetleges érintettsége miatt a BRFK-t kizárták az eljárásból
Noha a költségvetési csalás gyanúját ejtették, számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettség megszegése miatt nyomozást folytat a Párbeszéd Magyarország Párt ügyében a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az eljárást eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytatta, ám végül – saját kérésére - a budapesti rendőrfőkapitányt, valamint a BRFK-t kizárták a nyomozásból. Ennek oka, hogy a fővárosi rendőrkapitány beosztásából adódóan napi munkakapcsolatban van a főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel, aki adott esetben érintettje lehet az eljárásnak.Hiába mutogattak a Fideszre: alapos a gyanú a Momentum adócsalási ügyében
Elutasította a Momentum Mozgalom NAV-razziával kapcsolatos panaszát a IX. Kerületi Ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A liberális párt azért fordult az ügyészséghez, mert október végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Momentumot érintő, közel félmilliárdos adócsalási ügyben a párt Múzeum körúti székhelyén kutatást tartott és adathordozókat fogalt le. A Momentum a NAV kiszállása után a Fideszre mutogatott és a párt politikusai arról beszéltek, hogy az önkormányzati választásokon elért sikerük miatt kerültek célkeresztbe, az ügyészség határozata szerint ugyanakkor igenis fennáll a költségvetési csalás gyanúja.Alvilági csúcsragadozókig érnek a nagybani piacot uraló maffia szálai
Egy komoly, a nagybani piachoz köthető bűnszervezetről rántotta le a leplet és mondott el részleteket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak egy megfenyegetett bűntárs, aki vallomásában azt is feltárta, hogy az adócsalásokból százmilliókat kaszáló bűnözők komoly hatósági kapcsolatokkal rendelkeznek – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az külön érdekesség, hogy a férfi által az egyik legveszélyesebb bűnözőként jellemzett V. Ferenc üzlet- és bűntársa volt annak a három vállalkozónak, akik Üröm ex-MSZP-s polgármesterének sleppjéhez tartoznak. Kettő közülük még mindig szökésben van, miután a bíróság kétmilliárdos áfacsalásban találta őket bűnösnek.Kilóra megvett ítélet, hatósági vesztegetés, kokain - Célkeresztben a NAV egykori befolyásos tisztje
Már felbujtóként elkövetett önbíráskodással is meggyanúsította a Fővárosi Nyomozó Főügyészség azt a volt NAV-os tisztet, akinek ügyében már így is több nyomozás van folyamatban - tudta meg a PestiSrácok.hu. A gyanú szerint a nő egyik ismerősét arra biztatta, ha kell, a kezét-lábát törje el annak a vállalkozónak, aki nem fizette vissza neki a sokmilliós tartozását. A jelenleg még mindig szabadlábon lévő egykori pénzügyőr ezen kívül még kokain használat és birtoklás, valamint lőfegyverrel való visszaélés miatt is gyanúsított, ám a neve egy súlyos, az egyik fővárosi bíróságot érintő vesztegetési ügyben is felmerült, de az ügyészségen jegyzőkönyvezték egy olyan, "Pintér Sándor szintű" NAV-vezető nevét is, aki egy tanú szerint egy többmilliárdos áfacsalási ügy befolyásolásáról tárgyalt egy budapesti étteremben.Ajánljuk még
















