Pesti Srácok

Több, mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a NAV (videóval)

null

Több, mint ötven fiktív céget mozgató fővárosi számlagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A bűnszervezet mintegy négymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek. A hivatal csütörtöki közleményében azt írta, hogy a több tucat, strómanok által vezetett, láncolatba szervezett budapesti céget azért hozták létre, hogy valós teljesítés nélküli számlákat állítsanak ki vevőiknek, akik így fizetendő áfájukat csökkenteni tudták.

A számlagyár ügyfelei a fiktív szolgáltatások ellenértékét átutalták a bukó cégeknek, majd jutalék fejében visszakapták pénzüket. A bűnszervezet irányítói luxuskörülmények között éltek: a házkutatásokon milliós órák, ékszerek kerültek elő a háromszintes ingatlanból és a számlagyár irodájából. A házhoz, amelyet egyedileg gyártott Zsolnay-porcelánbetétek díszítettek, hatalmas úszómedence és egy több millió forint értékű bár is tartozott – tették hozzá.

Ismertették, hogy a NAV nyomozói az országos akcióban egyszerre kilencven helyen tartottak házkutatást, 28 embert állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként. Az okozott kár megtérítésére ingatlanokat, ékszereket, bankszámlákat zároltak több, mint 600 millió forint értékben. A nyomozóknak segítő bankjegykereső kutya, Cappy jelentős mennyiségű készpénzt is talált. A bűnszervezet irányítóját külföldi nyaralásából hazatérve a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, a másik két gyanúsítottat Budapesten vették őrizetbe. A bíróság elrendelte letartóztatásukat – olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: NAV/Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.