nav
Több pénzmosó szervezetet számolt fel a NAV
Négy, pénzmosással foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elmúlt időszakban, az akcióban több mint hárommilliárd forintnak megfelelő összeget foglaltak le. A hivatal szerdai közleménye szerint egy ukrán állampolgár tulajdonában lévő, korábban gazdasági tevékenységet nem végző magyar cég egy hongkongi székhelyű társaságtól több mint nyolcmillió védő- és sebészi maszkot vásárolt, majd azokat egy a német cégnek adta tovább. A maszkok ellenértékét azonban nem a német társaság, hanem egy ahhoz nem köthető magánszemély utalta át a magyar cégnek. Az ügylet körülményei pénzmosásra utaltak, a budapesti nyomozók az ügyben kilencszázezer eurót foglaltak le.Másfélmillió hamis öngyújtót égetett el a NAV
Közel másfélmillió hamis öngyújtót égetett el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) erőművében. Ezzel az akcióval több tízezer lakásnak termelt hőt az adóhivatal. Az áruk átvizsgálásánál merült fel a gyanú, hogy a termékek szellemi tulajdonjogot sérthetnek. Az égetésről készült videót a Facebook-oldalukra is feltöltötték.Másfél milliárd forintnyi hamis csempészárut találtak a pénzügyőrök egy török kamionban
Másfél milliárd forintnyi hamis márkajelzésű ruhaneműt találtak a pénzügyőrök az M43-as autópályán egy török kamionban – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.A feketegazdaság szereplőinek kiiktatására törekszik a NAV
A NAV pénzügyi nyomozói arra törekszenek, hogy azonosítsák a feketegazdaság szereplőit, az adócsaló bandák kiiktatásához azonban nem elég, ha az érintetteket bíróság elé állítják; a fő cél a bűncselekménnyel megszerzett vagyon mielőbbi elvonása – erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi főigazgatója beszélt a Magyar Nemzetnek.A DK és a Liberálisok bevédték Jourovát
Angolul nagyon találó szójáték a beteg demokrácia, ugyanis ennek a demokráciának Orbán Viktor meggyengítette az ellenállóképességét, az immunrendszerét – jelentette ki Sermer Ádám, a Liberálisok ügyvivője azon a szombati sajtótájékoztatón, ahol a DK-val kiegészülve azt állították, hogy a kormány eszközként használja ellenük a NAV-ot is."Okosban" akart bírságolni a kamu NAV-ellenőr, lebukott
Hamis igazolvánnyal színlelt NAV-ellenőrzést egy kecskeméti férfi egy építkezésen. Az álellenőr bírságot helyezett kilátásba, amit azonban "okosban is megoldhattak volna", ha egy parkolóban pénzt adnak neki. A trükk nem jött be, a vállalkozó rendőrökkel ment a találkozóra.Már Bíró vezetése alatt is végrehajtás volt a politikus szövetkezetével szemben
Már akkor végrehajtás alá helyezték Bíró László cégét, amikor még ő volt a tulajdonos – közölte kedd délután a Hír TV. A judapestező jobbikos politikus korábban ezt tagadta és azt állította, hogy ő 2016 májusában otthagyta a Hegyalja Mix szövetkezetet.Közel kétmilliárd forint értékű hamis terméket vont ki a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) augusztusig csaknem 2 milliárd forint értékű hamis terméket vont ki a piacról: mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár lábbelit, 11 ezer doboznál is több parfümöt és csaknem 9 ezer liter mosószert – közölte az adóhivatal pénteken.Az újszentiváni polgármesteri hivatal egy cégtemető, de a közfoglalkoztatási programmal is trükközhettek
Tömegével jelenthettek be közfoglalkoztatottnak és vehették fel az utánuk járó állami támogatásokat a Csongrád-Csanád megyei Újszentivánon, az érintettek tudta nélkül – állítja Szabó Bálint, szegedi önkormányzati képviselő, a Likvid Kontroll Kft. vezetője egy feljelentésben, aki az ügy több panaszosát képviseli az újszentiváni közfoglalkoztatási programkapcsán. Szabó okirathamisítás, személyes adatokkal való visszaélés, valamint költségvetési csalás miatt fordult a hatósághoz. Az ügy egy fiatal férfi feljelentésével kezdődött, aki azt állítja, egy éven át volt papíron közfoglalkoztatott a falujában, miközben egyébként főállásban dolgozott egy cégnél. Azt, hogy visszaélhettek az adataival és aláhamisíthatták a nevét dokumentumokon, csak nemrég tudta meg. Szabó Bálint szerint nem ő az egyetlen. A jogász feljelentése szerint négyszer annyi közfoglalkoztatottat jelenthettek le huzamos időn keresztül, mint amennyit valójában foglalkoztattak. De nem csak ez hibádzik a Szeged közeli kistelepülés önkormányzati hivatalában. A polgármesteri hivatal szerinte más bűncselekményekben is érintett lehet, ugyanis állítja: gyakorlatilag a hivatal épülete egy cégtemető. Többek között a csődbűncselekménnyel vádolt Szeviép-vezérek rokonságának is volt ide bejegyezve egy igencsak furcsa, jó eséllyel pénzkimentést szolgáló cége.Ajánljuk még

















