Pesti Srácok

Pártfinanszírozási botrány a Jobbikban? – A NAV indíthat nyomozást Jakab Péterék zavaros pénzügyei miatt

Pártfinanszírozási botrány a Jobbikban? – A NAV indíthat nyomozást Jakab Péterék zavaros pénzügyei miatt

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálódik a Jobbik zavaros gazdálkodása ügyében, amelyre decemberben az Állami Számvevőszék (ÁSZ) hívta fel a figyelmet, majd egy magánszemély költségvetési csalás miatt feljelentést tett – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ÁSZ szerint Jakab Péter pártjának pénzügyei az elmúlt években nem voltak átláthatóak. A NAV mindezek mellett a Momentummal kapcsolatban több százmilliós adócsalás gyanújával is nyomozást folytat, valamint a Demokratikus Koalíció (DK) ügyében is zajlik eljárás: a Gyurcsány-párt számvitel rendjének megsértése miatt került a hatóságok célkeresztjébe.

Ahogy arról decemberben portálunk is beszámolt, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint saját tagságát és a közvéleményt is megtévesztette a Jobbik Magyarországért Mozgalom, mivel a párt gazdálkodása 2017-ben és 2018-ban sem volt átlátható és elszámoltatható. Az ÁSZ közölte: a Jobbik az említett években több, mint 1,4 milliárd forint közpénzt kapott, de a párt pénzügyi kimutatása sem mutat megbízható és valós képet a párt gazdálkodásáról. Hozzátették: a most lezárt ellenőrzés során feltárt gazdálkodási szabálytalanságok 2005 óta visszatérően jelen vannak a párt gazdálkodásában.

ÁSZ: a Jobbik saját tagsága előtt sem volt átlátható

Hangsúlyozták: a "radikális" párt 2017-ben 475,8 millió forint, míg 2018-ban 961,4 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült, de

PestiSracok facebook image

– állapította meg a számvevőszék, hozzátéve, hogy

Vizsgálódik a NAV

Az ismert feljelentő, Tényi István az ÁSZ közleménye után fordult a hatóságokhoz, azt kérve, hogy vizsgálják ki az ügyet, mert szerinte az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet a költségvetési csalás vétség gyanúja. Ebben a bűncselekményben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) illetékes nyomozni. Tényi a NAV-tól a vonatkozó rendelkezések alapján az ügy kivizsgálását, szükség esetén nyomozás megindítását, az esetleges elkövető felkutatását, illetve a bűncselekmény gyanújának megállapítását kérte. Úgy tudjuk, a NAV elrendelte a feljelentés-kiegészítést, azaz további adatokat gyűjtenek, amire összesen harminc napjuk van, majd ezután kell dönteniük a nyomozás megindításáról, vagy a feljelentés esetleges elutasításáról.

A Momentum és a DK ügyében már nyomoznak

Megjegyzendő, hogy a NAV már két másik ellenzéki párt gyanús gazdálkodása vonatkozásában nyomozást indított: a Momentum esetében több százmilliós költségvetési csalás gyanújával vizsgálódnak, ám információink szerint egyelőre senkit nem hallgattak ki gyanúsítottként. Ismeretlen tettes ellen zajlik az eljárás a Demokratikus Koalíció (DK) ügyében is, a Gyurcsány-párttal kapcsolatban számvitel rendjének megsértése bűntett gyanújával nyomoznak a NAV munkatársai.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.