nb1
Peter Stöger csapata hatalmas formában van, nem kegyelmezett a Vidinek sem – FTC–Fehérvár 3–0
A Fradi–Fehérvár párosítás most már hosszú évtizedek óta rangadónak számít a magyar NB1-es labdarúgó-bajnokságban. A hideg ellenére is majdnem kilencezer néző látogatott ki a Groupama Arénába, ahol remek tempójú találkozót láthattak. A meccset a Fradi kezdte jobban és mindjárt a tizedik percben megszerezték a vezetést Zubkovnak köszönhetően. A mérkőzés további szakaszában további gólokat szereztek a Fradi játékosai, valamint kihagytak egy büntetőt, de így is kiütéses sikert értek el a Fehérvár ellen, aki továbbra is harcolnak a dobogóra való feljutásért.Kiütéses győzelmet aratott a Fradi Kisvárdán - Kisvárda-FTC 0:4
Peter Stöger és a Fradi nagy izgalommal várta a Kisvárda elleni mérkőzést, hiszen a bajnokság rajtjánál, hazai pályán buktak el a szabolcsi klubbal szemben. Azonban nem csak emiatt ígérkezett nehéz feladatnak a mai találkozó. A Fradinak az utóbbi meccseken, beleértve a nemzetközi szerepléseket is, nem jött a győzelem, és ezt a találkozót is csak a harmadik helyről várta a budapesti klub. Volt min javítani tehát a Fradinak, de itt kell rögtön megjegyezni, ez sikerült is, hiszen remek, magabiztos játékot mutatva egy gólgazdag mérkőzésen sikerült revansot venniük a Kisvárdán és ezzel a győzelemmel újra vezetik a magyar bajnokságot.A gyirmóti győzelmet követően újra a Ferencváros vezeti a hazai labdarúgó bajnokságot – Gyirmót – FTC 0–2
Mindkét csapat hatalmasat küzdött a Gyirmót FC–Ferencváros mérkőzésen. Amíg a hazaiaknak a védekezésre kellett figyelni, a vendég Fradi az egész meccsen keresztül támadott. Az első félidőben mindezt hiába tette, nem sikerült gólt szereznie a Peter Stöger által irányított együttesnek. A második játékrészben azonban fordult a kocka, hiszen három percet követően Uzuni végre betalált, a félidő vége felé pedig Tokmac erősített rá egy góllal a 2–0-s végeredményre. Ezzel a győzelemmel a Ferencváros újra vezeti az NB1-es tabellát. Jövő csütörtökön pedig a skót Celticet fogadja az Európa-liga csoportkörének mérkőzésén a Groupama Arénában.Simán hozta a paksi kalandot a Ferencváros – Paksi FC–FTC 1–3
Komoly izgalmakat ígért és hozott is a Paks–FTC NB1-es labdarúgó mérkőzés, ahol a vártnak megfelelően nagyon bátran és hatalmas akarattal játszott Bognár György csapata. A találkozót a Fradi kezdte jobban, de hamar kapcsoltak a hazaiak és elkezdték a mindenki által várt támadófutballt. Ennek ellenére a meccs első gólját Ryan Mmaae szerezte büntetőből a negyvennegyedik percben, a többi találat pedig a második félidőben történt. Elsőként a Paks egyenlített, de a marokkói-belga két percet sem hagyta ünnepelni vendéglátóit, mivel a hatvanhatodik percben ismét betalált. A végeredményt Laidouni állította be a hetvennegyedik percben, egy remek szabadrúgást követően. A találkozó utolsó szakaszára a paksiak tíz emberre fogyatkoztak, de ez a gólok számában már nem hozott változást.Lezárult az átigazolási piac a labdarúgásban – Mbappé marad Párizsban (PS-összefoglaló)
A hazai és a nemzetközi labdarúgásban egyaránt tegnap éjfélkor zárult le az átigazolási piac. Ugyan a koronavírus jó ideje rányomja bélyegét a világ – talán – legnépszerűbb sportágára és jól láthatóan emiatt a mostani átigazolási szezonból a spanyolok jöttek ki a legrosszabbul, azért más országokban láthatunk komoly mozgásokat. Cristiano Ronaldo a Manchester Unitedhez igazolt, míg a Real Madrid csapata talán csalódást keltő nevekkel töltötte fel a keretet, de a Ferencváros részéről is Ihor Haratyin elengedése több, mint meglepő. Ezeket a történéseket próbáljuk meg összegezni mostani cikkünkben.Isten hozta, Stöger úr! (PS-jegyzet)
A mai nap bejelentették, hogy Peter Stöger lesz a ferencvárosi labdarúgócsapat vezetőedzője. Sokan kétkedve, erős kritikával várják az osztrák trénert, aminek leginkább a Rebrov iránti tisztelet az alapja. Kétségtelen tény, hogy az ukrán szakember maradandót alkotott és hatalmas ereményeket ért el a klubnál, de azért ez nem ilyen egyszerű ügy. Perutek János sportújságíró kollégánk egy jegyzetben fejtette ki a véleményét az üggyel kapcsolatosan.Eldőlt: Szerhij Rebrov távozik a Ferencvárostól
Amiről sokan eddig csak találgattak, az most biztossá vált: Szerhij Rebrov távozik a Ferencvárostól. Az ukrán szakember és a Fradi körül már hetek óta érezni, hogy valami nagyon nincsen rendben. Az utóbbi napokban a Rebrov-rajongók még bizakodtak abban, hogy az ukrán szakember mégis kitölti a szerződéséből hátralévő egy évét, azonban pénteken kiderült, hogy nem így lesz. A tréner szűkszavúan búcsúzott az Üllői úttól, a Fradi.hu oldalon pedig csak annyi olvasható: Szerhij Rebrov lemond az FTC férfi labdarúgócsapatának vezetőedzői pozíciójáról.Bognár György: Nyitottabb játékra bírtam rá a paksi srácokat (PS-interjú!)
A Paksi FC csapata a légiósokkal próbálkozó együttesek között a negyedik helyen végzett az NB1-ben, épphogy lemaradva a nemzetközi kupaszereplésről. Valljuk be: ez a csoda kategória, vagy legalábbis sokan ezt gondolták, ugyanakkor semmi különös nincsen ebben, hiszen Bognár mester már húsz éve hisz és bizakodik abban a koncepcióban, hogy csak hazai játékosokból építi fel csapatát.Laidouni lett az NB1 legjobbja – A kapusok között Tóth Balázs végzett az élen
A Nemzeti Sport munkatársai az NB1-es szezon végeztével ismét szavaztak, méghozzá a legjobb kapus, illetve mezőnyjátékos posztjára vonatkozóan. A Fradi tunéziai középpályása lett a rangsor vezetője, így kijelenthetjük: Aissa Laidouni a mezőnyjátékosok legjobbja.Ajánljuk még