németország
Május óta nem látott mértékre emelkedett Németországban a fertőzöttek napi száma
Hetek óta nem látott mértéket ért el Németországban a fertőzöttek napi száma 902 esettel – közölte a Robert Koch német közegészségügyi intézet (RKI) csütörtökön.Seehofer nem adott engedélyt Berlin menekültbefogadási-programjára
Nem adott engedélyt a német belügyminiszter Berlin menekült-befogadási programjára. Horst Seehofer csütörtökön elutasította a berlini tartományi vezetés vonatkozó tervét, amelynek keretében mintegy háromszáz migránst fogadtak volna be túlzsúfolt görögországi menekülttáborokból.Egy német kertben keresik a rendőrök a 13 év eltűnt brit lány holttestét
Megoldódhat a több, mint egy évtizede tartó rejtély, ugyanis a német hatóságok egy hannoveri kertben keresik a Portugáliában eltűnt brit kislány, Madeleine McCann holttestét.Nemsokára megindul az amerikai csapatok kivonása Németországból
Az Egyesült Államok heteken belül megkezdi a korábban bejelentett csapatcsökkentést Németországban – jelentette be az amerikai védelmi miniszter szerdai, washingtoni sajtótájékoztatóján.A holland holokauszttúlélők a német vasúttársaságtól is várnak kárpótlást
Holland holokauszttúlélők levélben fordultak Angela Merkel német kancellárhoz, hogy a német állami vasúttársaságtól kárpótlást kapjanak a deportálások miatt – írta szerdán a Nieuwsuur holland napilap.A német rendőrség átkutatott egy kertet Hannoverben Madeleine McCann ügyében
A német rendőrség kedden átkutatott és felásott egy kertet Hannoverben - közölte a Madeleine McCann titokzatos eltűnése ügyében nyomozást folyató braunschweigi ügyészség.Bajorország koronavírus-tesztre kötelezné a kockázatos területekről hazatérőket
Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök annak mielőbbi tisztázását kérte hétfőn a szövetségi kormánytól, hogy miként kötelezhetnék ingyenes koronavírus-teszt elvégzésére a kockázatos térségekből hazatérő nyaralókat.A németek kárpótlást fizetnének a melegségük miatt diszkriminált katonáknak
Előkészítés alatt áll egy törvénytervezet Németországban, amely lehetőséget teremtene a 2000 előtt "hátrányos megkülönböztetést szenvedett" német katonák pénzügyi kompenzációjára, írja a Deutsche Welle.Gázolás történt Berlinben: tömegbe hajtott egy autós
Reggel hét óra után a berlini állatkert közelében történt a gázolás – mondta az M1 tudósítója. Hozzátette, a Mercedes személyautó az emberek közé hajtott, heten megsérültek, közülük hárman súlyosan. Egy sérült az autó alá szorult, onnan kellett kimenteni, egy személyt pedig újra kellett éleszteni. Tizenhét ember volt szemtanúja az esetnek, őket súlyos sokkos tünetekkel ápolják – írja a hirado.huAjánljuk még
















