németország
Újabb német tartományban tiltják be a muszlim fejkendő viselését
Megkezdték az előkészületeket a muszlim női viselet, a burka és a nikáb iskolákra vonatkozó betiltására Baden-Württemberg jogi hatóságai. A dél-németországi tartomány oktatási minisztere azért támogatja a tiltást, mert úgy véli az oktatásban szükség van a szemkontaktusra, amit a fejkendő viselése akadályoz.Betiltották a burka és a nikáb viselését Baden-Württemberg iskoláiban
Eddig csak a tanároknak tiltották meg a német tartományban, hogy az iszlám vallás által előírt fejkendőt és a teljes arcot eltakaró fátylat hordják, azonban ezt most kiterjesztették a diákokra is. Winfried Kretschmann tartományi miniszterelnök elmondta, hogy a nikáb meg a burka nem tartozik bele a szabad társadalom eszményébe.EU-csúcs - Németország EU-s befizetési kötelezettsége évi 10 milliárd euróval emelkedhet
Akár tízmilliárd euróval is emelkedhet és elérheti a 45 milliárd eurót az Európai Unió (EU) közös költségvetésébe Németország által évente befizetendő összeg a kedden véget ért EU-csúcson kötött megállapodás alapján - mondta a tanácskozás eredményeit értékelő nyilatkozatában a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezető költségvetési szakpolitikusa, aki azonban a jelentős növekedés ellenére elégedett a négynapos tárgyaláson kialkudott kompromisszumokkal.EU-csúcs – Merkel: nem jósolható meg, hogy sikerül-e megállapodásra jutni
Nem jósolható meg, hogy a most zajló európai uniós csúcsértekezleten sikerül-e megállapodásra jutni az uniós költségvetésről és az ahhoz kapcsolódó, gazdasági mentőcsomagról, ugyanis a sok jóakarat ellenére az álláspontok még mindig távol állnak egymástól – közölte Angela Merkel német kancellár vasárnap Brüsszelben, a csúcstalálkozó harmadik munkanapjára érkezve.Benkő: Erős szálak fűzik össze Németország és Magyarország hadseregét
Rendkívül jó, erős, baráti szálak fűzik össze Németország és Magyarország hadseregét – emelte ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter a német védelmi miniszterrel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón, csütörtökön.Több, mint 200 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak már Németországban
Meghaladta a 200 ezret az igazolt koronavírus-fertőzések száma Németországban a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint, az aktív esetek száma viszont csupán ötezer körül van a több, mint 83 millió lakosú országban.Az uniós költségvetés elfogadása kiélezheti a tagállamok közötti ellentéteket
Az EU vezetői pénteken kezdik megvitatni az Európai Bizottság 750 milliárd eurós (842,93 milliárd dolláros) helyreállítási tervét, valamint az 1,1 ezer milliárd eurós javaslatot az EU következő 2021–2027-es költségvetésére. A tervet valamennyi tagállamnak jóvá kell hagynia, így kiéleződhetnek a már korábban is látott ellentétek a tagállamok, az új német elnökség és a bizottság között.Merkel tovább szorgalmazza a kötelező betelepítést
Berlin kitart amellett, hogy a bevándorlók megoldhatják az országban a folyamatos munkaerőhiányt, továbbra is amellett ágálnak, hogy európai szinten kell "megoldani" a bevándorlást, azaz minél többeket kell befogadni és majd a közel-keleti bevándorlók munkával fizethetik vissza az integrációjukra és a letelepítésükre fordított költségeket. Kiszelly Zoltán a Kossuth Rádió reggeli műsorában azt mondta, hogy Németország a migrációt mindenképpen európai szinten akarja tartani, hogy arra európai megoldás szülessen, Merkel pedig minden létező fórumon azt szajkózza, hogy a vezetés jól tette, hogy 2015-ben barátságos arcát mutatta a migránsok előtt.Nemzetek Európája vagy adósrabszolgaság?
2020 második félévének német uniós elnöksége egy olyan politikai „tornagyakorlatot” jelent Németország számára, amelybe Európa legerősebb országa is könnyen „belesérülhet”. A koronavírus-járvány okozta gazdasági infarktusból valahogy ki kell gyógyítaniuk az uniót, miközben a tagállamokkal egyhangúan el kell fogadtatniuk a következő hétéves költségvetést. Az USA és Kína között folyó gazdasági hidegháború malomkövei között őrlődve fel kell zárkóztatni a közösséget a digitális világba, válaszokat kell találni a klímaváltozás okozta kérdésekre, elsősorban a jövő mobilitására, fejleszteni kell az európai kutatást és oktatást. Eközben kínosan vigyázniuk kell arra, hogy a politikai porondon nehogy a gazdasági Gulliver-státuszukból adódó túlzott politikai dominancia vádjával illessék őket.Ajánljuk még
















