németország
Merkel aggódik, hogy a korlátozások enyhítésével Németország elveszti eddig elért járványügyi sikereit
Bátorságra és éberségre intette Angela Merkel kancellár a német tartományokat hétfőn a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett korlátozások feloldásával kapcsolatban.Fertőzötteket találtak egy német étterem vendégei között
A német egészségügyi hatóságok hétfőn bejelentették, hogy koronavírusos fertőzötteket azonosítottak egy nemrégiben újra megnyitott alsó-szászországi étterem vendégei között, és már száznál több embert karanténba helyeztek. Az országban tovább emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, megközelítette a 180 ezret.Spöttle: Politikailag világtalanoknak szól az ARD új ál-dokumentumfilmje
Georg Spöttle, a Nézőpont Intézet elemzője a német köztelevízió legfrissebb ál-dokumentumfilmjéről, az Elüldözöttekről beszélt a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorában. Az elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábban megjelent A döntés órái és a mostani alkotás is azt üzeni, hogy a migrációs válságot nem Merkel „meghívója” okozta, hanem a magyar kormányfő idézte elő.Először mutatták ki kutatók a koronavírus jelenlétét anyatejben
Először mutatták ki virológusok a koronavírus jelenlétét egy koronavírus-fertőzésen átesett nő anyatejében; a kórokozó megbetegítette az anya csecsemőjét is – közölték pénteken az Ulmi Egyetem kutatói. A szakemberek nem tudják, hogy a gyermek az anyatej által betegedett-e meg.Javult a járványhelyzet Németországban, Olaszországban tízezer alá csökkent a kórházi betegek száma
Tovább javult a járványhelyzet Németországban: a csütörtöki hivatalos adatok szerint egyetlen járás vagy város sincs, ahol szigorított óvintézkedésekkel kell védekezni az új típusú koronavírus ellen, és egyre több olyan hely van, ahol valamennyi regisztrált fertőzött legyőzte a kórokozót. Olaszországban a kórházban kezeltek száma tízezer alá csökkent; az újonnan diagnosztizált betegek majdnem felét Lombardia tartományban szűrték.Angela Merkellel tárgyalnak a visegrádi országok kormányfői kedden
Angela Merkel német kancellárral tárgyal kedden délelőtt a négy visegrádi ország kormányfője videókonferencia keretében - jelentette hétfőn Prágából a CTK hírügynökség a cseh kormányfői hivatalra hivatkozva. A videókonferencia Andrej Babis cseh, Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor magyar és Igor Matovic szlovák miniszterelnök, illetve Angela Merkel német kancellár csúcstalálkozóját helyettesíti, amelyet eredetileg áprilisban, a cseh visegrádi elnökség keretében terveztek Prágában.Felbermayr: Németország nem számíthat a gazdaság gyors normalizálódására
A német gazdaság a korlátozások feloldása után még hosszú ideig nem fogja tudni visszanyerni régi erejét a kieli IfW gazdaságkutató intézet elnöke szerint.Ismét ezrek tüntettek Németországban a korlátozások ellen
A Robert Koch járványügyi intézet (RKI) adatai szerint szombatig 173 772 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t, ami 620 esettel több az egy nappal korábbinál. A gyógyultnak minősülő, vagyis azon igazolt fertőzöttek száma, akik már átestek a fertőzésen, 900-zal 152 600-ra emelkedett. A vírus okozta betegségben (Covid-19) 7881 igazolt fertőzött halt meg, ez 57-tel több az egy nappal korábbinál. A vírus úgynevezett reprodukciós rátája (R) 0,88; ez azt jelenti, hogy száz új fertőzött átlagosan 88 embernek adja tovább a kórokozót, amely így egyre inkább visszaszorul.A német kancellár szerint tisztelni, becsülni és támogatni kell a szabadon végzett újságírói munkát
Gondoskodni kell arról, hogy az újságírók szabadon végezhessék munkájukat, és tisztelni, becsülni és támogatni kell ezt a munkát – mondta a német kancellár szombaton, annak alkalmából, hogy 75 éve alapították meg az első lapokat a második világháború utáni Németországban.Ajánljuk még

















