nemzeti befektetési Ügynökség
Hatalmas a külföldi érdeklődés – Magyarország az egyik legfontosabb befektetési helyszínként vesz részt a 25. müncheni EXPO REAL ingatlanfejlesztési szakkiállításon (VIDEÓ)
A fővárosit is meghaladó volumenű vidéki fejlesztésekkel, ipari ingatlanokkal és prémium irodákkal szerepel a kiállítók élvonalában Magyarország a világ egyik legrangosabb ingatlanfejlesztési szakkiállításán, a 25. müncheni EXPO REAL-on október 4–6. között, ahol 75 országból több mint kétezer kiállító és közel negyvenezer döntéshozó jelenik meg. A Magyarország–Budapest-stand fókuszában a főváros mellett Debrecen, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa és Szolnok fejlesztéseit, gazdasági környezetét is megismerhetik a magyarországi befektetési lehetőségek iránt évről évre növekvő érdeklődést mutató nemzetközi befektetők.Szijjártó Péter: minden akkumulátorgyár a legszigorúbb előírásokat betartva épül Magyarországon
Magyarország továbbra sem adja fel pozícióját a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjaként, és bár egyesek megpróbálják kihasználni az emberek bizonytalanságérzetét, fontos tudni, hogy minden meglévő és épülő gyárnak meg kell felelnie a rendkívül szigorú hazai környezetvédelmi előírásoknak – szögezte le a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Budapesten.Szijjártó: a kormány a nemzeti érdekeknek megfelelően kezelte a válságokat
Szijjártó Péter a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency, HIPA) rendezvényén, az Év befektetője díjak átadásakor köszönte meg a beruházó vállalatoknak, hogy a legnehezebb időben is a fejlesztést választották a leépítések helyett. A tárcavezető az eseményen kijelentette, hogy a kormány 2010 óta minden válságot a nemzeti érdekeknek megfelelően kezelt, minden kihívásra a nemzeti érdekeknek megfelelő választ adott.Szijjártó Péter: Magyarországon sikerült újra beruházási rekordot dönteni
Szijjártó Péter közösségi oldalán megosztott videobejegyzésében jelentette ki, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik, a tavalyi beruházási rekord pedig újabb bizonyítéka annak, hogy sikeres a kormány hosszútávú politikai és gazdasági stratégiája.Eurómilliárdokat jelent Magyarországnak a keleti nyitás politikája
Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását egy dél-koreai cég valósítja meg. Ez tökéletes példa arra, hogy a sikert a kelet felé nyitás politikája hozhatja meg, így hazánk továbbra is vonzó célpontja a befektetőknek. Nemcsak a keletieknek, hanem a nyugatiaknak is – írja a Magyar Nemzet.Menczer Tamás: ismét a régió legjobbja lett a magyar befektetési ügynökség
Sorozatban másodszor lett a legjobb a magyar befektetési ügynökség a közép-kelet-európai régióban – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton, közösségi oldalán.Szijjártó Péter: A világjárvány gazdasági kérdés is
A világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, hiszen a koronavírus az emberi egészség mellett a munkahelyeket is veszélybe sodorja – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, a Facebook-oldalán. A tárcavezető hangsúlyozta: az egészségvédelem mellett a munkahelyek megvédése is fontos feladat.Szijjártó: A szolgáltatóközpontok és a kormány együttműködése kölcsönösen jövedelmező
A Magyarországon működő üzleti szolgáltatóközpontok és a kormány együttműködése kölcsönösen jövedelmező, ezt a jövőben is folytatni kell – mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Budapesten. Szijjártó Péter a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség és a HOA – Hungarian Service and Outsourcing Association – Budapest Business Services Hungary elnevezésű konferenciáján közölte: sikerült létrehozni a "magyar modellt", amellyel a fiskális egyensúly megtartása és a nemzetgazdaság ösztönzése egyszerre valósul meg.Szijjártó: Magyarország érdeke a szabadkereskedelem
Magyarország érdekének nevezte a nyitott világkereskedelmet, a szabadkereskedelmet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy konferencián, kedden, Budapesten. A Nemzeti Befektetési Ügynökség által szervezett, Inspiring Hungary konferencián a tárcavezető emlékeztetett arra, hogy októbertől megújul a külföldi befektetések támogatása; a megyék közül tizenkettőben a támogatás fele érhető el készpénzben, három megyében csak huszonöt, másik háromban tizenöt százalék lehet az arány.Ajánljuk még