nemzeti közszolgálati egyetem
Kirúgták Lattmann Tamást, miután szexista üzenettel alázta meg az Alapjogokért Központ munkatársait
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen lezárult a vizsgálat, amelynek végén kirúgták Lattmann Tamást, aki szexista és megalázó üzenetet posztolt Párkányi Eszterről, az Alapjogokért Központ munkatársáról – írja az Index. A vizsgálat az intézmény oktatójának, Lattmann Tamásnak a közelmúltban a közösségi médiában tett és nagy sajtónyilvánosságot kapott bejegyzéseivel kapcsolatban indult – olvasható az egyetem közleményében. Ennek lett az eredménye az elbocsátás.Hiányosságok a rendszerben, avagy a magyar egyetemisták gyenge nemzettudata
Miközben a kormány hangsúlyozza a nemzetállam fontosságát, a nemzetben való gondolkodást, pont a jövő értelmiségének, a jelen egyetemistáinak körében mutatkoznak riasztó jelek ezen a téren – mondta a Demokratának Tózsa István professzor, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, aki öt éve méri fel az 1995 után született egyetemisták magyar identitással kapcsolatos tudásszintjét – írja a Magyar Demokrata.Orbán Balázs: Aki a hazát szolgálja, minden támogatást megérdemel
Akik a haza, a magyar állam támogatására szerződnek, minden támogatást megérdemelnek - hangoztatta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának szombati, budapesti oklevélátadó ünnepségén.Sport, egészség, motiváció: világklasszis kézilabdázókkal mozgatta meg a fiatalokat a Szerencsejáték Zrt. (PS-MOZI)
Csütörtökön egész nap a sporté, az egészségé és a mozgásé volt a főszerep országszerte a felsőoktatásban, ugyanis az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja alkalmából újra megrendezték az #IDUS2018 Budapesti Egyetemi Sportfesztivált. A kezdeményezéshez számos fővárosi és vidéki egyetem csatlakozott, a központi helyszín ezúttal a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusa és az Orczy-park volt. A megmozdulással a szervező Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetségének az a célja, hogy a hallgatók mindennapjaiba szervesen beépüljön a heti 3×45 perc mozgás, amelyet életük folyamán is megtartanak.Lemondott Patyi András, az NKE rektora
Patyi András 2018. augusztus 31-ei határidővel benyújtotta lemondását a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektori vezetői megbízásáról - közölte az egyetem a honlapján.Orbán Viktor: Európa rendje, békéje és biztonsága már nem magától értetődő
A magyar emberek ma azt várják a kormánytól és a rendőrségtől, hogy védje meg az országot, a családokat, a közös értékeket és eredményeket a külső és belső veszélyektől – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tisztavatási ünnepségén.A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül a Közszolgálati Egyetem irányítása
A Miniszterelnökséget vezető miniszterhez kerül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem irányítása egy az Országgyűlésnek benyújtott javaslat alapján.Négyszeres a túljelentkezés a tavaly indult kadétképzésre
A kadétiskola tavaly indult el, de máris három-négy-, Budapesten idén már öt-hatszoros volt a túljelentkezés - jelentette ki a Magyar Időknek adott interjúban Balogh Zsolt alezredes, a Honvédkadét program szaktanára, aki a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája pedagógusaként oktatja a kadétképzésre jelentkező diákokat.Hadházy megfenyegette a Közszolgálati Egyetem rektorát
Az LMP-s Hadházy Ákos szerint, ha Patyi Andrásnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának nincs takargatnivalója, akkor hozza nyilvánosságra az EU ellenőrei által feltett összes kérdést és az arra adott intézményi válaszokat. Hozzátette, az LMP kifejezetten üdvözli, hogy a rektor figyelemmel kíséri a párt azon listáját, amelyen azokat nevesítik, akiket a kormányváltás után először felelősségre vonnának, „jó oka van arra, hogy komolyan vegye azt".Ajánljuk még

















