nemzeti színház
Kiengedték a kórházból a Nemzeti Színház megsérült színésznőjét
Hazaengedték a kórházból Szász Júliát, a Nemzeti Színház művészét – írja Facebook-oldalán a teátrum.Nemcsák Károly a PS-nek: Nagyon jól tette Csák János, hogy nem fogadta el Vidnyánszky Attila lemondását
Sajnálom, hogy a bulvármédia ebből csak szenzációt akar csinálni – emelte ki Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója portálunknak azzal kapcsolatban, hogy lemondott igazgatói posztjáról Vidnyánszky Attila. Nemcsák Károly hangsúlyozta: nagyon jónak tartja ugyanakkor, hogy mindenki próbál mérsékletre inteni ebben a kérdésben. Hozzátette a Nemzeti Színházban történt balesettel kapcsolatban, hogy bár egy igazgató egy személyben felelős, de mégsem lehet mindig és mindenhol ott. Ezért is teszi helyesen Csák János kulturális és innovációs miniszter, hogy megvárja a vizsgálat lezárultát a döntéssel.Belső vizsgálat indult a indult a Nemzeti Színházban történt tragikus baleset ügyében
Még a héten visszaépítik a Nemzeti Színházban a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét, hogy a vizsgálatok számára modellezzék, mi mehetett félre a tragikus estén, a két színész balesetét megelőzően – mondta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A színház saját vizsgálata a rendőrségi nyomozással párhuzamosan folyik majd, hogy utána tudjanak járni, mi miatt nem sikerült az a mozdulatsor, amit a két megsérült színész előtte már legalább százszor megcsinált több tucat sikeres előadáson.Elindult a nyomozás a Nemzeti Színházban történt baleset miatt
Nyomozást indított a rendőrség a Nemzeti Színháznál történt balesettel összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet. Az eljárás azért indult, hogy tisztázzák, terhel-e bárkit is büntetőjogi felelősség.Nem fogadták el Vidnyánszky Attila lemondását – A Nemzeti Színházban történt baleset körülményeit vizsgálják (Frissítve!)
Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert – közölte a teátrum a Magyar Nemzettel. Hétfőn társulati gyűlést hívott össze Vidnyánszky, amelyre délelőtt sorban érkeztek az olyan színészek, mint Trill Zsolt, Szűcs Nelli, Blaskó Péter, Szabó Sebestyén László, Herczegh Péter, Berettyán Sándor és Nagy Mari – írja a Mandiner. Csák János és Vidnyánszky hétfőn meglátogatta a színészeket a kórházban.Ajánljuk még













