nemzetpolitika
Fekete Péter a PS-nek: „Csak akkor tudjuk, hogy merre tartunk, ha tudjuk, hogy honnan jöttünk”
Az tud szárnyalni, aki ismeri a gyökereit, amibe kapaszkodhat. Ilyen kapaszkodók a család és az iskola is, a szűkebb és a tágabb környezetünk. A kultúrpolitikának tehát nemzetinek kell lennie, és e téren bőven van lemaradás – fogalmazott a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Fekete Péter kulturális államtitkár. Arról is beszélt, hogy alapvetően megváltoztatnák a Nemzeti Kulturális Alap pályázati rendszerét és elbírálási módját, ugyanis jelenleg egy pénzelosztó szervezet, amelyben sokan alanyi jogon kapnak forrásokat, miközben egy olyan műhelynek kellene lennie, amely közös nemzeti célokat segítő, erősítő alkotások, művek születését támogatja, egyfajta mentori rendszerben. Tusványos 2018 - Az új Európát a nemzetállamok közösségének sziklatalapzatára kell építeni
Itt, Közép-Európában egy fenntartható Európa alternatíváját kínáljuk, a kereszténydemokrácián alapuló Európa megőrzését - jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke szerdán, a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján. Hozzátette, a nemzetegyesítés a következő négy évben választói felhatalmazással folytatódhat, „össze fog nőni, ami összetartozik". Mint kiemelte, az egyre elmélyülő közép-európai kapcsolatok ajtaja Románia felé is nyitva áll, és reményét fejezte ki, hogy ennek az együttműködő családnak hamarosan Románia is részévé válik.